Ha valakit szeretned kell, az te vagy, a többi már csak hab a tortán.
A megsebzett, benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia. Mert amíg ezt nem leli meg önmagában, addig másban sem leli meg.
Amíg le nem vetkőzöd az önbüntető sémáidat, addig ugyanolyan kapcsolatba csöppensz. Mert hajt a sémakémia. Összekeverem a szorongást az izgalommal. A szeretetet a traumakötéssel. Mindez tudatalatt irányít: a veszélyt érzed biztonságnak. A stresszt ismerősnek. Mert neked ez az otthonos, mint szeretet. És közben elfelejted, hogy azt keresed, amit gyerekként sem kaptál meg.
Amikor sokáig nem volt hangom, nem tudtam megszólalni, nem tudtam kimondani, szabad-e ezt érezni... rossz ember vagyok-e, ha ezt gondolom, valóban igazságtalanság az, ami történt velem, és amikor a traumák testi szinten is jelentkeztek, elkezdtem írni. Aztán felnőtt fejjel újra iskolapadba ültem, rengeteg tanultam a kapcsolatokról és tanárság mellett coach és mentor lettem. Hosszú, rögös út várt rám, tele ismeretlen, váratlan érzésekkel, ezért írni kezdtem... hogy meg tudjak szólalni sírás nélkül, hogy megtaláltam a saját hangom, hogy újra dolgozni tudjak. Én hanggal dolgozom. Beszélek. Hallgatok. Kérdezek. Azoknak segítek, akik csendben várnak. Köszönöm, hogy itt vagytok és elolvastok, remélem segít ez nektek elindulni, újragondolni, szabadabban érezni, másképp élni. Szeretettel: Márti**
