Mélyvíz
"Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok...vidám és keserű élmények emlékei... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek."
Popper Péter
Ne hagyd. Nevezd meg a félelmeidet és temesd el őket. De most már tényleg. Aztán nevesd ki őket. És mosolyogj magadon is egyet az ablak üvegébe. "Így is kellek magamnak". Mert ez vagyok én. Nem tökéletes. Mégis elég, elég jó. Ezer és egy hibás döntéssel, rossz választással. És mennyi jó is van!
Hát erről regényt tudnék írni. De inkább beszélgetek.
És hallgatok.
Téged, aki ott ülsz előttem.
Mesélsz és könnybelábad a szemed.
Ahogy az enyém is.
Nem. ezt nem érdemelted. Nem, ennek nem szabadott volna megtörténnie veled.
Jogos volt az érzésed. Az összes.
Jól érezted. Jól gondoltad. Nem veled volt a baj.
Nyugodtabb vagy. Felszabadultabb.
Kicsit könnyebb. Szabadabb.
Ahogy halgatlak, már magad vértezed fel magad. Igen, te.
Mert még kell a pajzs. Aztán kisüt a nap. Talán a pajzs se kell már.
Hiszen úszunk. Felfelé. Melegebb a víz. tisztább. Élhetőbb. Világosabban látsz. Nem, nem éget nap, bírod. Már nem mész túl közel, hogy megégessen, hiszen ez elől menekültél a vízbe, egyre mélyebbre és sötétebbre vitt a lelked. Mert oly könnyen összegyűrték és a sarokba dobták, mint egy használt papírzsebkendőt és azzal együtt merültél el.
Ezt már csak megemlíted, hiszen innen indultunk. És csak azért nézel vissza, hogy lásd, milyen messzire jutottál.
Már kint vagyuk a parton. Száradunk.
A te lelkeden nem szárad már semmi.
Érted? Teérted.
Bocsásd meg magadnak,
hogy nem mentél el hamarabb,
hogy nem bíztál a zsigeri megérzéseidben,
az ösztönös intuitív belső hangodban,
hogy eltemetted a saját érzéseidet,
pedig az voltál TE.
Az vagy TE.
Megtaláltad.
Szeretettel: Márti**
A te lelkeden szárad ez is. A más hibája. A más szégyene. Ne hagyd.
