Kinek az érzése, kinek a hangja?
A szülő a gyermek első belső hangja.
szégyent, dühöt, kudarcérzést, bűntudatot, irigységet, belső ürességet, A fekete bárány (scapegoat) lesz az érzelmi teherhordó. Nem azért, mert gyenge – hanem épp azért, mert képes hordozni azt, amit más nem.
A nárcisztikus rendszerben: a scapegoat érez helyette, szenved helyette, szégyenkezik helyette, felelősséget vállal helyette. Ezért olyan mély a kimerülés. Ez krónikus érzelmi túlterhelés. A nárcisztikus fél kivetíti a negatív érzéseit másokat vádol és hibáztat, mert nem képes önreflexióra, nincs benne érzelmi, meleg empátia és feljogosítva érzi magát, hogy rá ne vonatkozzon mindaz, ami átlagos..
A legmegdöbbentőbb manipuláció, amikor ők lesznek az áldozatok ... a mártírszerepükbe beletartozik az is, hogy a bántalmazott lesz az, aki bántotta őket és amikor mi vagyunk azok, akik mindezt tisztán érezve, látva... de mégis megsajnáljuk.
Aztán csak kibújik a szög a zsákból... a végén cserébe a jó szívünkért.. még kis szúrásként, passzív-agresszíven kapjuk meg, hogy önző vagy, hálátlan vagy...
és akkor öszeomlik bennünk egy világ.
Sokan vagyunk, akik fekete bárányként átlátják és látják az igazat, ki is merik mondani, merik is átérezni azt a generációs fájdalmat, amit senki nem vállalt fel, családi titok maradt, "nem beszélünk erről, te se tedd"... és ezzel, hogy ki merik mondani az igazságot, amit mindenki tagad, hiszen összezár a család, MERI megszakítani az abúzusláncot, a generáció szenvedésprogramot, csak azzal, hogy felismeri... ennek többet már nem kell így lennie.
Különösen nehéz lehet ez akkor, amikor ő az első, aki meg meri törni a mintát. Meg lehet szakítani a kört. Letenni a túlzott felelősségvállalást, és visszaadni a felelősséget oda, annak, akihez tartozik.
A más szégyenét többet nem kell cipelnem. Cipelje az, akik okozta. Amit nem adunk "vissza", azt továbbadjuk azoknak, akik szeretnek minket, akiket szeretünk.
A vér nem kötelez, a vér nem tesz családdá. A család és az otthon az, ahol elfogadnak. És az én családomért ÉN vagyok a felelős, azért a családért, ahonnan jöttem, a szüleim a felelősek.
Ez egyszerű tény.
Csak nehéz elfogadni, hogy nem tartozunk többel, mint amit eddig is, önként és önzetlenül adtunk, és csak a gyermekeinknek tartozunk azzal, hogy szembenézek ezekkel az fájdalmas, önbüntető sémákkal, amiket kaptam és igaznak hittem és HOGY NE ADJUK TOVÁBB öntudatlanul.
Az elengedés az valójában leválás:
Az elengedés valójában érzelmi függetlenedés. Érzelmi leválás. Az elengedés valójában gyászfolyamat. Minden elfojtott érzést szükséges megértenünk. Minden érzés üzenet! Segít abban, hogyan lépjek ki a tehetetlenségből a bűntudatból és megfejtendő.
És mint ilyen, abban segít, hogy rálássunk, mi mit cipelünk ezekből és mit kell kivennünk a láthatatlan zsákunkból, amikbe a köveket mások és akár magunk tettünk bele.
Az internalizált bántó, belső kritikus hang - amikor már nem kell, hogy a bántalmazó ott legyen - visszahangzik a fejünkben:
Ilyenkor kell az önreflexió... lassítanunk, megállnunk, megállítani a folyamatot és kiszállni ebből, felismerni, elcsípni, megtörni a mintát , ami ösztönösen és automatikusan indul el stresszhelyzetben vagy konfliktusban bennünk.
Ez valójában a sebzett, magányos, vigaszra, jóvátételre váró belső gyermekünk hangja.
Minden trauma alá eltemetve, minden haragunk alatt, minden negatív érzésünk ... alatt... elrejtve, ott van a valódi énünk.
TE.
Ott van a kretív, színes, intutív, örömre képes, világra rácsodálkozó, teremtő egészséges belső hangunk!
Megdöbbentő, zavarba ejtő és elgondolkodtató az érzelmi gyógyulás folyamata.
Szeretettel : Márti**
Találd meg a hangod - Újra ÉN - mintatörés
Rédling Márta
Főnix mentoring
