"Olvastam az egyik könyvedben azt a történetet, hogy egy nő járt hozzád terápiába, és hosszú ideig nem haladtatok semmire. Majd észrevetted, hogy nem a nő, hanem az anyja beszél hozzád. Azaz a nő az anyja elvárásainak akar megfelelni, azt mondja, amit az anyja akar hallani, az anyja életét éli, nem a sajátját.
Az anyja viszont gonosz volt, így nem tudtad szeretni a nőt, mert az anyját utáltad. De nem tudtad utálni sem a nőt, mert ő maga szeretetreméltó volt. A vége az lett, hogy elmondtad a nőnek, hogy ez a szitu, és ha legközelebb jön terápiába, akkor hagyja kint az anyját, és csak ő jöjjön be. Egyébként nem tudtok tovább dolgozni együtt. Hazament, és soha többé nem jött vissza. Kérdés, ez egy olyan eset, amibe még Feldmár András bicskája is beletört? Robi
FA: Hát, Robi, nincs bicskám. Úgyhogy nem törik bele a bicskám semmibe. Azért fontos, hogy ezzel kezdjem, mert mi is a terápia? Én nem akarok diót törni, nem akarok behatolni a páciensbe. Nem akarom megváltoztatni a pácienst. Nem azért mondtam ennek a nőnek, hogy nem az anyjával akarok dolgozni, hanem vele, és hogy ne úgy jöjjön be, mint az anyja, hanem mint önmaga, mert azt gondoltam volna, hogy az jó neki. Nem őérte csináltam. Ezt magamért csináltam! Amikor egy szobában vagyok valakivel, akkor az a legfőbb gondom, hogy én túléljem az órát. Én akarok jól élni, amíg együtt vagyunk. Aztán, hogy abból mi lesz, az Isten tudja, de én nem segíteni akarok neki. Nekem nincs célom. A bicska metafora arra mutat, mintha nekem lenne egy célom, és nem tudtam volna elérni. Nincs más célom azon kívül, hogy élvezzem azt az időt, amit a másikkal töltök. Azért nem tudtam élvezni magamat ezzel a nővel, mert minden alkalommal, amikor eljött, bemutatta – anélkül, hogy ő ezt észrevette volna –, hogyan bántotta az anyja. Ám ezt csak úgy tudta bemutatni, hogy bántotta önmagát, és az egész élete arról szólt, hogy bántsa önmagát. Az anyja elszigetelte, amikor gyerek volt, így ő elszigetelte magát, amikor hozzám járt. Az anyja nem engedte meg neki, hogy olvasson, pedig szeretett olvasni, most ő nem engedte meg magának, hogy olvasson, satöbbi, satöbbi. Pontosan ugyanazt csinálta magával, amit az anyja tett vele. Úgy kínozta magát, ahogy az anyja kínozta gyerekkorában. Valószínűleg szerette az anyját, amikor pici volt. És akit szeretünk, azt magunkba építjük. Közel akart kerülni az anyjához, de az nem engedte, bezárta a pincébe. Úgy bosszulta meg magát, hogy az anyjává változott. Annál közelebb nem lehet kerülni valakihez, minthogy ő leszel. Amikor valaki az orrom előtt bántja önmagát, akkor azt, aki bántja, utálom. Az, akit itt bánt, szeretetre méltó, de nem tudok a kettőjük közé kerülni. Tehát ha szeretem az egyiket, akkor szeretem a másikat is. Ha utálom a másikat, akkor utálom az egyiket is. Én kerülök lehetetlen helyzetbe, kettős kötésbe valakivel, aki bántja magát, és nem hagyja abba, amikor vele vagyok. Ebben a helyzetben én csak magamat mentettem. Ez a nő még mindig érintkezésbe lép velem kétszer vagy háromszor egy évben, nem neheztel rám, megértette, miért nem akarok vele dolgozni. Ám a mai napig azt veszem ki a leveleiből, hogy még mindig bántja magát. Ha neki fontosabb, hogy bántsa önmagát, én nem akarok rendőr lenni. Nem vagyok orvos, aki csak operálni tud. Ha ezt választja – és ezt választja, nyilvánvaló –, akkor ne csinálja előttem! Akkor nekem nem kell, hogy egy szobában legyek vele. Azt, amit csinál, csinálhatja egyedül. Ahhoz nincs szüksége rám."
Forrás: Agymosó Feldmár András
Jövő hét hétfőn este: TE CSAK HALLGATSZ? - Most vagy soha! Online Feldmár Andrással
A téma: Akarat nélkül segíteni
*****
Ne agyból válaszolj, hosszas idő után, kifogásokat keresve. Ez fontos, ha szívből akarsz élni és nem élből. Márti**
