Meglátjuk őt. Felgyorsul a szívverés, összeszorul a gyomor, szaporábban vesszük a levegőt és néha kicsit még talán meg is szédülünk. Bizsereg az egész testünk, könnyűnek érezzük magunkat, a gondolataink összekuszálódnak, kipirulunk. Azt gondoljuk, hogy ez a kémia, ez a szerelem, ez a jele annak, hogy nekünk ezzel az emberrel dolgunk van. Pedig pontosan ugyanezt produkálná a testünk akkor is, ha egy éhes tigrissel találnánk szembe magunkat, ez a stresszreakció. Ugyanaz a szédítő, kábító, kissé földöntúli testi érzet, két nagyon különböző szituációban.
A szerelem egy nagyszerű, felemelő, értékes emberi érzelem. De ennek kialakulásához idő, információ, kommunikációs folyamatok, és ezernyi apró dolog szükséges. A szerelem első látásra, a végtelenül erős kémia, az ellenállhatatlan vonzalom bár poetikus, és magával ragadó tud lenni, mégis némi fenntartással kezelendő. Mert a testünk sokszor látja a tigrist, és jelez, miközben mi azt gondoljuk, hogy megtaláltuk azt, akit nekünk szánt az ég.
A testünk jelez, mert sokszor tudat alatt észrevesz valamit az illetőben, ami ismerős nekünk. Egy apró gesztus elég, hogy tudjuk, anélkül, hogy tudatában lennénk, hogy mi már találkoztunk ehhez nagyon hasonló emberrel, aki megsebzett minket - és vonzódni kezdünk. Mert az ismerős mindig vonzóbb, mint az ismeretlen, akkor is, ha az káros ránk nézve. És mert gyógyulni szeretnénk, kilépni azokból az árkokból, amikbe kisgyermekként taszítottak minket. Ezért jön az elsöprő vonzalom, és közelebb húz minket az illetőhöz. De gyógyulni ott nem tudunk, ahol sebződtünk, és amit akarunk, sokszor nem az, amire szükségünk van. A nagy szerelmek nagyon sokszor nagy viharokhoz, sérülésekhez vezetnek, mert a két ember nem a megdolgozott személyiségükön, hanem a gyerekkori sebeiken, traumáikon keresztül kapcsolódik.
Örüljünk a szerelemnek, ha ránk talál, de adjunk magunknak elég időt, hogy meggyőződjünk, hogy biztos nem a múltunk egy tigrise áll-e velünk szemben, mielőtt mélyre merülünk." Tregova Anita
