Horváth Szilvia írása:
"Van a bántalmazásnak egy nagyon aljas, egy rejtettebb formája, hívhatjuk úgy is,
hogy szavakkal bántalmazva...
Ebben az esetben nem emelnek ránk kezet, legalábbis nem annyiszor, amennyit az *illendőség megkívánna * ez esetben.
Ekkor csak olyanokat mondanak nekünk, hogy lehetett volna több eszed, meg bezzeg a Lillának minden jobban megy. Meg, hogy kurv@ra nem lesz belőled semmi sem, ha tudtam volna, hogy ilyen gyerekem lesz, inkább bele sem kezdek.
Elhitetik veled, hogy eleve selejtes a lényed.
Nem emelnek rád kezed, legalábbis olyan mértékben nem... Csak elhitetik veled, hogy a kutyának sem kellesz, hogy bármit is próbálnál, neked úgysem jön össze.
Aztán felnősz egy ilyen közegben.
Nem érted, neked miért nem megy.
Nem érted, neked miért nem megy, amin mások röhögve átlépnek.
Azt hiszed, a te hibád.
Azt hiszed, te nem érdemelsz mást.
Azt hiszed, eleve tévedés a létezésed.
Aztán jönnek az okosok.
Mondják, hogy rajtad múlik, meg te választottad, meg bármit elérhetnél, ha nem lennél ilyen szerencsétlen.
Nyilván.
Mert nem próbáltad ezer meg egy féleképpen.
A helyzet az, hogy a nagy okosok nem bírták volna a feléig sem.
El kell ugyanis gyászolnod azt, hogy akiknek szeretniük kellett volna, egytől- egyig elárultak.
Mindegy, mit mondanak, akik ilyen helyzetben sosem voltak.
Idő. Rengeteg idő.
És annál is sokkal több erő.
Papolhatnak azok, akik távolról sem élték át, milyen az, mikor azok bántanak, akiknek a legjobban szeretniük kellett volna.
A legnagyobb hősök azok, akik minden bántás ellenére megpróbálnak kitartani a napfény mellett.
Akik nem a bántást akarják tovább adni, akik az összetörtségük ellenére is, próbálnak emberek maradni.
A többieknek halvány fogalmuk sincs arról, miről beszélnek. Csak beszélnek, mintha mindenhez is értenének.
Aztán tisztelet.
Mint mindig, a kivételelnek. "
Horváth Szilvia
- Lélekhatár blog -
