A gyermekkori traumatizáltság
egyik legerősebb jele, hogy
felnőttként
nehéz természetű embereknél
akarjuk elérni,
hogy jók legyenek hozzánk.
"Légy az az ember, akire gyerekként nagy szükséged lett volna" - ez a mondat alapvetően formálta és változtatta meg a szemléletem a jelenben és a hitem arról, ki is voltam, hová is tűntem, és mellbevágóan hatott rám, hogy keressem meg, ki is vagyok. MOST.
A trauma érzelmi lenyomata a mai napig, minden választásomban, döntésemben, konfliktusomban jelen van! Az elfojtott negatív érzelmek utat törnek, nem tűnnek el. Kirobbannak, és nem a legjobbkor.
A felismerés - kinek a hangja szólalt most meg a fejemben - életmentő. Anyám sulykolta belém, a barátnőm volt undok, a tanítóm volt érzéketlen.... ki tudja. Talán apám hiánya, talán apám hangja. De ez nem én vagyok. Automatikusan feljön, mint egy program, egy szoftver a fejemben.
(Meg lehet haladni a fájdalmas mintákat?) Jogos a fájdalmad, a dühöd, a félelmed.
Lélegezz, vidd be a oxigént oda, ahol jelez a tested, ahol érzed. Tedd fel a megfelelő kérdéseket.
A kérdés magamhoz, hány éves is vagyok most?,
Mire van szükségem, hogy biztonságban érezzem magam?
Itt lép be a mindfulness - a tudatos jelenlét és spontán éberség: ITT és MOST.
Fókuszváltás. Földelés. Módszerek és technikák.
Triggerek és traumaválaszok, stresszválaszok, belső konfliktusok.
Ezen dolgozunk együtt.
***
Nem az vagyok, ami történt velem,
az vagyok, amit döntök, hogy leszek.
Jung után szabadon.
*
Elengedés... Érzelmi függetlenedés, leválás....
Gyógyulunk. A gyógyulás első jelei, hogy már nem csapod be magad: kimondod, leírod őszintén, amit érzel.