2023. július 28., péntek

Pszichopaták elméjében

 "A szélhámosok egyik legfontosabb képessége a hatékony 'sebezhetőségradar' – magyarázta Morant, és szavai rögtön eszembe juttatják a pszichológus Angela Book munkáját. (Book úgy találta, a pszichopaták pusztán a járás alapján pontosabban meg tudják állapítani, ki volt már támadás áldozata, mint a nem pszichopaták.) – 


A legtöbb ember, akivel találkozol, nemigen ügyel arra, mit mond neked beszélgetés közben. Aztán ha kimondta, a szó rögtön el is száll. De a szélhámos mindenre odafigyel… Akárcsak a pszichoterapeuta, megpróbál az illető személy fejébe jutni. Az apró dolgokból kitalálni, ki is a másik. Mindig az apróságok a lényegesek. Ráveszed őket, hogy megnyíljanak. Ezt általában úgy éred el, hogy előbb te mondasz valamit magadról. A jó szélhámosnak mindig megvan a fedősztorija. Aztán rögtön témát is vált. Hirtelen és véletlenszerűen. Bármi megfelel… az első gondolat, ami csak úgy az eszedbe jutott… bármi, ami megzavarja a társalgás ritmusát. Tíz esetből kilencszer az illető teljesen meg is feledkezik arról, amit egy pillanattal azelőtt mondott. – Ekkor munkához láthatsz. Persze nem rögtön, türelmesnek kell lenned. Mondjuk egy-két hónappal később. Egy kicsit módosítasz azon, amit mondtak neked - azt azonnal megérzed, hol vannak a nyomáspontok, majd úgy mondod vissza a történetet, mintha a sajátod lenne. Ennyi az egész. Ettől a ponttól kezdve lényegében azt veszed el, amit csak akarsz.

– Mondok egy példát… Van egy fickó, gazdag és sikeres, dolgozik, mint az állat. Elmeséli, hogy még gyerekkorában eltűnt a lemezgyűjteménye. Az apja ugyanis iszákos, és eladta a lemezeket, hogy feltölthesse a bárszekrényt. Pedig a fickó évekig gyűjtögette a lemezeket.

– Aha, gondolom magamban. Szóval 3-4 órányi bárismeretség után ilyesmiket mesélsz nekem? Akkor itt kell lennie valaminek. Szóval ezért gürcölsz ennyire keményen. Az apád miatt. Meg vagy rémülve. Nem igazgató vagy, csak egy kétségbeesett kissrác, aki egy nap a suliból hazatérve azt látja, hogy a lemezgyűjteményének lába kelt.

– Jesszusom, gondolom. Ez kész röhej. Aztán mit teszek? Pár hétre rá elmesélem neki, mi történt velem. Hogy egy este, a melóból hazaérve ott találtam a feleségemet az ágyban. A főnökömmel. Aztán még a nő nyújtotta be a válókeresetet, és ő akar kisemmizni engem.” Dr. Kevin Dutton: Pszichopaták elméjében