Transzgenerációs traumáink, sémáink tükrében - mi hiányzik gyerekként?
"Nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. Nem lehet. Meg lehet nőni, de felnőni nem." Anna Gavalda
Ráhangolódás és visszatükrözés - szerethető és értékes vagy.
Nem kell bizonyítgatnod senkinek. Hiszek benned. Hiszek neked.
Ez a szemlélet.
Mégis, mi él mélyen bennünk? Bűntudat, hiány, velünk él ez a szégyen, amit gyerekként a környezetünkből kaptunk.
Hová tűnik az önbecsülés? Hol az egészséges önértékelés? Az önreflexióra való igény??
Hol vannak a határaink, hogy ennyit és ne tovább?
Sok beszélgetésünk alapja, hogy egyáltalán nincsenek. Nem is lehetettek gyerekként. Jó lett volna egy dühös tekintet, szemforgatás, fújtatás helyett türelmet, elfogadást, időt kapni.
Jó lett volna nemet is tudni mondani úgy, hogy ne legyen retorzió. Csak ráhangolódás és visszatükrözés. Jelentsen ez most bármit is: figyelem, idő, apró kérdések, mosolyogva vagy épp szomorkodva melléülni, megérteni a fájdalmát, a félelmét, a dühét, RÁfigyelni. Kicsiként. IS.
Mert egy gyermek sem érdemli, hogy ne bánjanak vele tisztelettel!
Gyermek nem születik rossznak. De azzá nevelhető.
Nem minden szülő szereti a gyermekét, a legtöbben észre sem veszik, hogy érzelmi árvaként nőnek fel, és élik le az életüket, és ez a trauma meghatározza a párkapcsolataikat is.
Boldog anya nevel boldog gyermeket. Törd meg a sémát, ne add tovább, öntudatlanul, annak, akit a legjobban szeretsz. A gyerekednek.
Kiút, ha erre van szükséged:
🤍Rédling Márti**
"Nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. Nem lehet. Meg lehet nőni, de felnőni nem." Anna Gavalda
🪶🌺
#sémakémia #érzelmi #elhanyagolás #bántalmazás #slow2flow #linkinbio
