Apaseb:
„Nem ismerek nagyobb gyermekkori szükségletet, mint az apa védelme iránti szükségletet.” Sigmund Freud
Ne szidjuk magunkat, hogy Nem lenne szabad ezt éreznem, inkább próbálkozzunk ezzel: Van bennem ez az érzés. Vajon miért?
még akkor is, ha rossz.
Inkább a rossz, mint a semmi...
"Felnőttkorban az apaseb egyik legjellemzőbb tünete, mind a férfiak, mind pedig a nők esetében, hogy úgy érzik, nem elég értékesek, nem elég jók, és mások, különösen nők esetében, más férfiak jóváhagyását kell keresniük. Az apasebbel rendelkező nők tehát olyan férfiakkal találhatják magukat (pár)kapcsolatban, akik érzelmileg elérhetetlenek, különösen akkor, ha az apjuk gyermekkorukban nem volt jelen, vagy nem volt elég gyakran otthon ahhoz, hogy biztonságos kötődést alakítson ki velük. Az apasebbel rendelkező férfiak gyermekként leggyakrabban lekicsinylő, megalázó apa mellett nevelkedtek, aki dominanciát akart vagy gyakorolt felettük. Ebben az esetben felnőtt férfiként jellemző az apának való bizonyítás (akár egy egész életen át), melynek tudatalatti célja az, hogy az apja szeretetére érdemes emberré váljon. Egyes apasebbel rendelkező felnőttek tehát azért válnak túlteljesítővé, mert a bennük elő belső gyermek úgy érezheti, hogy „apának látnia kell, hogy értékes vagyok”.
Továbbá az is előfordulhat, hogy úgy van valakinek anyasebe/apasebe, hogy például az anya/apa nem nyújtott védelmet egy apai/anyai bántalmazás során, vagy akár olyan gondozók is okozhatnak sérülést, akik nem a biológiai szülők. Például ha nagyszülők vagy rokonok fogadtak örökbe egy gyermeket, és a családi környezet mérgező volt, akkor jó eséllyel, kettős sebbel kell szembenézni.
Az anyaseb/apaseb kialakulását tehát azok a szülők okozzák, akik ott voltak a gyermek életében, de olyan szinten elhanyagolták, bántalmazták, vagy bizonytalanságban tartották, mely során a gyermek azt élhette át, hogy nem szerették, nem volt elég értékes, nem volt elég fontos, és túlságosan egyedül maradt a szükségleteivel.
Azonban van lehetőség arra, hogy ezt a generációs örökséget ne adjuk tovább. Ennek az első lépése a felismerés, ami időbe telik, hiszen a neveltetés során a megélt tapasztalat volt a normális, ez volt a természetes hosszú időn keresztül. A gyógyulás felé vezető út legnagyobb lépése tehát az, ha a bennünk élő gyermeknek elismerjük az érzéseit, hogy jogosan érzi azt, hogy az édesanyja vagy az édesapja viselkedése helytelen volt a múltban. Majd ezután a felnőtt énrészünket erősítve az lesz a feladatunk, hogy megtanuljuk, hogy hogyan szeressük, gondoskodjunk és bánjunk jól önmagunkkal." Csirmaz Luca
"Az érzelmileg éretlen emberek el tudják érni, hogy szokatlanul hevesen reagáljunk a viselkedésükre. Ennek az a magyarázata, hogy úgy szabadulnak meg egy kellemetlen érzelmi állapotuktól, hogy a viselkedésükkel ugyanezt az érzést idézik elő bennünk.
Családban:
Úgy tesznek, mintha nem éreznék az adott érzelmet, valójában azonban kivetítik ránk, belénk helyezik át, hogy mi dolgozzuk fel, és az a látszat keletkezzék, hogy voltaképpen mi érezzük. A zavaró érzelmektől való megszabadulás e tudattalan módját projektív identifikációnak nevezzük. Mindez olyan gyorsan – és olyan mélyen a tudatosság szintje alatt – zajlik le, hogy mire feleszmélünk, ezeket az érzelmeket már magunkon tapasztaljuk. Ez egy rendkívüli lelki jelenség; az érzelmileg éretlen személy úgy küzd meg egy tudattalan, kellemetlen érzelemmel, hogy egy másik emberben váltja ki azt. Mindig érdemes tehát megkérdeznünk magunktól: valójában ki érzi ezt? Ha a reakciónk túlságosan intenzív, érthetetlen vagy nem vall ránk, éljünk a gyanúperrel, hogy az érzelmileg éretlen személy idézett elő bennünk bizonyos érzelmeket abból a célból, hogy helyette mi birkózzunk meg velük." Lindsay C. Gibson: Szülősebek
***
Párkapcsolatban:
