A beszélgetéseken szinte soha nem érintjük a "meg kell bocsáss" témakört, mert ez egy nagyon nehéz és nagyon megosztó kérdéskör. Ezt mindig a cochee-ra bízom. Ő tudja, mi az, ami szerinte megbocsátható, neki ez még belefér, mert a bántó személy ŐSZINTÉN megbánja, és másképp is TESZ ezután,
vagy
nem tanúsít megbánást az elkövető, egyáltalán, sőt, a (érzelmi, verbális, ... ) bántalmazottat hibáztatja.
Ez utóbbiról azonban mindig beszélünk.
Mert bármi is történik veled, az számít, hogy hogyan csapódik le benned. Milyen érzéseket fojtasz el magadban. És mit adsz tovább ezzel öntudatlanul, a gyermekednek.
Tudd:
Van, amire nincs bocsánat. És ez teljesen rendben van.
Van, amire van bocsánat, és ez is teljesen rendben van.
És... Amit nem adsz vissza, azt tovább adod!
***
Hoznék még egy írást ehhez. Mert te döntesz. Te érzed. Az erejét. Vagy a hiányát.
Magadnak megbocsátani viszont mindig fontos téma, minden egyes tréningen és beszélgetésen. Mert ez még az előzőeknél is nehezebb.
Szeretettel: Márti**
***
"Nem kell mindig pozitívan gondolkodni.
Sem okosnak lenni, sem jó döntéseket hozni. Nem kell mindig mosolyogni, sem tip-topnak lenni, sem önmagunk elől elfutni.
Nem kell mindig azt mutatni- minden rendben, sem azt mondani - jól vagyok, sem azt játszani
- tökéletes vagyok.
Emberek vagyunk. Telis-tele érzésekkel. A legkülönbözőbb félékkel.
Hibázunk. Rossz döntéseket hozunk. Vannak rossz napjaink. Mit napjaink, néha egész éveink...
Néha sírnunk kell. Néha elegünk van az egészből.
És olykor megesik az is, hogy minden összeomlik, amit addig igaznak hittünk.
Nem menekülhetünk el a negatív érzéseink elől.
Mert ami bent marad, az megbetegít.
Ami ki tud jönni,
attól esélyt kaphatunk a gyógyulásra és vele egy igazabb életre."
(Horváth Szilvia - Lélekhatár blog)
