Boldogság, gyere haza...

Talán a boldogságnak van egy egyedi, titkos összetevője is, hiszen mindenkinek mással kell megküzdenie magában.

Sokat dolgoztam azon, hogy ne másoknak feleljek csak meg, és merjek nemet is mondani, hogy magamra is igent mondhassak. Sok emberi játszmába csöppentem, és rengetegszer jöttem ki belőle érzelmileg vesztesen. Hát...  Egész jól haladok!

Nekem az elengedéssel és a magammal szemben támasztott elvárásokkal van még dolgom, hogy el tudjam engedni azt, hogy "kell". Úgy értem én mondom, magamnak.

Hogy abba kell hagynom. Hogy el kell kezdenem. Tök gáz, ez éppen hogy maximalizmus és halogatás. :-))

Bár, ha más nézőpontból akarnám nézni, ez csak valahol egy sima FLOW, amikor beszippant az idő és még pisilni vagy telózni is elfelejtek. Mert akkor nem tudok másra figyelni. Nem tudom abbahagyni. Visz, sodor és kifutok a világból, a végtelen tér az enyém,  amikor megszűnik az idő.

Na, nálam ilyen az írás.

Már gyerekként is ez volt a nyári életem. Írtam a családról, ültem az írógép előtt, csak a zongora hívogatott jobban, de hát azt nem lehetett, mert azt nem lehetett halkan. Írni meg igen.

Aztán felnőttként mindenféle indokot hoztam fel maganak, hogy miért ne írjak többet.

Valakit úgyis megbántok, annyiféleképpen lehet érteni a szavakat, ahány ember olvassa, amilyen lelkiállapotban van, és amennyi szeretet van éppen benne...

Meg, hát ugye falrahányt borsó.

De aztán csak sírt bennem az a pici 10 éves gyerek, aki rigót mentett és család"regényeket" "írt.

Csináld másképp! Igyekszem.

Aztán elkezdtem kérdésekben is gondolkozni. Válaszolni. És újra írni. Az életem is.

:-) Hol a boldogság?

Sorsom 50%- a génjeimben van. 50%-ban én is tehetek azért, hogy a  boldogságot ne engedjem ki a kezeim közül. Tudod, úgy fogni csak, mint a tojást. Ne túl erősen, görcsösen, mert akkor  összetörik és tele leszek ragaccsal.  És ne is túl lazán, mert akkor meg leesik!

Szóval akkor kezedben a tojás (a boldogság) - és most mégis képzelj el egy olyan helyzetet, ami nem épp kellemes. Ilyenkor mit kérdezz magadtól, hogy a tojás sértetlenül a kezedben maradjon?
:
Az ember hajlamos beleragadni mindenbe, ami VOLT. Ne azt  kérdezd, miért történt ez velem!
Azt kérdezd magadtól: Mit fogok ezzel kezdeni? Ugye érzed a különbséget! Ugye számít az is ami VAN?

******

Most, hogy a japán mentalitással tele van a média, talán többen is hallanak majd az ikigai-ról. Annak művészetét, hogyan éljek sokáig, boldogan, egész egyszerűen azért, mert megtalálom az értelmét annak, amiért minden reggel érdemes felkelnem. (Ikigai. Tudod, az a 4 halmazos izé, ami olyan, mint a Venn-diagramm és közben semmi köze a matekhoz. :-))

Amiért érdemes felkelnem minden reggel... Félre ne értsd, de ez nem egy tárgy, vagy egy másik ember,  ez nem a párom, a pénzem,  mert nem ez tesz boldoggá (Ő csak hab a tortán), hanem az, ahogy megszerzem, ahogy megtartom, amit kihozok belőle és amit ő hoz ki belőlem, és hogy megköszönöm, hogy amíg volt nekem, addig én lehettem vele.  Hiszen elmúlik minden, az élet és a szerelem is, mert az a dolga. És hogy ez miért van? Talán, hogy megtanítsa nekünk, hogy meglássuk, mi is az, ami igazán fontos és értelmet, örömöt tölt a napjainkba. Adni másoknak, magamnak. Jó szót, szeretetet, bármi jót. Megtanulni látni a a jót ott is, ahol más csak a rosszat. Megtanulni megvigasztalni és megdícsérgetni magam. Törődni magammal, jól bánni másokkal. Talán. Nekem mindenképp.

Amit eddig ösztönösen kerestem, azt coach-ként már szakmai háttérrel is alátámasztottam. Soha jobb döntést! Hallgattam a szívemre. Egy csomószor abba akartam hagyni, sokszor kellett újra és újra tanulnom, és rengeteg időm és energiám elmegy erre mind a mai napig. Ráadásul a másik két "szerelemnek" és egyben munkámnak is hódolok emellett, ami a számok és a szavak világa.

Aztán mindig adok annyi időt magamnak, hogy más szemmel, kicsit messzebbről is ránézzek, hova is jutottam.

3 év telt el kreatív coachként. Szinte napra pontosan. Megérte? De meg ám. Jobb tanár lettem. Remélem jobb szülő és jobb ember is.

Sziasztok!
Márti**