A legmélyebb sebeket nem mindig a történtek okozzák. Néha az hozza létre őket, ami meg sem történt.
A gyógyulás gyakran NEM a régi emlékek feltárásáról szól, sokkal inkább arról, hogy megtapasztalj valamit, amit az idegrendszered eddig csak ritkán tudott: úgy érzed, hogy megértenek, látnak, hallanak, anélkül, hogy ezért bármit is kéne tenned.
A gyógyulás jele, ha a benned lévő kritikus hang szelidül, elhalkul és kezd azzá válni, LÉPÉSRŐL lépésre, akire valaha szükséged volt.
Adj időt, empátiát, együttérzést - magadnak. Nem, ez nem önsajnálat, hanem a veszteség feldolgozásának folyamata. Megsiratni, amit sosem kaptam meg .... tele van érzelmi kirobbanásokkal... és ha ez csitul... akkor végre megadhatod magadnak azokat a gyermekkori szükségleteidet, amire akkoriban nagy szükséged lett volna.
A benned lakó gyermek (8 éves?) és a jövőbeli felnőttem (50) és a 80 éves énem legyen büszke arra, amit ma teszek - magamért! Ezzel együtt a gyerekeimért is. Akik meg az ő gyerekeikért is.
Márti**
A kép 10 évvel régebbi, de nagyon szeretem, mert óriási váltást hozott, unokám született és akkor kezdtem el a tréningeket, a mentorálást. A bennem lakó gyermek már nyugodt, szelíden erős, irányba állt, a saját útján jár végre és remélem, rajta is marad. Mert ezt a mély, hosszú utat, tapasztalást, már nem veheti el senki tőlem. SENKI.
