🎲[Amikor sok(k) forog kockán]
Ha nincsenek határaid, akkor megengeded másoknak, sőt, szeretteidnek, hogy ők határozzák meg, hogyan érezz, hogyan gondolkodj, hogyan tegyél. Vagy azt határozzák meg, hogyan ne. Amikor nincsenek énhatáraid, akkor a saját lényed, identitásod sérül és függővé válsz mások igényeitől és szükségleteitől.Ezért akár még bevállalod a legnehezebbet is. Hogy neki jobb legyen, és csak ezért, nem baj, ha a szeretetét elveszted. Könnyebb ezt elfogadni akkor, ha rádöbbensz, hogy ez sosem volt. A fájdalom és a megkönnyebbülés ambivalens érzései keverednek benned, erősítve mégis téged. Építeni. Még. Mit is?
Amikor viszont határokat építesz, akkor végre teret teremtesz magadnak, egy olyan teret, amely sérthetetlen, és amelyben szabadságod van felmérni, ebben a helyzetben mit engedsz meg a másiknak, hogy ki vagy és milyen akarsz lenni, különösen a másokkal való kapcsolódásaidban.
Úgy tűnhet, hogy a határok felállítása elválaszt másoktól, rövid távon félhetünk a másik reakciójától, bosszújától, haragjától, sértett, néma elfordulásától, de hosszú távon az egészséges határok tiszteletet váltanak ki, és valójában javítják a kapcsolatokat – inkább közelebb, mint távolabb kerültök egymástól.
Elméletileg értve. Távolról kell talán ilyenkor szeretni őket. Mert akkor egész jól megy. Hisz így te sem bántod meg őket. Mert mindegy ki kezdte, ha te vagy az, aki beleáll egy vitába, magyarázkodna, védené magát, vagyis nem abbahagyod, hanem folytatod. Parttalanná teszed a vitát ezzel. És magadat még bánatosabbá vagy dühösebbé.
Mindezt egyetlen ok miatt: azt akarod, hogy szeressen. Pedig azt nem lehet akarni. Tudni akarod a mámort. Érezni a létet. De előbb kicsit egyedül. Hogy azt is érezzem, ki vagyok veszteségben, ki vagyok szerelemben, ki vagyok féltésben, ki vagyok - teljes felelősségemben. Mert itt és most fordítok. Talán a sorsomon is. De magamon mindenképp. Aztán meglátjuk, mit hoz az élet.
Mert elég a fájdalomból, a múltban ragadásból. Elég már abból, hogy még mindig félek, tartok attól, ami ismeretlen ÉRZÉS.
Márti**
Vonzások és választások(k) - Négyszemközt - Fordítunk
Amikor viszont határokat építesz, akkor végre teret teremtesz magadnak, egy olyan teret, amely sérthetetlen, és amelyben szabadságod van felmérni, ebben a helyzetben mit engedsz meg a másiknak, hogy ki vagy és milyen akarsz lenni, különösen a másokkal való kapcsolódásaidban.
Úgy tűnhet, hogy a határok felállítása elválaszt másoktól, rövid távon félhetünk a másik reakciójától, bosszújától, haragjától, sértett, néma elfordulásától, de hosszú távon az egészséges határok tiszteletet váltanak ki, és valójában javítják a kapcsolatokat – inkább közelebb, mint távolabb kerültök egymástól.
Elméletileg értve. Távolról kell talán ilyenkor szeretni őket. Mert akkor egész jól megy. Hisz így te sem bántod meg őket. Mert mindegy ki kezdte, ha te vagy az, aki beleáll egy vitába, magyarázkodna, védené magát, vagyis nem abbahagyod, hanem folytatod. Parttalanná teszed a vitát ezzel. És magadat még bánatosabbá vagy dühösebbé.
Mindezt egyetlen ok miatt: azt akarod, hogy szeressen. Pedig azt nem lehet akarni. Tudni akarod a mámort. Érezni a létet. De előbb kicsit egyedül. Hogy azt is érezzem, ki vagyok veszteségben, ki vagyok szerelemben, ki vagyok féltésben, ki vagyok - teljes felelősségemben. Mert itt és most fordítok. Talán a sorsomon is. De magamon mindenképp. Aztán meglátjuk, mit hoz az élet.
Mert elég a fájdalomból, a múltban ragadásból. Elég már abból, hogy még mindig félek, tartok attól, ami ismeretlen ÉRZÉS.
Márti**
Vonzások és választások(k) - Négyszemközt - Fordítunk
Szerintem érzed, miről írok.
Mert érteni nagyon nehezen lehet.
*
Ez egy régi érzésről szól. És egy régi döntésről. Ma is így tenném. Ha 0,5 százalék esély van arra, hogy megmentsem a kapcsolatot, akkor én beleteszek azért a fél százalékig mindent.
Aztán elengedem.
Elengedem.
Engedem.
Magamnak.
Hogy fókuszt váltsak.
Magamnak is adni abból az együttérzésből, amit másoknak adtam.
Mert az valahogy nem volt fontos.
Eddig.
Szeretettel: Márti**
Kiút a szeretetfüggésből. A társfüggőségből. Abból, hogy nem tudok elfogadni, csak adni. Akkor is, mikor már a magam kárára adok. Gyógyuljunk.
A mostani beszélgetések margójára.
