"Amikor valaki másokat bántalmazó ember lesz, akkor tulajdonképpen a saját sebzettségét, traumáját ismétli meg.
Lélektani értelemben próbál túljutni a vele történteken, ezért újból átéli a megalázottságot, a kiszolgáltatottságot, de kizárólag az agresszor szerepéből, úgy, hogy egyáltalán nincs benne együttérzés az áldozattal. Ezért nem tud meggyógyulni. Ha az együttérzése megjelenne az áldozatra vonatkozóan, akkor együtt tudna érezni önmagával is, a sebzett részével, de ahhoz föl kéne ismernie, hogy ő valamikor áldozat volt, és akkor nem lehetett együtt érző magával, esetleg a leghasznosabb az volt a számára, ha egyáltalán nem is érez. Valamikor az őt bántalmazó szüleivel kellett együtt éreznie. Most pedig elválasztja magát attól a részétől, akitől gyerekkorában el kellett idegenednie, vagyis saját, kiszolgáltatott gyerekkori valójától. A fejlődéshez együttérzésre van szükségünk, különben bizonyos tartalmakat nem engedhetünk magunkhoz közel." Pál Ferenc
