A legnehezebb "feladat" megölelni azt a sebzett, kicsi gyermeket, aki bennünk él és öntudatlanul, de uralja, irányítja, vezeti az életünket.
Itt jöjjön egy csodálatos könyvből - egyben ajánló is:
"Itt szeretnélek emlékeztetni rá, hogy az emberi lények az érzelmek átélésére teremtettek. Amikor ezt rövidre zárják (elsőként az érzelmileg elhanyagoló szülők, majd felnőve maga a gyermek is), az az egész rendszert felborítja. Képzeljünk el egy cukor nélkül készült fagylaltot vagy egy számítógépes programot, amelyből kihagyták a legalapvetőbb parancsokat. Ilyen működési zavarai lesznek az emberi pszichének is, amikor kilökik belőle az érzelmeket.
Sok jó, kiválóan működő, tehetséges ember érzi titokban, hogy nem teljesedett ki, vagy elvesztette a kapcsolatot önmagával.
A szociopatákat (érzelmileg elérhetetlen, nárcisz jellemvonásokkal rendelkezőket), egyetlen vonás különbözteti meg a többségünktől. Ezt egyetlen szóval ki is fejezhetjük: a lelkiismeret. Mármint ennek hiánya. Az érzelmek lehasítása és az empátia, az együttérzés hiánya. Egyszerűen szólva, a szociopata nem érez bűntudatot. Emiatt szabadon megtehet bármit anélkül, hogy belső árat kellene fizetnie érte. A szociopata bármit mondhat vagy tehet, amit csak akar, és nem fogja szörnyen érezni magát miatta sem másnap, sem semmikor. A bűntudat hiányához az empátia mélységes hiánya társul. A szociopata számára mások érzéseinek nincs értelme, mert ő nem képes átérezni őket. Valójában a szociopaták semmit sem úgy éreznek, ahogy a többségünk. Az érzelmeik nagyon is más rendszer alapján működnek, amelynek középpontjában mások irányítása áll.
Ha elmarad annak megerősítése, hogy a gyermek fontos a szülő számára, ha a gyermekben szégyenérzetet keltenek, amiért elég gyakran vágyik vagy szüksége van az egyik vagy másik szülő figyelmére, úgy nő fel, hogy képtelen lesz felismerni a saját érzelmi igényeit.
Az érzelmileg elhanyagolt emberek hajlamosak úgy érezni, el kell rejteniük valódi énjüket mások elől, mert ha hagyják, hogy az emberek túl közel kerüljenek hozzájuk, a hibájuk napvilágra kerül. Van, akinek ez a hiba az értéktelenségének érzése.
Az érzelmi elhanyagoltságban nevelkedett felnőttek a felszínen gyakran átlagosnak tűnnek, de sokszor nincsenek tudatában az alapjaikat érintő szerkezeti sérülésnek. Arról sincs tudomásuk, hogy a gyermekkoruknak szerepe volt ebben. Helyette hajlamosak önmagukat hibáztatni bármilyen nehézségért, amit átélnek. Miért tűnnek mások boldogabbnak nálam? Miért könnyebb adni, mint kapni? Miért nem érzem magam közelebb a szeretteimhez? Mi hiányzik belőlem?"
Ismeretlen érzelmeink nyomában - Gyógyulás a gyermekkori érzelmi elhanyagoltságból - Dr. Janice Webb
Azok akik törődnek veled, figyelnek az érzéseidre. Értik a saját érzéseiket is.
Beszélgessünk?
Gyógyuljunk, szeresd magad is, érezz együtt magaddal is:
Márti**
TÚLélő vagy, sose feledd! HŐS vagy, sose feledd!
❤️🩹🤍
Slow to Flow - Lassíts, hogy ÉLJ - Rédling Márti**
#hamárténylegsegítőkönyvetvennétek
#narcissist #empath #trauma #CPTSD #flow #slow2flow #selfcare #öngyógyulás #selfhealing
A legnehezebb "feladat" megölelni azt a sebzett, kicsi gyermeket, aki bennünk él és öntudatlanul, de uralja, irányítja, vezeti az életünket.
Nagy köszönet a bizalomért, amit tőletek kapok. 🙏
Mély hála, hogy tesztek magatokért: Bátran. Szabadon. Élni JÓ!
Kiút. Tudatosan. Együtt.
Minden. Egyes. Nap.
Márti** 💔🤍
https://myslowtoflow.wordpress.com/
#innerchild #innertrauma #traumatudatosság #GPS #free #flow