Szeretettel Tőlem, Nektek
Nem tudom összeszámolni sem, hányszor akarták mások, akiknek még talán joguk is lett volna, hogy más legyek, mint, ami vagyok.
Nem tudom elégszer elmondani magamnak, hogy nem és nem, sosem fog benőni a szívem lágya, de azt is, hogy az érzékenységem egyszerre áldás és átok. Néha én is haragos és gonosz leszek, és nem értem. Néha még csendesebb és bűnbánóbb leszek, és nem értem. Egyszerre vagyok apostol és fekete bárány. És akkor leesett. És nem az eső, hanem a jégdarabok a szívemről.
És ahogy lépkedtem a jégdarabokon, a méltóságom darabjait kezdtem magamban összeszedni és összerakni. Tudtam végre magamhoz, minden érzésemhez kapcsolódni.
Egyszer csak megéreztem a belső hatalmam és befogtam a fülem, becsuktam a szemem és összeszorítottam a fogam.
Az vagyok, akinek látni akarsz.
És te csak azt láthatod, amit én neked megmutatok.
És csak egyszer kell beleállni és feszegetni a határaimat,
még akkor is, ha emiatt egyedül maradok.
Mert inkább azt, mint hogy az érzékenységem feláldozzam és sebezhetetlen legyek.
A sebezhetetlennek nincsenek barátai, nincsenek őszinte, emberi érzései, mert nem fáj semmi sem, nem sérül, üres a tér, amiben lebeg.
A sebezhetőség emberi. A szerethetőség magam felé, tőlem.
A sebezhetőség az, amikor merem magam választani, a másik helyett, ha az csenddel büntet, szavakkal szitkoz, kigúnyolva dermeszt halálra.
A sebezhetőség az, amikor merem magam választani, amikor kenyértörésre kerül a sor, és nem századszorra, ezredszerre a másikat.
A sebezhetőség az, hogy embernek maradni nehéz egy normális világban.
A bátorság a hiperérzékeny ember túlélésének egyetlen lehetősége, amit, ha nem választok, befagyok, megsemmisülök, örökre láthatatlanná válok, sosem hallják meg a hangom.
Eltemettél.
De én mag vagyok.
Kikelek.
És újra álmodok.
Szeretettel: Rédling Márti**
Nem adom többé tálcán a szívem, hogy ráhamuzz.
