"Hogyha én lennék a király, megtiltanám, hogy egy anya vagy egy apa vagy egy tanár megszégyeníthesse a gyerekét.
Néha a múltat nem lehet megváltoztatni, de a jövőt igen. Azt senkinek nem tudom megígérni, hogy soha többé senki nem fogja megszégyeníteni őt. De arra tudom őket bátorítani, hogy ha valaki éppen megszégyeníti őket, akkor sétáljanak ki. Mondják azt, hogy ezt velem nem lehet megtenni."
Ahhoz viszont, hogy az ember eljusson idáig, szembe kell néznie a múltjával, azzal a régi, akár gyerekkori önmagával, akit megszégyenítettek. Meg kell siratnia, gyászolnia mindazt, ami történt, és aztán döntést hozhat a jövőt illetően. Ezt érdemes lenne megtenniük azoknak a szülőknek is, akik megszégyenítik a gyereküket. Nyilván őket is megszégyenítették gyerekkorukban, amire nem akarnak emlékezni, nem akarnak szembenézni azzal, hogy mi történt velük akkor. Pedig ha mindez megtörténne, akkor lenne bátorságuk ahhoz, hogy empátiával forduljanak a saját gyerekük felé, és a megszégyenítés helyett az lenne a céljuk, hogy megtudják, mi történik a gyerekükkel.
"A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet."
Feldmár András: Szégyen és szeretet
Dolgozni az érzésekkel, az elfojtott, az ismeretlen, a fel nem dolgozott érzelmekkel fontos munka. Amikor nem hallgattak meg, amikor féltem, amikor arra a gondolatra jutottam gyermekként, hogy érezni veszélyes, nem szabad vagy hiábavaló... felnőtt kapcsolatainkban visszaüt.
A sebek kitisztíthatók, a lelki fájdalmak letehetők, megszelidíthetök. Jogod van érezni, haragudni, sírni.
Ha erre van szükséged, keress meg, jövök a részletekkel.
Márti**
