Amíg a rejtett bántalmazás, a toxikus emberi játszma jelen van a magánéletedben, toxikusként jelenik meg és marad a vállalkozásodban, munkádban. Lehet ördögnek feltüntetni a másikat, angyalként magunkat ... de ez sajnos nem ilyen egyszerű. És... nem vezet sehova. Mert az angyalok is leesnek időnként és elvesztik a szárnyaikat. Rossz környezetben soha nem is fogják megtalálni ezeket. Hacsak... gyökeresen nem változtatják meg a reakcióikat.
El tudom fogadni, hogy nem lehet rögtön kalapot, kabátot venni, mert ott a gyerek, meg a hitel, meg talán már egy betegség...
El tudom képzelni, mekkora áldozat ez ilyenkor: maradni, tűrni, alkalmazkodni.
Lehetségesnek tartok viszont egy dolgot: nem hagyni magam, a becsületem tovább megtépázni. Megtanulok nemet mondani.
Akkor is, ha nem lehet, nem szabad, nem tudok nemet mondani.
Mert ilyen környezetben IS kialakulhat (egyéni és egyedi segítséggel) a bátorság: kimondom, mert jogom van. És kialakul az asszertivitás is: védem magam és nem bántom meg ezzel a másikat.
Nem fenyegetően, támadóan, sértően mondom.
Az őszinteség jó... kis adagokban.
Álmodok az alulválasztott párkapcsolatokról, a rosszul választott ügyfelekről, még mindig bejön álmomban egy régi eset, amit nem értek, hogyan hibázhattam el... hol tudtam volna elkerülni a csapdákat. Túl őszinte voltam???? Sokat vártam a másiktól? Mint a párkapcsolataimban, illúziókkal ruházom fel a másikat? Hazudhat-e az, aki azzal keres, hogy traumakötésben van és kiderül (ordít velem) hogy ő nem akar változtatni?
De azt már nem engedi, hogy megkérdezzem, hogy de akkor mit akar?
Mit csinálok rosszul? Ez itt most valós kérdés, magam felé.
Tudom a választ, gyakorolom. Sokszor emlékeztetem magam arra, amiket leszűrök ezekből az esetekből. Hány és hány nárcisztikus tekinti áldozatnak magát, nulla önismerettel, spirituális fennhatóságnak képzelve magát... a kérdés inkább arra változik át bennem: mire vigyázzak, milyen kereteket fektessek le úgy, hogy megmaradjon a közvetlen hangulat?
A szabadságom mindössze egy dologban jelenik meg toxikus kapcsolatokban: hogyan reagálok. Hogyan állok hozzá. Mit várhatok a másiktól. EHHEZ rengeteget kell tanulni, folyamatosan, az emberekről és az embertelen játszmáikból.
Nem akarom többet becsapva érezni magam. És nem akarom becsapni magam.
Mindaddig, amíg ezzel nem nézünk szembe, nem ülünk le egy csendes sarokban, nem gondoljuk át, nem nézünk bele az önreflexió néha igencsak fájdalmas tükrébe, addig öntudatlanul ugyan, de hagyom, engedem, hogy velem rosszul, kihasználóan, méltatlanul, tiszteletlenül, ordibálva, feljogosítva bánjanak. Sőt.
Mert ez talán már megszokott számomra, fel sem tűnik! Tudod, hányszor hallottam azt, hogy "nem tudtam, hogy bántanak"?
Amikor fenyegetést, lenézést kapok, és fáj, akkor visszaüt a múlt egy láthatatlan sebe, amit még nem gyógyítottam be. Azzal pedig nem mindenki tud megküzdeni egyedül, hiszen érzelmileg érintett.
A változtatás, a lépések mindig fontosak: mit teszek most, hogy ezt már tudom?
Megalkuszom vagy kilépek az érzelmi függőségből, félelmemből, és gyakorolom azt, hogy egyedül is legyek, döntsek. Mielőtt felfalna a másik, amiben sajnos igen tehetséges. Legyen ez akár párkapcsolat, családi kapcsolat vagy vállalkozás, munka.
Találd meg a helyed, találd meg a hangod. Van helyed. Van hangod.
Autentikus és szakértő szemmel segítek, és keress meg, ha megérint ez valamiképp téged most.
