Legyen időm...
Sosem volt, mindet neked adtam
nem kaptam vissza, nem is akartam
csak adtam és adtam, vártam
de folyt ki a kezem közül, maradj!
és ahogy a reménybe kapaszkodtam
időtlen barátom lett, s vak maradtam.
Már csak időm van.
Végtelen. Magamra.
Alkonyok és a hajnal.
Alkotok egy éber pillanatban.
Mind az lesz, teszek róla.
Ébren álmodom és nem rólad.
Önmentő határokat húzok.
Eddig és ne tovább.
Értékes nekem. Hálát adok.
Elég, mert elégek.
Te ilyen maradsz.
Itt tovább nem maradok.
Maradok hű, magamhoz.
Ha lógatom a lábam, halogatok?
Mindent, ami él engem, kimaxolok.
Engedem magamhoz
a semmit, az űrt, a bánatot.
A szorongást, a két-séget elhagyom.
Szeresd ellenséged, hallom:
Jó. Akkor megszeretem magam.
Magamat választom. Most.
Majd lépek a végtelenbe,
az ismeretlenbe, már nem
félek. Lépek. Élek.
*
Cselevésből lesz a motiváció.
A szeretet cselekvő. SzereTETT.
A könnyem jelzi, hogy még tudok.
Útlevél önmagamhoz,
hogy
- értékeljem és szerethessem magam is.
- tudjam mit szeretek, érezzem mit nem, dönthessek szabadon.
- az időm magamra fordítom.
- éljek végre magamért is.
HATÁRozottan tudom,
Többet mi NEM vagyok.
Rédling Márta
