Már nem játszunk?
s nem akartalak megbántani.
Azt sose akarnám.
S nem vágyom nyakadon púp lenni,
vagy csak lenni egymás rakásán.
Csak szólj, mikor már tényleg tudod: kellek,
s akkor csak neked leszek
s te csak nekem leszel
és mosolyogsz végre.
Nem haragszom rád,
hisz ez nem te vagy.
Te az vagy, amit én látok
s amit te nekem magadból megmutatsz
S én azt látom, jó vagy.
S te mit mutatsz még,
hogy ezt ne higgyem el,
ugyan. Magam sem vagyok hibátlan.
S ha így vagyok neked tökéletes
ha érzed, bolondságban hozzád illek,
akkor meglátod, sosem kételkedsz majd,
hogy nekem mindig is így kellettél,
tokkal-vonóval
ha hazudtál is, okkal,
jó maradtál nekem,
ha rosszat is tettél.
Megmutattam magam.
Belémláttál.
MEG is értettél?
Már nem játszunk?
Ó igaz, te csak játszmázol.
Itt az idő, ódák ússzatok
könnyek folyóján kússzatok
elengedni, mi nincs, azt nem is lehet
kifogy a szó, mint a szeretet,
elfogy a fény, jön az árnyék.
Nem élek. De félek. Kell tér.
Félemberként éltem, idáig,
veled voltam, de te nem írsz.
Túl sok vesszőt tettem oda,
ahová rég pontot kellett
volna tennem. Mitől féltem?
A változástól, mi felfalt engem.
Pedig az az egyetlen kincs.
Az egyetlen kilincs.
bezárni a régit, elengedni,
újba fogni, bármerre menni
csak ne ragadni be oda
ahova már rég nem tartozom.
Bármerre indulok, csak kifelé tartok.
Miért kaptalak? Talán titok.
Lecke szeretetből. Mikor nem elég neki.
Csak magamnak tartogatom hát, egy ideig.
Már nem játszunk?
Már nem.
Márti**
Nem tudom, mikor írtam, de azt igen, hogy régen.
