...
- Azt mondod, képtelen vagy leparkolni egy nő mellett?
- Pedig vágyom rá és próbálom megtalálni azt, aki tökéletes, de nem tudok változtatni, mindig arrébb állok.
- Mi van még?
- Vagy úgy irányítom, hogy a másik adja fel, ne én.
- Ezt hogyan csinálod?
- Hát nem jól bánok vele, és akkor ő jogosan letol és veszekszik, és akkor végre sajnálhatom magam.
- Amikor a változtatásról gondolkodsz, nem lehet, hogy valami más (helyzet, körülmény) változhatna inkább meg valójában?
- Hát, lehet, hogy nem felelek meg neki és úgyis kidob. Nem akarok az utcára kerülni.
- Félsz a változástól?
- Persze, mindenki fél.
- És mi történik, ha nem változtatsz?
- Langyos semmiben élek tovább.
- Mi zavar valójában? Mi az, ami számodra elfogadhatatlan?
- Talán az érzés, hogy nincs otthonom.
- Hmmm, ezt nagyon nehéz lehetett kimondani.
- Hát még az érzést cipelni.
- Megengedsz egy mondatot?
(bólint)
Az elhatározás, hogy otthontalanság és mások árnyékából a fényre juss, nagyon erős dolog. A felismerés, hogy elhagyod a bizonyítási vágyat egy csepp elfogadásért, megértésért, szeretetért, nagyon fontos dolog. Az első lépésed azért, hogy legyen otthonod. Aztán ott van az elszántság. Hogy erősebb legyen benned, mint a félelmed.
Említetted, hogy a tökéletest keresed. Mégis milyennek képzeled ŐT?
- Kis cici, nagy popsi. Na jó. Fogadjon el, úgy ahogy vagyok. Lásson meg engem, akkor is, amikor egyáltalán nem érdemlem, hogy szeressen.
- (kis mosollyal) Vajon benned is megvannak ezen utóbbi tulajdonságok? Húzz egy kártyát, légyszíves. Felolvasnád, mi van rajta?
- "Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép." (Johann Wolfgang von Goethe)
- Most hogyan érzed magad?
- Kicsit kiváncsivá váltam. A hangulatom is jobb lett, hogy kimondtam azt, amit évek óta magamba zártam.
- Mikor érzed azt, hogy értelme van annak, amit csinálsz?
- Amikor elismernek.
- Mikor érzed azt, hogy örülsz annak, amit csinálsz és eltűnik az idő, beszippant a tér, és még enni is elfelejtesz?
- Amikor zenét hallgatok.
- Mi az, ami még hiányzik?
- Talán hogy elhiggyem, én is szuper vagyok. Hogy higgyek magamban és ne akarjak megfelelni mindenáron azért, hogy elfogadjanak.
- Mivel lennél tehát elégedett?
- Ha bátor és szabad lennék. Ha nem a tökéletesre, hanem az igazra várnék. Aki úgy szeret, ahogy senki. És akkor én is képes leszek úgy szeretni.
- Neked mi a szeretet?
- Aki szeret, az szabadon hagy. Hogy elfogadhassam a kalitkát, ami a szeretet és a kötődés, és valahol az elkötelezettség számomra.
- És te hogyan szeretsz? Te is kalitkát adsz majd a másiknak? Vagy jól érzi majd melletted magát a másik? Mi tart vissza attól, hogy bízz végre magadban?
- Én magam. Nekem kell előbb változtatnom. Talán most nem is párkapcsolatban kéne gondolkoznom.
- Szereted-e most azt, amit kihoztál magadból?
- Hmm. érdekes a kérdés. Talán igen.
- Milyen szót viszel most haza magaddal?
- Tükör.
- Mi lesz az első lépésed, hogy innen elmész?
- MEGállom kicsit.
...
Néztem az ablakból. A hátát láttam csak a szürke esőben. Egyenes, kihúzott háttal, határozott léptekkel indult haza.
***
Gondolatmorzsák:
Elismerést és nem megítélést érdemel az, aki változtatni akar.
Csak elkötelezett ember képes valódi szeretetet, bizalmat és biztonságot adó kapcsolatban élni.
Hiszek a bátorságban, és hogy ne magad ellen dönts.
