A csend a félelmetes, nincs zaj, káosz, nem kell békítgetnem, lábbujjhegyen járnom, éberen figyelnem a hangulatát.
Az időm mire fordítsam, most hirtelen oly sok lett... Aztán jöttek a félelmek, a kétségek, a magam bántása. Akartam hallani a saját belső hangom, de elhalkítottam, mert azt ordította, nem vagyok elég, rossz vagyok. Fájt, szédelegtem tőle, szétmart. Nem tudtam akkor, hogy ez az elengedés része, hogy megengedhessem magamnak azt, amit mások megtiltottak... és érzem azt, ahogy gyerekként kicsire összehúztam magam, ne legyek teher.
