Te, aki beéred a majdnemférfivel, a nőssel, aki éppen válok dumával hiteget férfivel, akinek csak éjszaka volt rád szüksége és a fiúval aki még éretlen az elköteleződésre...
Te, aki a könnyeket választod és engeded a kihasználást, a semmibe nézést, engeded az önbizalmad sárba tiporni. És ehhez még mosolyogsz is.
Elhiszed, hogy nem is érdemled meg a színtiszta szerelmet, a boldog egymásra találást, a féktelen vágyat egymás iránt. Elhiszed, hogy a törődés az, ha két naponta ír egy üzenetet, hogy milyen jó volt az esti buli, de arról nem is esik szó, hogy Te hogy vagy. Elhiszed, ha a szex utáni lelépés csupán a korán kelés margójára írható és ezért nem látja a lakásod nappali fényben már sokadik hónapja. Elhiszed, hogy majd ott hagyja azt a másikat, hiszen veled elmondása szerint azért csak több időt tölt és még múltkor Ő is fizette a vacsorát. Elhiszed, hogy azért nem tud meghallgatni, ha valami bánt, mert egyébként is sok gondja van, fáradt, nincs elég ideje semmire. Elhiszed, hogy a tinder is csak letöltve maradt a telefonján. Elhiszed, hogy normális az, ha néha odacsap, felemeli a hangját és beszabályoz minek is kellett az idegein táncolnod! Elhiszed, hogy engedélyt kell kérned, hogy éld a saját életed, mindenek elé őt kell helyezned, amíg te valahonnan a középső sorból figyelsz és hallgatsz! Nem is tudod, hogy a szerelem az, amikor márkönnyek gördülnek le az arcodon, mert annyira biztonságban és megbecsülve érzed magad. Mellette.
Amikor tudod, hogy bármelyik pillanatban ott van, ha kéred és nem mögötte állsz, hanem az oldalán.
Amikor nincs szebb számodra a világon, mint a lelke.
Amikor nincs számára szebb a világon, fontosabb, mint Te.
És drága, 21. századi nő...
Te mégis beéred sokkal kevesebbel. Nos legalább most már tudom mi volt Veled az egyik feladat:
Ledönteni az áthatolhatatlan falakat..
(Bozsirafi)
