Illúziók. Bihari Viki írása:
"Illúziókat kergetünk az életben, ezért menekülünk a valóság elől.
Illúziót, hogy minden anya szereti a gyermekét, hogy a nagymamák jóságosak, az apák játékosak, a rokonok támaszok, a kollégák segítenek, a főnök ért a dolgához, és hogy a barátság mindig kölcsönös.
Azt feltételezzük, hogy a világ szép, és jó, és hogy az embereknek van szívük és lelkük.
Aztán jönnek a pofonok.
Először csak egy bábu dől le a sakktábláról, kiderül, hogy apu miért nem jár haza, mire költi a pénzt, milyen az, mikor előkerül a nadrágszíj.
Aztán világossá válik, hogy anyu tehetetlen, nem lehet rá számítani, nem véd meg, érzelmileg éretlen, ekkor dől le a király után a királynő is.
A két legerősebb figura nélkül már igazán nagy bajban vagyunk, kapaszkodnánk, fonódnánk a kis csápjainkkal, de a nagypapa többet akar, mikor ott alszunk nyaranta náluk, a nagymama pedig, aki a nadrágot hordja, csak etet és itat minket, de nem a mi szövetségesünk.
Fogy az oxigén, múlnak az évek, belépünk a felnőtt korba.
Párkapcsolati csalódások jönnek.
Kiderül, hogy az ígéret hamis, hogy nem minden arany, ami fénylik.
Szakmai kudarcok, vereségek, megszégyenítések, bukások, minősítések.
Foszlik az illúzió-köd, már nem látjuk úgy, hogy a világ szép, és hogy az emberek jók.
Bizalmatlanok leszünk.
Bezárkózunk.
Folyton azt lessük, ki-mit-miért tesz, vajon mit akarhat tőlünk, hol van az apróbetűs rész.
Megkattanunk.
Elmegyünk terápiába, hogy az illúziók maradványait is elgyászoljuk, belekerüljünk a nagybetűs valóságba, és ráeszméljünk arra, hogy mi a különbség a fejünkben lévő gondolatok, és a külvilág között.
Hogy megbocsássunk magunknak azokért a bűnökért, melyeket el sem követtünk.
Hogy megértsük apát, anyát, a családot, a barátokat, és mindenkit.
Hogy elgyászoljuk a gyermeki naivitásunkat, mely szerint az embereknek van szívük és lelkük.
40 körül ott állunk, a felrúgott sakktáblánkkal, melyeken már nincsenek is bábuk.
Van csalódás, önostorozás, szomorúság, düh, keserűség, bizalomvesztés, vágyakozás, és egy kis remény.
Remény, hogy egy új asztalra rá tudunk tenni egy új sakktáblát, ahol már mi válogatjuk ki a bábukat, és mi egyeztetjük le a szabályokat.
Remény, hogy lehet új várost építeni a romokra, hogy van kibe kapaszkodni, és hogy van, akinek jutott szív, és lélek, és lehet, hogy nem a vér, vagy a genetika, hanem "csak" a valóságos szeretet fog minket összekötni.
Veszélyes dolog kilépni az illúziók világából, mert nagy veszteséggel jár. Csak annak ajánlom, aki elég erős, és bátor.
Sajnos sokan maradnak az illúziókban, a bántalmazó családokban, a bántalmazó kapcsolatokban, a hiú ábrándokban, a "na, majd holnap"-okban.
Őket nem csapja arcon a valóság, nem mér rájuk hatalmas ütést a tények kalapácsa.
Ők a "beragadtak".
Süketek, vakok, nem látnak, nem hallanak, csak menekülnek a Nagy Igazságok elől.
Önigazolás, halogatás, hasítás, bagatellizálás a módszerük.
Félnek a Fénytől, már megszokták a félhomályt.
Az igazságot és a valóságot meg kell tanulnunk elviselni, és ez kellemetlen, és fájdalmas teher.
Az, hogy a családok jelentős részében nincs szeretet, az, hogy az emberek jelentős része nem tud együttműködésben gondolkodni, és az, hogy az empátia a legritkább madár a Földön.
Illúzió, hogy az élet kiegyenlít, hogy mindenki azt kapja, amit érdemel, hogy ha mosolygok, akkor visszamosolyognak rám.
A valóság az, hogy torz szemüvegek vannak, melyeken keresztül torzan látnak az emberek, mert ők is el vannak torzulva.
Annyit tehetünk, hogy élünk, megfigyelünk, megtanulunk nem félni, és megtanuljuk elviselni a valóságot.
Annyit tehetünk, hogy visszük a fényt a barlangba, hátha megment valakit, és elindul a saját útján.
Annyit tehetünk, hogy összekapcsolódunk azokkal, akiknek van szívük és lelkük, a többiekért pedig imádkozunk, mert akinek fekete kő van a szíve helyén, annak nagyon rossz saját magával.
Nekem már nincsenek illúzióim.
Eltemettem őket.
Pontosan tudom, milyenek az emberek. És vannak jók, és vannak rosszak.
A rosszakkal nincs dolgom, ők cipelik a saját kövüket, a jókat meg felismerem, mert fény van a szemükben.
Örökös gyász, és örökös remény körforgása ez.
De hiszem, és tudom, hogy nem vagyok egyedül. ❤️"
