2017. október 23., hétfő

6. érzék - az én helyem

Régi emlék - akkor is extrasensitive voltam, most meg tudatosan is megélem ezt, örömömre fordítva... már tudom, mi a hátránya, mi az előnye... tesztet is készítettem, jól van ez így.
A történetem: 3 kicsiny gyermekem és egy folyton munkálkodó férj mellett, először gondoltam ki azt, hogy a főállású anyaságot (10 év) felváltom valami pénzkereső tevékenységgel, mert kenyeret nem igazán adnak mosolyért, és 3 gyerek mellett egy feketelyuk nyeli el folyton a pénzt.



Az első hely egy olyan kisvállalkozás volt, ahol mint 3 gyermekes anya győztem az 1 gyermekes anyával szemben azzal a reagálással, hogy én a projektet (gyermekszülés) lezártam. De nem ez volt a legszebb. Hanem az, hogy ahogy mentem fel a lépcsőn az interjúra és  azt éreztem, ez az én helyem.
Az én helyem.

Aztán röpke fél év alatt kiderültek a turpisságok és sajnos döntenem kellett, maradok-e egy kétes üzleti cégben, mint jobbkéz és sales representative vagy lépjek.
Amit elindított a folyamat, hát az nagyon tetszett. Fél év és vége lett... Én voltam az első, akit kirúgtak, és az első, aki megszerezte a jogos bérét, és akit követett a cég összes dolgozója! Pontosan 14 ember mondott fel 2 hét alatt, és a tulajdonos egyedül maradt. Akkoriban ez nem volt olyan kétségbeejtő helyzet, mint amennyire ma beállítják ezt a munkaerőpiacon. Most is van meló annak, aki dolgozni akar!

Később láttam még ezt a cégvezetőt, kb. 3 év múlva és megrettentem, mennyit öregedett. Vaskos szemüget hordott és iszonyatosan fáradt volt. Nem éveket, évtizedet öregedett.
Akkor még nem voltam annak tudatában, hogy az emberi személyiség könnyen kiismerhető, és hogy ez nagy hasznára válik nemcsak a munkaadónak, de a munkavállalónak is. Ma már egészen más tapasztalataim is vannak, nagycégeknek is dolgoztam, ahol személyiségtesztet, tudatalatti és mélylélektani tesztet is kaptunk a szövegértés és a logikai mellett. (Ma már magam készítek ilyet.)
Nem, nem kötelező lélekölő munkát elvállalnom örökre azért, hogy legyen mit ennem, mert akkor valamit nagyon elrontottam. Átmenetileg - az nagyon más. Akkor van valami nagy célom. És fejben rendezem el, hogy most megéri. Mert csak átmeneti.

Engem ugyanis ez éltet, a lélek. Az, hogy szeressem, amiben jó vagyok és szeressem, amit csinálok, főleg, ha mások és magam szerint is képes vagyok rá. (Lélek: tudod, amire azt mondod, az nincs. Hát akkor sosem volt szeretet - feléd. Csak tökéletességre törekvés és elvárás.)
A második ilyen kisvállalkozás egy még kétségesebb üzleti vállalkozás volt, ahol egyszerűen annyi volt a felvételim, hogy a vezérrel összenéztünk. Semmi cicó, bár  a kötelező köröket lefutottuk, én kellettem és kész.

Újabb jó félév telt el az életemben, ahol a végére ismét beleláttam a nagyok lapjaiba, és nem volt kedvem börtönbe menni amiatt, amit ott tartogattak.
Kérdezed, vajon hova vezet a híres megérzésem, a hatodik érzék? A megérzéseim nagyon is ott voltak, úgy tűnik, mégis kátyuba rángattak. Viszont... Végig velem voltak. Akkor is, amikor fényes szemmel néztek rám a többiek, hogy MEREK felállni és elmenni. Végül is még két (+2) munkahely után jöttem rá arra, hogy miben is segített nekem ez a kicsiny belső hang, "állj fel, ne add fel", amit oly könnyen nyomunk el magunkban. Ebben te nem tudsz olyat nyújtani, amit várnak, holott a képességeid, bizonyítványaid megvannak, mégis valami zsiványságot kérnek. Vagy valami olyat, ami annyira távol áll a mentalitásodtól. Nem, ez nem a "mozdulj ki a komfortzónádból" vagy "kódold át a hiedelmeidet" eset.

Ha most elmesélném, el se hinnéd, miből sikerült kimásznom.  Pedig azt mondod, te sosem nősz fel. Sosem növök fel. Büszke is vagyok rá.
Ha életem legboldogabb napjait kéne felsorolnom, először is a 3 gyermekem születésének napja jut eszembe. Aztán a házasságom napja. Aztán a válásom napja. Aztán, hogy mertem otthagyni azt a munkaközeget, többször is,  ahol nem támogattak, csak szándékosan aláástak. Amire különösen  emlékszem, egy májusi nap volt, szikrázó és cirogató és teleszívtam a tüdőm levegővel... magam mögött hagyva a betonszürke kétségbeesett megalkuvást, a reménykedő szempárokat, akik maguk sem értették, milyen is a szabadság, milyen is a semmiből csavarni egyet, hogy végtelen legyen, mert talán ők sosem tudták, milyen egyszerű is ez.

A serendipity olyan ajtót nyitott ki előttem, amire álmomban sem gondoltam, hogy több  munkahelyet is meg kell járjak, míg kialakul bennem az, mi is az én utam, mi is az, amiben jó vagyok, amit szeretek és fejlődni tudok benne, amit örömmel csinálok, amiben másokat is segítek.
Egyszer leírtam a történetét annak, hogyan bukkanhatsz rá az álommelódra, ahol azt csinálod, amit szeretsz és még meg is élsz belőle. Na megkeresem. Következőre hozom is. Mert előbb sok vacakba kell belefutnod. Márcsak a tapasztalás miatt is. Na akkor válsz legyőzhetetlenné, nem elbizonytalaníthatóvá, meg nem ingathatóvá. Ez az, ami segít neked.

Pont, mint a párkapcsolat. Ki kell ismerned az embereket. Magadat, hogyan reagálsz a helyzetekben. Minden az emberi kapcsolatok hálójaként működik. Légy vevő a jelekre. Tudod, amikor nem engeded, hogy ne az érzéseidre hallgass. Nem vagy te fa, csak levél. Mozdulj! Merj!  És... sose felejts el pár pillanatban másképp nézni, átlátni,  hogyan mozdul a szélben a falevél.
Addig is, csináld, ami eléd kerül! Tanulj belőle. Tanulj meg másokat, ismerd meg magadat vészhelyzetben, szerelemben.
És akkor rájössz... az élet szép. Mindenképp higgy magadban. És higgy abban, hogy van saját utad, és mihelyt arra az ösvényre térsz,helyeden vagy és a kezed alá simulnak a dolgok.

Ahogy például a lányomék hazaköltözése történt Angliából, 8 hónapos terhesen. Na az se semmi sztori.

Serendipity. Intuíció. Ötletek. Zsigerek. Érzések. A gyomrodban, a nyakadbam, a mellkasodban, a kezedben, a lábadban. Hogy ez a te utad vagy nem. Hogy ezt be kell járnod, vagy ne. Döntesz. Jól.

Serendipity. Amikor kisimulnak, maguktól megoldódnak a dolgok. Naná, hogy a saját részed megteszed! Ami a te dolgod, amire van ráhatásod, ami a te felelősséged. A többi... jön. Magától.

Ha magam nem élem meg, talán nem is hiszem. Nem is érzem. Nem is értem meg, mi benne az én  szerepem. Az egészet úgy sem érthetném. Olyan ez, mint a mosogatás. A nagy káoszban legalább azt megteszem, amit én tudok, azt a kis részt, ami rajtam múlik, tőlem függ, megcsinálom.

Mai angol: Márti is happy.