2017. október 2., hétfő

1002


Rápillantok, épp csak 1 percem van. Az arca fakó, a szeme megtört, a háta hajlott, pedig tesz-vesz, csinálja, nem áll meg. Szerintem szól, keres. A száj nem szól, de a szeme beszél. Este tényleg beszélünk is, nincs jól. Nem erőszakos, hagyja, hogy akkor jöjjek, amikor odaérek. Mindig jókat beszélgetünk.

Amikor rosszul indulnak a reggelek, szétesik az ember, mert egyszerűen képtelen ezt a ritmust bevállalni, és közben elfogy az összhang, a türelem, akkor vedd észre, csak időt kér a lélek magának: L.A.S.S.Í.T.S.

Ezt üzeni a tested, a gyomrod, az arcod... hogy nem vagy jól. A lelked csapong. Pihenőt kér. Csak szeretné utolérni magát.

Csak a változás szele fúj feléd.

Aludnod kell. Feltöltődnöd. Mindig ez az első. Ha ezt bármi gátolja, jön a lista. Pro és kontra. (Mármint arról a bizonyos bármiről.)

Csak ezután kérdezhetsz magadtól 4+1:

Képzeld el, hogy a legjobb barátnőd vagy épp a lányod van ebben a helyzetben, mint amiben te. Neki milyet tanácsot adnál?

Ki az, amikor egy problémát nem tudsz megoldani, és ha rágondolsz, ő hogyan oldaná meg, akkor máris jönnek az ötletek? Ha én gondban voltam, mindig a férjemre gondoltam, ő mit tenne? Ez mindig segített. Jó személyre gondoltam.

Mikor volt utoljára, hogy valaki tőled kért tanácsot és sikerült továbbindítanod? Ha magamnak kéne válaszolnom, folyton egy irányba tereltek a velem történtek. És most ott vagyok. Azon az úton. Ami nem fáj, a mi flowban tart. Az enyémen.

Ha fájt, léptem. Ha szégyenérzetet keltettek bennem, léptem. Ha kicsinek akartak látni, lépni kell. Akkor is, ha zsíros kenyéren élek. Ha nem szerettek ott, és már a zsigereimben éreztem, léptem. 
El onnan. MÁR. Mert ezt évekig el sem hittem magamról. Én csak szerettem, lojális voltam - így gondoltam. Csak egyvalamit nem vettem figyelembe. Mindig a más. Mindig a pénz. Mindig a maximalizmus. Mindig a másik. Apró szeretetmorzsákért megfelelni. ... lelketlenül pénzért menni...  Közben én hova lettem ebben a nagy harcban?

És nézzük pont fordítva. Hová vezetett ez a hozzáállás? Kiegyenlíteni! Kompenzálni!  Ha eltűnt a kapcsolatból az izgalom, léptem. Ha elegem lett, nem volt kihívás, léptem. Ha meguntam, léptem.

Mindkét véglet voltam. Vég(e) let(t).

és jön az utolsó kérdés: Képzeld el, hogy felébredtél, és azok között a dolgok vagy, amikért köszönetet mondtál magadban valamikor. (Vajon elborítanak? Vajon gyéren vesznek körül? Vajon tudok hálával gondolni bármire is?) Én összeszedtem a veszteséglistámat is. És azt is mellé, hogy mivé válhattam ezáltal és mire is vittem enélkül.

+
 
és naná, hogy jön a bónusz: Nézz bele abba a tükörbe, Bikiniben. Addig nézd a tested, amíg nem találsz magadon valamit, ami szép. Minden. Egyes. Nap.

**

Micsoda nap. Gyömbérhajú az ölembe férkőzött, kókuszka pedig rámtette a fejét. Minden csontom fáj, mintha valami front jönne. Kiderült, hogy beborul, mert Irén után Mária dühöng. Hurrikán, mi itt is érezteti a hatását.

Én is alszom. Anélkül nem működik a fejem,a  kezem, a szívem, a szemem, a lábam, az agyam. Az álmaim. Amik nélkül kevesebb vagyok.

Nincsenek megjegyzések: