2017. június 30., péntek

Resonata, Commodore, Lucznik, Praktica

Első nagy ajándékomra úgy emlékszem, mint egy csodára. Beteg voltam, skarlátos, édesanyám otthon ápolhatott, egészségügyi dolgozó volt, kint volt az ajtón a piros cetli is. Valahol szerettem is, meg nem is beteg lenni, vágytam anyám közelségére, kényeztetésére és hogy a tv-ben Mézga Gézát, gitározást és DIY-t (Csináld magad) nézzek. 16 évesen egy tanulógitárt kaptam, amivel már valóban el lehetett indulni zenélni tanulni. Végül is nem a zene felé fordult az életem, mégis egész életemen végigkísér.

18 évesen a Panni mama megkérdezte, mit kérek a szülinapomra. Gondoljak valami olyanra, amire nagyon érzem, hogy szükségem lenne. Ott ültem a vastag fájú asztalnál, néztem a gyönyörű terítőt és még be se kellett csuknom a szemem, mikor megláttam magam egy számítógép előtt. Egy otthoni számítógépet kérek. Nagyon erős vágyat és vonzódást éreztem, és persze nem értettem, miért ülök a képernyő előtt, vagyis hogy mit is csinálok. MÉG NEM.


A mi városunkban szinte mindenki dolgozott egy rövidebb-hosszabb időt a Videotonban. A számítástechnika mindig vonzott, volt benne valami nagyon bensőséges. Valami titkos, hogy csak egyedül vagyok ember és egy géppel kell "beszélnem" (kódolnom) és munkára bírnom. 
Később, mikor már kisbabámat vártam, a mami meglepett egy varrógéppel. Akkoriban iskolában is tanultunk varrni, és ő meg úri szabó volt, megtanított apró fortélyokra. A kislányom olyan apró volt, hogy nem találtam rá esőkabátot, így hát szabásmintát kerestem és megvarrtam magam. Néha előbb megvarrtam egy kisinget, minthogy a kimosott megszáradt volna. :-) Aztán turkálókból is szereztem a jóanyagú ruhákat és átalakítottam őket.  Tevékeny, alkotó időszak volt. Zene, játék, varrás.

Nagyon szeretettem, hogy a gépek megkönnyítették és ne nevess - megszépítették az életem. Sokáig éltem, dolgoztam telefonfülke nagyságú számítógépekkel. Meg persze haladtam a korral, otthon is mindig fejlesztettem a kis Commododore 16-om, programokat cseréltünk, nagyon jó időszak volt.

A számítógép a gyermekeim életébe is belopózott, mindkét fiam segítőként dolgozik, saját számítógép(park)kal. A varrás és a gitár pedig visszakerül az életembe, mikor az unokáim picit nagyobbacskák lesznek.  

Az internet mindenre jó. Írni történeteket, tanulni dalokat, olvasni, filmezni, zenét hallgatni. A mai fiatoknak már ez természetes, mi még apránként küzdöttünk velük, értük. Örülök, hogy az én gyerekeim még benne voltak az izgalmas ŐSkorban, a net ELŐTTiben. Mi még Szmenával, Zenittel, Prakticával fotóztunk.

És izgalmas az is, hogy a kisunokám másfél évesen a youtubom látott gyönyörű gyerekdalokat dúdolja magában, megnyugtatásként és unaloműzésként. Énekel, ha fáradt, énekel, ha álmos, énekel, ha boldog. Mindig dúdol, reggeli előtt is, felkelés után is.Mi meg szintén.

Én pedig dupla mamiként felkészülök a lépésváltásra, Minden új, és minden a régi értékekkel lesz új, új emberekkel az életemben. Milyen jó, hogy öreg vagyok, a lelkem mégis fiatal. Azt csinálom, amit szeretek és amiben jó vagyok. Nem csinálom azt, amihez nincs kedvem. Mosolygok. Még mindig.

Örülök, hogy stali ott csücsül fenn a jobb oldalon. Már nem fáj, már örülök, hogy volt ő nekem. Ahogy a mamijaim, a szüleim, a tetvérem, az exem, a volt kedves, a volt barátaim.  Mindig jönnek új fények és mindig jönnek alkonyok. De sosem fogynak el belőlem a jó emlékek. Arra használom őket, hogy emlékeztessem magam, élni jó. Alkotni, írni, szépen beszélni, egy mosolyt adni hasznos is.

És igen. ne hidd, hogy az ember ha boldog, akkor nincsenek rossz napjai. Onnan veszem észre, ha kiégek, hogy nincs célom, elfogynak és beszűkülnek a lehetőségek, képtelen vagyok észrevenni azt, ami a szemem előtt van. Ha van célom, mindig nyerek, mindig kikerülök a betegségből, a levertségből, a kiúttalanság érzéséből. Szeretem az érzéseimet, legyenek azok mérgesek, vagy csöpögősek. Örülök, hogy kiírom, kiadom őket, átfutnak rajtam.

Jó beszélgetni. Sokat tanulok másoktól. És a bűvös számítógép mindig jelen van: blogger, író, mesélő vagyok. Mindig is az voltam és az is leszek. Ha nem írok, a csendre van szükségem. Sokkal többször van rá szükségem, mint eddig. Sors úrfi LASSÍTS jelzést küldött. Nem egyet, nem kettőt.
Már figyelek a testem jelzéseire.  Tudok és akarok magamra figyelni.
És ezért már tudok MÁSra is figyelni.

És jó, hogy ide és ebbe a korba születtem.

Majd írok a csendről is.

Kívánok Nektek is szép napot!

Nincsenek megjegyzések: