2014. október 18., szombat

Nagyszeretettel kisjunik

Aztán az osztálytalálkozón valaki megkérdezte és mit csinálsz? Énekelsz? És én csak néztem bambán. Ha valami mindig is fel tudott emelni, le tudott húzni, az a zene volt.

Mert bizony volt idő, mikor sokáig beszélni sem tudtam. Csak hallgatni, írni, képeket nézni, csinálni. Az új időszámítás az életemben ekkor kezdődött, miután ráébredtem, hogy buborékban éltem, jónak éreztem, és mégsem éltem...,
akkor kezdődött minden új, forró, sáros, hideg, kegyes és kegyetlen, amikor megérintett a pokol, a félelem, a teljes és totális kétségbeesés, és a magány és a sírás uralták napjaim.



Aztán rám találtál. Talán Töprengőn keresztül, talán ösztönösen, nem tudom. Jó volt, meleg volt, Fényszál volt. Remény volt.



Majd egyszer a buszon sikerült valahogy kipréselnem pár bátor hangot. Dúdoltam egy régi dallamot és a busz párás ablakára rajzoltam egy mosolyt. Aztán hullámzó lettem, mint a tenger, forró és égető, mint a sivatag, viharos, mint a tájfun, kopár, mint a szikla és te csak nyitogattál türelmesen, mert valamiért hittél bennem, valamiért túlláttál rajtam s megláttad bennem azt, amire egyedül kellett rájönnöm. Hagytad. Türelmed páratlan, csendes várakozásod örökös biztonságot adott és vettem a bátorságot, hogy a magam építette világból rád is testáljak, hagytad, érdekelt, kérted, szeretted, s közben észrevétlenül engem formáltál jobbra, köszönöm.

Ahogy egymásra találtatok Kedveseddel, az egész életed i-jére pontot tett, igen, bármit is csinálsz, de valamit nagyon jól csinálsz. Ahogy beavattál életed nehéz és bátortalanabb időszakába, ahogy nem szégyelltél semmit, ahogy tűrtél, adtál, viselted, s habár tele voltál számtalan kérdéssel magad is, mikor együtt gondolkoztunk, egész jó kis útkeresés volt. Nemcsak nekem, mindig is vállaltad, hogy befogadó vagy és a magadét is hajlandó vagy tágítani, átgondolni, elfogadni. Szerethető és emberi voltál, titok vagy és remény leszel. Részemmé váltál. Sokunk részévé váltál.

Igen sírok. Érted. Magamért. A zene legyen veled és ringassa álmaid. Táncolj, ölelj, ahogy csak bírod, tele tüdővel érezd a létet és a csigát kérlek, ott fent is hagyd le a kanyarban.

Most csak ez a szomorúbb dal jutott eszembe, Mad World - Őrült Világ. 
Akármennyire is őrült a világ, egyetlen dolgunk ennek dacára megtanulni mosolyogni, akár magunkon is.
Ha ez megy, talán minden megy.

Köszönök mindent neked, Stalika.
Megtanítottál máshogy énekelni.

Legyen néked könnyű a föld és szórd a fényed továbbra is felénk. Ott vagy egy lebbenő fuvallatban, és kéklő felhőben, egy nyíló virágban. Szeretlek. Köszönöm, hogy szeretsz és hogy szerethetlek.

***

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
 

Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
 

Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
 

Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
 

Tudod, ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.


(Kányádi Sándor) 

4 megjegyzés:

Valley írta...

Köszönöm, hogy szavakba öntötted! Nekem nem megy. :(

márti írta...

Emlékeket idézett, ahogy Benji énekelte este a Mad World-öt... és az felhozott és összegezte ezt bennem.

Ölellek Valley! Nagyon!

Töprengő írta...

Fogunk mi még együtt sörözni odaát! Addig meg nagyon jó, ha emlékezünk, írunk, ezzel is őrizve mindannyiunk létezését /számomra se múlt el Stali,akkor jön, megy, amikor neki tetszik/.

márti írta...

Fogunk! Ha a fogunk ott is marad...
nem fogunk meghátrálni, fogadjunk!

:-)