2014. október 12., vasárnap

Hajnalok és Alkonyok

Éjszakai bagoly létemre imádom a hajnalokat. Ahogy indulok a buszra, bár néha lekésem, de gyalog is beérek annyi idő alatt, így nem gáz. Emlékszem az első munkahelyemre, a télre, mindig tél volt, mindig.... :-)
a szűz hóra, ahogy én léptem bele először, ahogy a lépteim nyomát őrizte, s ahogy magam mögé pillantottam, láttam mindent, ami történt velem.


Azt a fajta időt idézem meg ilyenkor, ami a nyüzsgés idejére ad háttérből elővehető "jóker"t, ez az egyetlen kicsiny 5-10 perc, mikor úgy vonulhatok el a titkos zugomba, hogy belefér minden és mindenki, látok, látok, látok, látom, ahogy a madarak keresik útjukat, ahogy tévelyegnek haza a kikapcsolók, és ahogy kapcsolnak és bekapcsolnak az emberek, ahogy bekapcsolódnak a közös áramlatba, ahogy a nap felkel és erővel küldi vagy épp gyengén az energiáit felénk, ahogy élednek a saját belső kis tartalékaink.

Ilyenkor hal meg a legtöbb ember, s milyen furcsa, én ilyenkor érzem azt, hogy a magány szükséges jó, és az egyetlen csend és menedék, ami a túléléshez is segít. Ami segít nekem abban, hogy elmenjek egy másik dimenzióba vagy maradjak itt és éljek és élni hagyjak és ne felejtsem el, hogy vagyok. Így, ahogy vagyok.

Vannak időszakok, mikor azt a sok közös utat felváltja egy kis csend. Mindenkinek vannak nyusziüregei, amiket be kell járjon, immár egyedül. Ezzel is bizonyíthatja magának, hogy eddig jó úton járt. Egyre jobban látom, mennyire fontos is önmagunknak megfelelni. Ha mindenkinek meg akarnék, csak képmutató lennék.

Mernem kell felvállalnom magam, ha csak óvatosan is, de nem tagadhatom meg a lényem.

Minden egyes hajnal sugallja, hogy merre menjek. És én követem a hangját. Mert az valahol én magam vagyok.



3 megjegyzés:

Györgyi írta...

Hiényzik a közös áramlat. Nagyon.

Györgyi írta...

Ölellek.

márti írta...

Szeretettel gondolok rátok, az éter hullámain keresztül veletek vagyok. Kicsit halkabban, de vagyok.

Mindenkinek NAGY ölelés! Olyan kismackós!