2014. augusztus 20., szerda

Fordítva

Amikor az ember önmagát fel meri vállalni, mindig megosztja a körülötte élőket. A belőle élőket. A körülötte lebzselőket. A szeretetteit.

Ugyanis valahol átmegyünk egy olyan határon, amikor meg merjük kockáztatni, mert már nem bánt, hogy nem értenek. Nem értik a szándékainkat, a mozgatórugóinkat, az érzéseinket, a gondolatainkat. Valahol már mi értjük meg azt, hogy ők mindig is egy olyan másik világban maradnak és nem kérnek a miénkből.