2014. június 14., szombat

szombat 14

Végtelenül szerencsésnek és hálásnak érzem magam. Kezdem a tegnappal. 10 milkás nap, péntek, 13, holdtölte... mi kell még egy magamfajtának... hogy jót nevessen végre az élet érdekes fonákságán, ami valójában a színe a dolgoknak. Humorérzék nélkül vajmi kevés sikerem lenne magamnál, de még inkább a világban.Türelem és (meg)hallgatás nélkül meg semmi.



A tegnapi nap amilyen rosszul kezdődött, olyan jól is fejeződött be, egyelőre rebbent madárkaként pislogunk egymás világára, igen, hálás vagyok most a VB-nek, némi hozzászokási időt ad, és feleslegessé teszi a gondolkodást. Egyetlen cél, jól érezni magunkat abban a pár órában, baj amúgy is van rengeteg, görbült szájjal igencsak nehéz cipelni a súlyát is, nemhogy még megoldani, vagy kivárni a dolgokat. És mázlista vagyok, mert rendeződnek, ahogy nem is várnám. Nem várhatok örökké arra, hogy a családkámban minden rendben legyen, úgysem lesz tökéletes jól sosem semmi, el kell fogadni néha a nem elfogadhatót is. Hát ezt már azért gyakorolom egy ideje, több-kevesebb sikerrel.



Vagyis nem tehetem ettől függővé a gyógyulást... össze kell szedni az agyam...
Mert bármikor is sikerül, az nagyon egyszerűen mennek a dolgok. Jön a felismerés és jön az elhatározás. És ennyi. Mondjuk jó most ez a megfigyelőszerep, amikor nem kell a saját érdekeimet foggal-körömmel védenem, csak úgy lájtosan, csak úgy létezem.


Szeretem eddig a VB-t. A spanyoloknak elkenték kissé a száját a hollandok, a mai Costa Ricai győzelem szintén érdekes fordulat volt. Ez a VB a meglepetések VB-je lehet.

A mai nap fénypontja Töprengő barátom fellelése volt. Kb 35 percig (és 10 nap gyógyulgatásig) tartott itthonról az alig 10 perces út, de nem érdekelt. Az időjárás megkegyelmezett és az új vérnyomáscsökkentő is hasznosnak bizonyul,  Echinácia cseppekkel karöltve. A maradék grapefruitmagolaj is betársult, ha már jóízű és kéznél van. Nagyon drukkoltam magamnak, a határidő, szombat végig ott lebegett a szemem előtt, és hogy történjen bármi, ha odaérek, már minden rendben lesz.

Így is történt. Kedves, jó társaság fogadott, és egy érdekes vendég miatt is hálásnak érzem magam, hogy nem vagyok magányos, meg nem értett művész, és nagyon örülök, hogy én élvezem most az egyedüllétet, minden percét megbecsülöm, rengeteg öndolog van most soron, és semmilyen ingert nem érzek írni valami értelmeset vagy szépet. Örülök a lehetőségeknek, a csendnek, a hűvösnek, a meccsnek, a napnak, az esőnek, a szélnek,a  víznek, a zenének, a lendületnek, a mosolyoknak, semmi nem tud kibillenteni, ebből követezően nem tudok boldogtalanságból kifakadó bármiket kreálni és sajnálva állni és egy sarokból kiabálni meg a világot. Ugyanis gyógyulok. Jobb most. Nincs félelem bennem. Nem bánom a múltat, nem várom a jövőt, egyszerűen csak élem, amit kapok, ami elém tárul. Igen, van, mikor ez másnak holtunalmas, van, mikor sok, van, mikor kevés, de nem zavar.

Minden úgy van jól, ahogy van. Nem kell mindenkit megérteni, nem kell mindenkit megmenteni, elég csak meghallgatni, ha úgy jön ki a sor. Meg a sör. :-))

Megismerhettem persze valódi jófejeket, az ember ugye megérzi már az első pillanatban, ki is lesz az, akire érdemes figyelni. Az a bizonyos megérzés, hol a mosoly bujkál, a másikra való természetes odafigyelés, amikor jókedvű és vidám a társalgás és senki nem emeli a másik fölé önmagát.

Holnap elkezdem a könyvet. Szépen rendezett, szerkesztett, kicsit tömör a szememnek, de olvasható formátum. Emlékszem anno az első 4 fejezetre, ha hosszú is volt, érdekes volt a cselekmény, sőt. Várom, hogy végig elolvashassam, csak a szemem szólhat bele kissé, mennyit is engedhetek meg egy nap. Akármennyit, az pont elég lesz. Hálás vagyok, hogy van erre időm.


A fülbevalóm sajnos nyomtalanul eltűnt, bánja kánya. Az, amelyik a lányomtól van, a bal fülemben, az stabil.:-)) Hálás vagyok, hogy az, amelyik számít, megmaradt.


13 megjegyzés:

stali írta...

Remélem, éreztétek jelenlétemet az asztalnál is, de főleg a sörnél!

boróka írta...

Örömmel olvastam a híreket. Pusszantalak
Cuppppppp

márti írta...

Ott voltatoook!!!!!

Sajnos eszembe sem jutott fényképezkedni, mert csak úgy, élveztük a jó időt és hagytuk peregni az időt... :-))

jaj de jó voolt!

Töprengő írta...

Szerintem az a költőnek álcázott rémség érezhette legjobban Stali jelenlétét, mert elhúzott nagy zaklatottságában. Mi, ugye, alig bántottuk. Vagy mégis? Ugye, mi nem vagyunk olyanok?!

márti írta...

Nem kedves. Aki nem érti, hogy az élet miről szól, annak nem mi mondjuk el. Mert az a mi kis életfelfogásunk és ő talán sosem érti meg, hogy az élet ajándék! Minden fájdalom és kudarc csak próba és lehetőség!

Amire nincs közvetlen ráhatásunk már, azt le kell zárni, el kell engedni, sodródás helyett áromolni kell, folyni és áromoltatni, önmagad, a békéd, a derűd!

Nem hiszem el, hogy a Föld egy olyan hely, ahova kizárólag vesztesnek születünk!!!

Csak a derű ne hagyjon el minket, mert akkor... végünk.

Visszatérők vagyunk mi e földre. Ha néha lélekben el is hagytuk azt. Itt élünk, tőlünk függ, milyen hozzáállással, és itt halunk és a csillagokban élünk tovább.

A legnagyobb gondom, hogy nem tudom mikor lesz a meccs... és hogy a főtt krumpliból krumplifánkot vagy ecetes hagymás krumplisalit készítsek. Netán majonézeset... hát igen, az élet nagy dilemmái...


:-)))))))))))))))))))

Kösztönöm a tegnapot!

márti írta...

.... és a legnagyobb csoda... a hűtőm működik!!!

:-))

stali írta...

Igazán megható, hogy jelenlétemet Töprengő hatásos riasztónak éli meg!

márti írta...

Stalika, te kaptál volna először agytubát... Most olvastam egy régi kommentedet, a freeblogos játszótérről...

stali írta...

:-)
Hasonló helyzetekre van fegyverem. Életem Párja a fejét fogva könyörgött: Nyuszi, csak elő NE vedd a szegedi úrilányt!
Ilyenkor ugyanis az udvariasság összes hátborzongató rémségével voltam képes élni. Csak alany kell hozzá, aki kiváltja. Szerintem a sértett mimózátok tényleg ez az eset lehetett.

márti írta...

Pontosan!!! Bírtad volna ... :-))

A legérdekesebb azonban, hogy mindannyian voltunk hasonló fázisban anno, de rémképként egyikünk, még magam képe sem él bennem. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenki saját maga tapasztalásaiból tanul s csakis méltó ellenfél kezei adhatják a fejlődést hozó lökést... és baráti kezek a bátorítást, meleg simogatást.

Amint öreg Dzsin barátom mondta Floridából... az emberek különbözőek... ez mozgatja a világot...

régebben úgy gondoltam, a szeretet az a haladás, fejlődés útja, igen, az is... csak az közvetve, inkább egyensúlyban tartja.

Minden szó fontos. Minden szó, ami őszinte, az lényeges lehet. De hogy ki, hogyan érti, hát az bizony kétesélyes.

És akkor bejön alterego kérdése a képbe, miért van ez így?

Miért érez, ért máshogy mindenki mindent?
Mi ennek a célja? Miért kell mindenkinek megélni, amit meg kell?

Na ezt most nagyon nem tudtam rendesen megfogalmazni, mindegy, majd megérik bennem.

stali írta...

Hogy megismerd es elfogadd magadat.

márti írta...

... és másokat...

márti írta...

"Abban viszont megingathatatlanul hiszek, hogy senkire sem erőltethetjük rá a saját világnézetünket. És abban is, hogy egymástól szélsőségesen eltérő elveket valló emberek nem csak, hogy békében élhetnek egymással, de akár igaz barátok is lehetnek, ha képesek őszintén megnyílni egymás előtt, és képesek elfogadni a másik gondolkodásmódját, még ha nem is értenek egyet az élet minden egyes, fontosnak tűnő kérdésében." SK