2014. június 7., szombat

Rongyszőnyeg



Weöres Sándor‬Rongyszőnyeg‬
/részlet/

A hangod akkor legszebb
ha kerete a csöndnek,
a hajad akkor legszebb
ha cseléde a napsugárnak,
az arcod akkor legszebb
ha emlékszem rája sírva,
a sorsod akkor legszebb
ha elszáll mint az ének.




***

Emlékszem a házra, amiben 4 éves koromig éltem és az egész világra haragudtam, mert nem adtak időt nekem elbúcsúzni a szobámtól, a falaktól, a szőnyegtől, a helytől, és nehezen kezdtem új életem a forró harmadikon, a hűvös 1 emeleti helyett... 4 évesen. Ki gondolná, mennyi minden lakozik egy kisgyerekben...

Emlékszem a forró nyarakra, amikor a magas fű a patak partján pirosra simogatta a lábamat, a lepkehálóra, a káposztalepkékre és a forró poros padlás és a dohos pince rejtekére. Emlékszem a kovászos uborka illatára és az óriási pincekulcsra, az érces hangra, ahogy a szódás kínálta csacsifogatán hozott portékáját... emlékszem a színházakra, amit egy függönnyel csináltam, és a csodálatos szőlőlugasra és labirintusra, ami a gyerekkoromból örökre átlényegült a felnőttkoromba is. 10 éves lehettem.

Emlékszem a lépcsőházra, ami minden nyáron katlanként fogott, és emlékszem a dallamra, amit magamban éreztem, mikor ráleltem a nyári rekkenőben a beton-dszungel csodavárára, egy alagsori, (mégsem dohos vagy poros) kis szobájára: egy könyvtárra.Emlékszem az indiánokra, akikkel életem töltöttem azokon a nyarakon, aztán Cseh Tamásra, A Fehér babákra, az autóra, ami majdnem elütött, és arra, ahogy lelassult az idő és a csak pörögtek felém a kerekek, majd mellettem elkattogva eltűnt a semmiben, meg sem állt. 12 éves lehettem.

#WeöresSándor : #Rongyszőnyeg /részlet/

A hangod akkor legszebb
ha kerete a csöndnek,
a hajad akkor legszebb
ha cseléde a napsugárnak,
az arcod akkor legszebb
ha emlékszem rája sírva,
a sorsod akkor legszebb
ha elszáll mint az ének.Emlékszem a labdára, és az üzenetre, amit akkor kaptam, vigyázz a gyerekekre. 12 évesen 42 éves lettem.

30 év múlva esett le, vannak őrangyalaim. Van feladatom. Amit eddig is tudattalanul és önkéntelenül csináltam.

16:16 perc-kor néztem az órára, mosolyogtam, erőm fogytán, időm már sosem, mégis érzem, menni fog, már írni és emlékezni is tudok, látod, látok.

Ez a rongyos szőttes terül most rám, mint a jövőm nagykabátja, s tömi be érzéseivel a lyukakat rajta. Ha mosoly van, minden van, ahogy Lacibá mondja. Igyekszem nem feledni.

2 megjegyzés:

Vénember írta...

Nem kicsi a bőröd egy ekkora lélekhez? :-)

márti írta...

A gömbölyû pocak tehet csak róla ... :)