2014. június 29., vasárnap

Ölelés-terápia

Ne vigyorogjatok... a tegnapi ember, aki segített nekem, pont ilyen volt... a mosolygó szeme, a kisugárzása, kérésemre segítő felajánlása, pedig épp bezárta a boltot örökre..., rengeteg jó rezgésű, első benyomásra is szimpatikus emberrel találkozom, már a szemük ölel, a kezük pedig segít... és rengeteg beteg emberrel...

2014. június 28., szombat

bordó

Ha valaki elmondja nekem tegnap, hogy ma mi is történnek velem..., hát kicsit somolygok: á, dehogy!
(Ha valaki az mondja, jó tudni a jövőt... hát talán el sem merném magam szánni, sőt... jobb ez így...)

Pedig ez is pont olyan egyszerű, mint a többi, ha megszólít, megérint, nem hagy nyugton, izgat... akkor bizony nosza, ide vele... így vettem én szőnyeget :-) Egyszer megígértem magamnak, hogyha már nem tartok állatot... egy szőnyegre beruházok.

Így mentem el érte biciklivel, és lám (titkon reméltem), hazaszállították nekem.
Így találtam ki, hogy szemmértékkel méretre igazítom. Van egy jó kis módszerem a párhuzamos, merőleges élek megtartására... valami csak ragadt rám...
És jé, itt van. Itt alattam. Bordó. Egész jó.
Így fogok én holnap szőnyeget tisztítani...a fene se akarta... de most olyan kedvem van...,aztán felöltöztetem a széket fekete polóhuzatba és talán elmászok egy turkálóba függönyt nézni...

Ja, és büszke vagyok... hazacipeltem gyalog egy bordó széket... nem volt talán csak fél kilométer... ha elfáradtam, hát ráültem. :-)

Hát ennyit a Flabi áldásos hatásáról.

:-))


2014. június 25., szerda

J-égtörő gondola-t

Aztán egy régi barát megkérdezte, hogy vagyok. Én meg hirtelen nem tudtam, mit is írhatnék (sírhatnék?). Jól. Nagyon jól. Túlképp igen jól. Ahhoz képest, meg tényleg jól. Valóban, mert lehetne sokkal rosszabb is, sőt, volt rosszabb is.

Naná, de voltam jobban is. A tényekre támaszkodom, egyenként jutnak eszembe. És ha összességében nézem, megrémülök. Tehetetlen vagyok. És mégsem. Ugyanis nem vagyok telhetetlen. Soha semmi nem lesz úgy tökéletes, ahogy eredetileg, évekkel ezelőtt gondoltam. Az élet olyan, amilyen. Benne LÉleKvirágok nyílnak: az illanó pillanat örök örömét, emlékét adó csodái, kicsiny átlátszó, nem látszó boldogságcseppjei.

2014. június 23., hétfő

Galaktika

A Galaktika folyóirat szerkesztőségében ültünk ezen a napon is. Odalent köszöntünk a portásnak, blokkoltunk, akár egy gyárban, felhoztunk egy kávét magunknak a büféből, letettük a kabátunkat, kinyitottuk a fiókokat, rágyújtottunk, átnéztük a postát. Egyáltalán nem úgy festettünk, mint egy sci-fi folyóirat szerkesztősége. Inkább, mint egy állami bolt, mely kelletlenül felhúzza redőnyét, mintha szemöldökét húzná fel, vagy mint egy hatóság, mely nemsokára kénytelen kinyitni a derékgörnyesztő kisablakot az okvetetlenkedő polgárok előtt. Belemélyedtünk a kéziratokba, s vártuk a szerzőket, a fordítókat, a grafikusokat. De ez a nagy egy kicsit másképp kezdődött, mint máskor. A portás bácsi személyesen szaladt fel, ez még fennállásunk óta nem fordult elő, ebből rögtön sejteni lehetett, hogy valami fontos dolog történt.
A portás bácsi lihegett.
- Főszerkesztő úr... kérem...
- Csak helyettes - helyesbítettem, mert mindig ügyeltem a részletekre.
- Kérem szépen... én már sok mindent megértem... De ez...
- Mi történt? - kérdezte Halmos úr, az olvasószerkesztő, aki mindig rátapintott a lényegre.
- Két apró kék emberke keresi magukat. Gondoltam, felszólok, de foglalt volt a telefon, így hát...

2014. június 22., vasárnap

A nő - Her

Elsőre eszembe jut Emma Thompson jóboszorkányfilmje, ahol megjelenik nevelőnőként egy család életében és azt mondja: ameddig nem szerettek, maradok. Ha (meg)szerettek, elmegyek. 


Ha egy embert befogadsz az életedbe, az azonosságaitok miatt, el kell fogadnod egyben a különbözőségeitek miatt keletkező problémákat.

Talán pár mondatban így lehetne összefoglalni a Her című film egyik lényegét. Egyiket. Mert több is van. :-)

2014. június 21., szombat

Tanmese gyerekszemmel

"Egy szegény öreg anyóka tengeti életét az erdő szélén. Gyakorta eljár az erdőbe gombát szedni, hogy ennivalót szerezzen magának. Egy ilyen alkalommal egy csodálatos ezüstszárú, arany kalapú gombára lel, s amint le karja szedni, a gomba megszólal. Kéri, ne szedje le, s az anyóka nem is teszi. Hálából a gomba kijelenti, teljesíti egy kívánságát, s mindjárt meg is kérdi, mi lenne az? Az anyóka szabódik, hirtelenjében nem is tudja, mit kívánjon, azt mondja hát a gombának: adj már egy kis időt, hadd gondolom végig! Mire a gomba csak annyit mondott: jó."

Háromig számol...? Tapsra vár?

2014. június 14., szombat

szombat 14

Végtelenül szerencsésnek és hálásnak érzem magam. Kezdem a tegnappal. 10 milkás nap, péntek, 13, holdtölte... mi kell még egy magamfajtának... hogy jót nevessen végre az élet érdekes fonákságán, ami valójában a színe a dolgoknak. Humorérzék nélkül vajmi kevés sikerem lenne magamnál, de még inkább a világban.Türelem és (meg)hallgatás nélkül meg semmi.

2014. június 7., szombat

Rongyszőnyeg



Weöres Sándor‬Rongyszőnyeg‬
/részlet/

A hangod akkor legszebb
ha kerete a csöndnek,
a hajad akkor legszebb
ha cseléde a napsugárnak,
az arcod akkor legszebb
ha emlékszem rája sírva,
a sorsod akkor legszebb
ha elszáll mint az ének.


2014. június 5., csütörtök

nem kamu

Kezdek kicsit erősödni... múlik a szédülés, a fejfájás, az űr, a zűr... ma már felkeltem és husit csináltam:

szeretem az "egytálban" sülteket, a régi békét hozzák vissza a szívem... helyére :-)

és persze a régi illúziókat. :-( ezért hát

új fűszereket használtam: chilipehely helyett most kurkuma festi színesre ... az életem.


**

2014. június 4., szerda

:-)

Soha nem kellett ennyire a csend, az eső, a betű, a jóleső alvás, a gondolkodás nélküli és az álmok nélküli létezés. Nyitva maradt a szemem és a szívem, kér egy jelet, merre is lenne jobb most menni. Vagy csak maradni azon az úton, amire nagy ívek után sikerült szert tennem. Még ha magányosabbnak is tűnik időnként.

Ma már mosolyogni is tudtam. Álmomban pedig dúdoltam. Hmm. Ki érti ezt. :-)


2014. június 3., kedd

csakúgy

Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.
/Szabó Magda/

"Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze. A mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti".