2014. május 23., péntek

karcolatok

Megtanultam, hogy ha valami inkább elvesz, mintsem hozzátesz életemhez, akkor az nem is való az életembe. Akármennyire is szeretem, szerettem, tettem érte. A szeretet sosem vész kárba, de magunk számára állít pár csapdát, valami üzenete van a dolognak. Visszavonzás, személyvonzás a szabad akarat miatt nincs. A másik szabad akarata miatt.


Mindig pont azt kapjuk, amik mi vagyunk. (Wayne Dyer)
S néha "veszítünk".  DE...
"Nem az vagyok, ami történt velem - az vagyok, amit döntöttem, hogy legyek." (Jung)


Elengedni taníthat a veszteség. Ne a fájdalmát éld csak meg, juss el odáig, hogy büszkén emelhesd a fejed, csillogjon a szemed, azt is éld meg, hogy volt ilyenben részed! Hányan még a közelében sem jártak, vagy lesznek egy ilyen hatalmas érzésnek!

"Mikor egy nő rájön, hogy túl sokat adott, általában a férfit hibáztatja mindkettőjük boldogtalanságáért. Igazságtalannak érzi, hogy ő lényegesen többet adott, mint amennyit kapott a kapcsolatban. Bár a legtöbb esetben igaz, hogy nem kapta meg azt a figyelmet, törődést és szeretetet, amit megérdemelt volna, mégsem szabad a társát hibáztatni ezért. Be kell látnia, hogy ő is felelős azért, hogy így alakult. Túl sokáig tűrte azt, ami kellemetlen volt a számára, nem húzta meg időben a határokat.

Az egyik nagyon fontos tudás egy nő számára, hogy felismerje azt a határt, amelyen túl már nem adhat a párjának anélkül, hogy ő maga ne károsodna. Ha felismeri ezt a határt, nem válik mártírrá, aki bűnbakot keres elrontott életéért, hanem felelősséget vállaló emberként kicsit visszavonul, kevesebbet ad. Megszabja a határait."


***

Sírás... Sír ás...

Tudod... szerintem kétféle sírás van...

az egyik, amit mindenki lát... az önsajnálkozó, amikor valóban sírt (gödröt) ásunk, hisztizünk, panaszkodunk, ragaszkodunk, tapadunk, másokat terhelünk, vádolunk... és hatalmas energiákat pazarol valaki arra, hogy MÁshogy látszódjon, másképp, másnak látsszon, erősnek, különbnek, jobbnak, okosabbnak, szebbnek...

a másik... az a megtisztító, megkönnyítő... azt senki nem látja. De beszélünk róla. Mert a legbátrabb dolog.

A lélek közelébe kerülni... a legösszezavaróbb és legalázatosabb dolog. Nem az érdekel, ki mit mond, ki mit akar látni benned. Csak az érdekel, hogy ha tévedtél is, MOST milyen ember lettél.

MOST tudsz-e élni a fájdalommal, a ki nem javíthatóval, a traumával, és veszed-e a bátorságot magadat kijavítani és méltón, emelt fővel arrébb lépni a szereteted által generált, mégsem hozzád méltó helyzetből.

Mert ezt is tanulni kell. Kiért, mikor, mennyit küzdjek.

***


A legjobb tanács

"Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis EZT AZ ÉLMÉNYT (a szerk: érzést), azaz az akarást hozod létre a valóságodban.

A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája.
Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét - gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. Úgyhogy soha ne könyörögj.
Határozz, hogy úgy legyen!"

"Egy női csevegő műsorban hallottam, hogy valaki a szakítása után külsőleg formába hozta magát, majd új dolgokkal kezdett el foglalkozni, miközben szigorúan megtartotta a kellő távolságot és a szünetet a volt pasijával, pedig piszkosul megszenvedett minden napot, órát és percet, amit nélküle töltött el.
S láss csodát, néhány hónap múlva a pasi önként, mindent megbánva visszakullogott hozzá.
Happy end, mindenféle külső trükk nélkül, hiszen a csaj csak önmagában és az életében rakott rendet."

**

Tudod, a kvantumfizika azt mondja, amiben hiszel, gondolsz, valóra válik. (Előfeltétele, hogy fogadd el, szeresd önmagad és másokat, különben fene tudja, miket is kapsz. Ha szeretni nem tudod a másokat, akkor legalább ne árts nekik.) Fedezd hát fel magad, s az univerzumra akadsz.

A Titok azt mondja, Kérd, hidd, fogadd el. Érezd, hogy kiérdemelted, és megkapod. (Egészséges önértékelés, önvizsgálat nélkül?... nem csoda, ha félreteremtünk.)
Amire figyelünk, amivel foglalkozunk, az kezd megvalósulni a világunkban. Megfigyeltétek már? Sokadmagával tűnik fel az, ami nagyon izgatja a fantáziánk, a képzelőerő és elhatározás szinte első lépése a hozzászegődő "szerencsének".

Ezt mondja Jung is, csak kicsit másik oldalról: Ha valamit nem fogadsz el magadban, a külvilágodban realizálódik. Amíg valaminek ellenállsz, addig hiába szeretnéd, az nem tűnhet el.
(Na ez ám az igazi kaland a lelkünk felé...)

És persze jön a csodálatos Disney:
"Ha képes vagy megálmodni, akkor véghez is tudod vinni.
Soha ne téveszd szem elől a tényt, hogy ez az egész csak egy egérrel kezdődött." (Walt Disney)

Disneyben hatalmas önbizalom és hit volt, önmagában, a célban.

Játssz vele, bújj bele az élménybe, a jövő nagykabátjába, majd engedd el.
Aztán kiderül, hogy beborult. Még mindig hiányzik valami...

Ugyanis valami nagyon fontos dolog kimaradt az egészből.
A szabad akarat. A másiké, úgy értem.

Nem kell senki értékrendje, elvei, tapasztalata, ha "ez-az-út-de-te-hogy-is-láthatnád-érthetnéd-ezt..." módon nyomják le a torkomon.
Nem lehet enyém a kedvesem... ha ő nem akarja.
Nem tukmálhatom, nyilváníthatom ki magam ott, ahol mások nem kíváncsiak erre.

És itt borul minden fel.
A magam számára bármit kívánhatok, teremthetek, amíg MÁS szabad akaratát, szabadságát nem korlátozom.

Márpedig abba, mindig belebotlunk. Az Érdek lassan, de egyre tisztábban látható, míg a szeretet zarándokai messzebb jutnak, mert csak élik az életüket úgy, hogy nem is kívánnak, mégis van céljuk. Sokkal hatalmasabb lista van a fejükben, minthogy barna hajút, kedvest... stb.... akarok. Valami olyan birtokába jutnak, ami élteti és érzővé teszi őket. Maga az út, ami a csoda. Száz és ezer út van.

Mind jó, és mind más és mind különbözhet. Nincs egyetlen, helyes út.
De az talán nem lehet haszontalan, hogy elfogadjuk, ami jön, és elengedjük, ami megy.

Mert minden halad a maga útján. Az élet közben pedig teljesedik, mint egy puzzle. Kirakós darabok potyognak, néha túl sok is. Néha egy sem és csak ácsorgunk és vacogunk. A sors adott. De nem kell hagynunk, hogy a nyakunkon üljön! Választhatunk! Dönthetünk! (Látjuk-e már, hogy melyik darab hova és miért került?)

Kell-e ez nekünk most? Tényleg ezt szeretnénk-e most?

:-)

Deep Purple: The Soldier of Fortune
https://www.youtube.com/watch?v=RKrNdxiBW3Y


2 megjegyzés:

Töprengő írta...

Hm. Úgy tűnik, nemsokára beszélgetnünk kell!

márti írta...

Itt vagyok. :-))