2014. március 16., vasárnap

Politika... helyett!

Alcím:Hazudj magadnak, nekem boldog holnapot.


Egy kép jut eszembe: két szamár, összekötve... ott áll a kép közepén. A kép bal és jobb oldalán egy-egy szénarakás. Éhesek. Egyik jobbra, másik balra.
A következő, ahogy feszülnek az indulatok, ki és hogyan kerüljön közelebb az Ő kupacához.
Majd egy harmadik. Félretették a mohóságot és elkezdtek gondolkodni.
Együtt mentek az egyik kazalhoz, majd együtt a másikhoz.
Pff... Ennyi. Olyan emberi.... :-))

***

"Amikor valaki csalódik egy politikusban, valójában önmagában csalódik. Ezért vesszük olyan nehezen tudomásul a dolgot.
Ilyenkor ugyanis kénytelenek lennénk bevallani magunknak, hogy tévedtünk. Akinek hittünk, nem érdemelte meg. Akire rábíztuk magunkat, visszaélt a bizalmunkkal. Ilyen könnyen átverhetőek volnánk? Ilyen könnyen hibázunk? Nem, nem. Ezt a vallomást addig halogatjuk, ameddig csak lehet. És néha még sokkal tovább is." (B.T.)

"Tömeg megváltás nincs! Egyénileg kell megtenned, amiért születtél..." (Sz.M.)

Összesen egy mód van túlélni: kiismerhetetlenné (érdekessé) kell válni. Akármi áron.
Hazudni ahogy belefér, hisz nincs hazugság. Csak.. sima szájú kímélő eufemizmus vagy épp bunkó-őszinte troll-hangnem.

Melyik is károsabb?

Csak nézd meg a privát szférát. A családokon belüli "összefogást".

E kettőnél is károsabb: őszintének lenni! Mihelyt az vagyok, kiismerhető és irányítható leszek. Aki őszintén szeret, az hisz, gyengül, befolyásolhatóbb és hiszékenyebb lesz. Hisz hazudjanak bármit, csak jó legyen! Ön- és emberismeret nélkül billenünk, elbizonytalanodhatunk. Elbizonytalaníthatnak.

Ez a fázis kiválóan alkalmas ahhoz, hogy a másik oldalról próbálkozzunk...

Jójó, hazudjunk. Hazudjunk boldogságot magunknak, hazudjunk és fojtsunk el magunkban mindent, ami fáj, félelmetes, és bánt és emeljük magas szintre, újságírói, politikus, marketing, manipulálós szintre a látszatot és fejlesszük tökélyre a módszert: hogyan is mondjuk azt, amit nem mondunk. Hogy ne mondjuk, amit mondunk, hogyan adjunk a látszatra és hogyan is vegyünk másokat rá arra, amit mi akarunk.


Az ember olyan, amilyen, esendő és ritkán tökéletes, minden maximalista és ambiciózus törtető is csak ember, szeret(ne) tartozni valahová, elfogadásra, figyelemre vágyik, oly kevés kellene... csak egy kis mélyebb önismeret, tisztább tükör. Becsvágy nélkül.

Ha csalódsz egy pártban, sajna inkább az a gond, hogy magadban csalódsz. Háborogsz, majd hárítod és elfojtod, hogy ROSSZ az emberismereted. A történelem ismétli önmagát. Arra tanít ez a körforgás, hogy ne ismétlődhessenek meg újra! A múlt köveit nem felszedni és másra hajigálni kell, hanem új köveket kell lerakni! Tanulni az előző tévedésekből, hibákból, hogy mit hagyunk elkövetni ellenünk,  és hogy  mit hagyunk magunk után!!

Mi vagyunk az ország, mi, egyenként, együtt, mi emberek! Ha csak annyira megyek vissza, hogy minden (politika és vallás) az én indulataim és nem jó érzéseim kivetítése, már közelebb vagyok ahhoz, hogy egyszer felismerjem, rálássak arra, hogy a magánélet válsága pontosan elég ehhez az országos káoszhoz, ami most tapintható, s mivel az ország emberekből, belőlünk áll, ráadásul ez az alapja annak, hogy ez az ország ott van, ahol van.

Szétesés, széthúzás. Rivalizálás, érdekmentés. Üzleti érzelmek és őszinte hazugságok.


Ebben a világban külön élmény hallani egy optimista és kreatív, MÁSféle, szenvedélyes, de nem indulatos, bátor, de nem felelőtlenül merész, nem önhitt, de önmagában bízó hozzáállást.

Mindenki a maga sorsának kovácsa. Maga dönthet. Maga. Dönthet. Vonzások és választások. Vonzások(k). Számtalan kristálytükör meghasadt. Ott taposunk a szilánkokon, felsértve önérzetünk, rövidlátóbb fekete vagy épp sóvárgó rózsaszín szemüveget varázsolva elénk.

Kereshetjük, várhatjuk a csodalámpát. Valahonnan. Legyen ez politikai eszme, vallási idea, bármi kívülről jövő.
De...
Ha magunkban bízunk, magunk leszünk csodalámpák, s utunk jó irányt vesz. Bármi is az, ami "megszólít", kövesd. Célod vagyis hogy mit is akarsz igazán, egyre közelebb kerül hozzád.

A tükör meghasadt? NEM hiszem. Csak csináljuk azt, amit szeretünk, találjuk meg, miben vagyunk jók, és azt a különleges és jó érzést és biztos reményt, ami az e cél felé vezető úton ránk talált, majd a "flow"-élményben: a jól érzem magam ebben kreatív "alkotásban" belénk épül, adjuk tovább.
5 perc az egész, egy romlatlan gyermek szájából:

http://www.ted.com/talks/maya_penn_meet_a_young_entrepreneur_cartoonist_designer_activist?language=hu


 

2 megjegyzés:

stali írta...

Az állatmeséket is emberek írják.
A közhelyek meg attól lesznek azzá, hogy többen meglátták már ugyanazt, ugyanolyannak.
De szép is lenne, ha lennének gondolkodni képes egyének a színen! Esetleg politikusnak sem tilos.

márti írta...

Tettetések és indulatok nélkül sem rossz. :-)