2014. március 17., hétfő

Csodalámpa

Amikor egy dologra figyelsz, az foglalkoztat, az van a  fejedben, bevonzod. Ti is tapasztaltátok már?

****

Volt 3 hónap, mikor egy régi osztálytársammal "egymásra" találtunk, majd egymásra csodálkoztunk, ahogy "beszélgettünk" egy közös oldalon úgy, hogy nem egymásnak írtunk.


Kezdődött a március 15-i hóhelyzettel, aztán tartott egész augusztusig, ahol is ünnepi készülődés volt a városunkban, teljesen felújították a főutcát és sétálóutcává varázsolták, volt téma bőven.
Sokat láttuk egymás írásait, hozzászólásait, like-jait és valami nagyon jó érzés volt, hogy hasonló gondolkozásúra találtunk, akinek nem kell a szavak jelentését még külön elmagyarázni, mert körülbelül egyformát értünk alatta.
Aztán jöttek az ünnepek. Meleg volt, rettenetesen, az emberek a nagy felfordulás után nagyon vágyták a szépet, és a csodálatos látvány, ami fogadott minket, odavonzotta a városba még azt is, aki nem is ott lakik... :-))

Több napon át tartott az ünnepi városavatás és belefolyt a 20-i ünnepekbe. Rengeteg ember sodródott az utcákon, mindenki belül is boldog és szabad volt, vidám volt, örült és lazított. Alig volt hely leülni az újonnan nyílt kiülős kávézókban, sütizőkben... s csak rendületlenül mentünk a másik után, mást nem is tehettünk volna, hisz a szardíniák hozzánk képest üdültek a konzervdobozaikban.

És ebben a tömegben, egyszer csak nem előre, a látványos fényfestéssel megvilágított házakra néztem, hanem oldalra. Abban a pillanatban megláttuk egymást. 30 éve nem láttuk a másikat, csak képen.
És mindketten egyszerre egymásra mosolyogtunk. Nincs nagyobb kincs, mint hogy ért minket egy másik. Nincs nagyobb távolság a megnemértésnél. Olyan ajándékot kaptam, hogy magam is meglepődtem. Pedig belőlem is indult ki az egész! A sors rettenetes nagy folyam, hagyja, hogy szabadon játsszam a kapott kavicsaimmal, köveimmel, hogy szabadon dönthessek, minek is látom a kavicsokat, fájó kudarcnak vagy lehetőségnek, hogy bizonyítsak, jó vagyok magamnak.

Ezt a "sors"pillanatot sosem felejtem el. Magam voltam a csodalámpám. Csak csináltam, éltem, ami belőlem született folyton újjá, ahogy továbbgondoltam dolgokat, ahogy beleéreztem magam egy végtelen és jó folyam(at)ba. És bevonzottam, amire szükségem volt.

A tudás hasznos, önbizalmat ad. Rálátást olyan dogokra, amik úgymond ránk nyomják a bélyegüket, vagy nem akarnak kiengedni a dobozunkból, amit akár magunk építettünk, akár mások segítettek ebben nekünk. A megérzések szintén fontosak. Választásaink szabadok.

... és még mennyi sztorim van, az eltört kulcsokról, és az emberben lévő kreativitásról és a belső hit, az önbizalom, önbecsület csodalámpájáról.
Megéri dolgozni magunkon. Megéri önmagunkat élni, bevállalni, megtanulni a határainkat s a világ határait.
Csodalámpássá válni, önmagunk számára. Hihetetlen dolgokra leszünk képesek.
:-)

Nektek is van ilyen apró csodasztoritok? Bármilyen apró jó!

??

1 megjegyzés:

stali írta...

Ó,hogy ne lenne? Az életem mindössze. Soroljam?
:-)