2014. március 24., hétfő

Csak hogy ne vegyem túl komolyan magam

Amikor a fókusz, a koncentráció hiányzik... vagy csak mérges vagyok magamra, vagy... csak unatkozom... a régi Invaders számítógépes játékok egyik nagyon jóra sikerült újítását veszem elő. Büntetlenül lőhetek és rengeteget gyűjtögethetek  gyakorló szinten, kevés az ellenség, kicsi a feladat: csak megmenteni a  világot.


A Chicken Invaders az egyik leghumorosabb játék, amit mostanában játszottam. Közben szép lassan rájöttem, hogy veterán szinten sokkal nagyobb a kockázat, a veszély, de gyakorlatot szerezhetek és akkor kiismerhető lesz, sőt... még több pontot is gyűjthetek ... . Az külön vicc, hogy valóban és halálosan lesz@rnak és letojnak mindeközben... :-)



Aztán mikor már eléggé benne voltam, arra jöttem rá, hogy a legtöbb pontot akkor kapom, ha superhero fokozatba kapcsolok, igen ám, de ahhoz csúcs munka és kitartás kell, mert 40 kulcs az ára, ráadásul elég jól rejtegették ezt az infót.. Aztán ugye hatalmas kockázat, iszonyatos fókuszálás, jó poénok, és hatalmas pontok gyűlnek. Néha kockáztatni kell. Néha engedni kell. Néha hagyni kell. És néha rohanni kell a lepattanóért, ha a másik bedobta a kosárba a labdát, de már rajtunk a sor.


Pont, mint az életben. Ha kiszámítható vagyis megismerhető kockázatot vállalunk, nagyobb lesz a  "nyereség". De ehhez aztán 100 százalékban kell bíznunk, hinnünk Önmagunkban, és bele kell tenni az energiánkat is. Igen, valahol akarnom kell, de játszva! Belekalkulálni a veszteséget, elviselni a  kudarcot, és újból és újból megpróbálni, soha nem feladni, ha az a  célom, álmom.

Hányszor jöttem fel összesen 1 élettel (az 5-ből) nyerő pozícióba! Nem néztem semmit, csak ami épp elém került! Csináltam, figyeltem, nem adtam fel. De a görcs, az már rég spontán érzéssé alakult. Van olyan, mikor ésszerű abbahagyni, felesleges görcsölni, harcolni, küzdeni, mikor semmi sem megy, sehogy sem megy. Akkor aludni kell. Majd holnap, ma már nem megy több. Akkor kell kitartani, mikor belekerülsz abba a folyamba, ami visz, hátára vesz, ringat és felemel, játszik veled és érzed, bármi sikerülhet!

Hogy érem ezt el? Apró lépések, apró kis sikerek. Mind, mind egy-egy félelmem legyőzése. Félelmem az egyedülléttől, a semmitől, hogy lesz-e elég munkám, hogy  gyerekeim boldogulnak-e, az érzéssel, hogy jó anya voltam-e, az érzéssel, hogy jó társ voltam-e, hogy valóban adtam-e magamból, a lelkemből, hogy valóban tettem-e a másikért is.. 
Hát ez van. Most már csak annyit kérdezek időnként magamtól, Jó játszótárs vagyok-e MOST?

Pont ettől lesz szép minden. Hogy néha nem. És néha igen. És ennek így kell történnie. Mert soha nem leszek olyan, mint aminek más látni akar, s nem mindig mondom azt, amit a másik hallani akar. és néha valóban nehéz megtennem, hogy ne akarjam megváltoztatni, a magam illúziói, akarata szerint a másikat, hogy ne akarjam birtokolni, csak engedni, hogy ne áldozzam fel magam, csak oldozzam, oldjam magam, őt.

Mert néha magamra is kell hallgatnom. Mert magamnak is jó kell maradjak. Fókusz, komám! Csak lazán. Épp meghódítom, megnyerem, felold(oz)om, megmentem magam. :-))



2 megjegyzés:

stali írta...

Én meg jól megölelgetlek!

márti írta...

Na ez de jól esett!
Jó lett ez az eset!
tegnap meg jól esett
mégis, az öröm - meglesett.

:-))