2014. február 20., csütörtök

Kőszív

Van egy másik kedvenc mesém is, amit alteregónál láttam. hiába keresem, valahogy nem kerül elő.

A férj el akar válni és az asszonya csak annyit szól, hogy rendben, de amíg el nem válnak, minden nap emelje fel, a két karjában, "ölben" vigye fel a szobájukba, mármint este.

A történet a férfiról szól, akinek a szíve az érintések hiányától kővé vált, és aki elszégyellte magát, csakúgy, mint itt a pedagógus történetben a tanító, és visszakozott a válással.

A történetben nincs "hepiend", csattanó és fájdalom csak. A feleség csak szomorkodott, fogyott, fogyott, belehalt a szeretet nélküli világba, és felfalta őt a rák.


ÉS a férj ezalatt a 30 nap alatt, míg a feleségét felvitte a szobába esténként, rájött, szeretni kell a másikat. Törődni vele, figyelni rá.

Miért kell KÉSŐN rájönni erre?
Miért nem lehet időben erre is figyelmeztetni az embereket?!

Szeressetek, mert meghal vagy elhagy a másik, mert ennyi a világ és nem több!

Szeressétek szívetek minden alázatával, akivel összekötött benneteket az élet, mert a dölyf és a gőg, a harag és az irigység nem jó tanácsadó, nevetés és öröm nélküli élet nem élet!

Vegyétek észre önmagatokat és akkor észreveszitek másikat!

Ez a szív bölcs intelligenciája.

LEHET tanulni! Nem úgy, mint az IQ-t! Az adott. De nincs veszve a világ. Az EQ-t, az érzelmi intelligenciát lehet fejleszteni!!!

Hoppá!

Nemá'!

:-)))

Aki akarja, úgyis megérti, hogy az egó hatalmi játszmái úgyis meghalnak. A lélek és a szeretet győz. Pfff.

Megyek iszom egy kávét. Köszönöm Vénem, hogy elbeszélgettettél magammal, most megnyugodtam, nem olyan rossz ez így, mégsem. Tanulni sosem késő! Alázatot tanulni sem! Már hallom, mit mondasz... jó pap holtig... mégis hülyén hal meg. Bánom is én, mégis éltem. Legalább nem lehet panaszom arra, hogy meghalok.

Az élet ajándék. De csak játszmák és maszkok, manírok és panírok nélkül.
***

Ha valaki megtalálná az életmesét, hálás lennék érte.

12 megjegyzés:

alterego írta...

Csodálatosak ezek az élet-mesék.Könnyű felismerni a tanulságukat, meghatnak, rádöbbentenek....és mégis....ki-ki vagy későn, vagy sosem alkalmazza a saját történetében.Boldogan adjuk tovább, majd később, sokkal később, kesergünk a mulasztások miatt.

boróka írta...

Naponta küzdök meg a világgal a szeretethiány miatt. Lassan teljesen kihal ez az érzés. Csak arra nem figyel senki, ha ezt hagyjuk akkor a fajtánk is ki fog halni.
Vén pedig elemében van mostanság.
Nekem is sokat segít a szeretetével.

márti írta...

Alterego, valahogy nem tudatosul, igen. Adjuk, adjuk, a kényes kérdésekbe meg bele sem gondolunk.

Mert ... fáj. Mert ... a másik.

Mert fel sem ismerjük... :-(
Kell ezekről írni, köntörfalazás nélkül.

Amikor becsapjuk magunkat, na annál bolondabb világ nincs.

Talán nem véletlen mondja a bölcs, régi kínai mondás, előbb magadat javítsd meg, és automatikusan megjavul a család, az ország.

Köszönöm figyelmed. Nagyon is!!!!

márti írta...

Boróka kedves, az ember vágyik a szeretetre, csak épp arra nem akar rájönni, hogy ha önmagát nem szereti, nem tiszteli, nem becsüli, ha mindig másokat helyez előtérbe, másoknak él, másokért él, másoktól várja, hogy szeressék, akkor dől össze egyszercsak a csodálatos kártyavár.

És tudod mit? Hál' Istennek, az enyém összedőlt. Soha nem tanultam volna meg a köveimből még erős várat építeni. Csak légváraim lennének. Öregedünk.

Lassan, de rájövünk, döntéseink, lehetnek azok rosszak vagy jók, hosszútávon mindig is jók lesznek. Hosszú távon. Megéri minden döntés. Csak az egyben topogás, na az ám a halálos.

Annál bármilyen döntés jobb.

Vénember írta...

Tudod, (You know :-) ) nekem csak az a bajom, hogy általában a jók, a szeretni tudók, a szeretetre méltók érzik a szeretet hiányát, Azt érzik, hogy sokkal többet is adhatnának. Magukat hibáztatják, és észre sem veszik, hogy nekik maguknak van leginkább szükségük a saját szeretetükre. Másoknak már sokkal többet adtak mint azt azok várták, vagy érdemelték volna. Pedig jól írod: Ha önmagát szereti az ember, akkor előbb-utóbb őt is szeretni kezdi a világ. És itt most nem azt tanácsoltam, hogy legyünk önzők!!! Milyen sokan nem érzik azt az árnylatnyi határt ami az önzés, és az önmagunk szeretete között húzódik! Pedig az utóbbi azt is jelenti, hogy sokkal igényesebbnek kell lennünk önmagunkkal szemben! (is)
A többi semmiség. Az már megy magától.

márti írta...

Ez egy nagyon vékony mezsgye, bizony.

Az élet esszenciája.
A minden. MEG lehet tanulni.

NAGYON köszönöm mai beszélgetést (is). :-)

márti írta...

Bocs a kimardat szavak ért és a hlyesirasi hibékárt.

Katalin írta...

http://velvet.hu/blogok/randi/2011/10/25/mar_a_kozepen_sirtam_-_kozossegi_konnyfacsaras/

márti írta...

Aki ezt cikket írta az életmeséhez, nem ért semmit.

Életében nem lengette meg a halál szele.
Honnan is tudhatom, hogyan és miként viselkedem majd a fiammal szemben, a párommal szemben. Ez függ a gyermekem nevelésétől is, nem kell mindent egy gyerek szájába rágni.

Aki ezeket írta az életmeséhez, fogalma sincs arról, milyen egyedül lenni. Milyen úgy élni, hogy minden nap az utolsó lehet.
Akkor már nem számít semmi és nem ragaszkodsz semmihez. Nem kell az álarc, a manír, végre önmagad vagy.
Igen, későn.
Jobb későn, mint soha. Már nem akarsz többet komédiázni. Megérted, hogy felesleges az egész színjáték, a világ szórakoztatása, mint bohóc, naponta magára festve a jótékonyság és vidámság SMINKjét, és közben végig csak önmagad tagadtad meg.

Aki írta ezt a cikket, az nem érti milyen az, amikor megszereted magad. Amikor szétszórod kincseid és a kincs magad leszel. Adsz, abból a kevésből, akinek szükséges.

Aki ezt írta, becsapja magát azzal, hogy másra dühös, fogalma sincs arról, hogy más emberek világa teljesen más lehet, olyan, amit ő elképzelni sem tud.

Aki ezt írta... egyszerűen nem érti, hogy csak félni lehet a haláltól. Aztán már az sem marad.

Csak a pőre semmi marad. És benne te. Ha valóban megtaláltad.

Nem szeretem, ha iróniával tönkreteszik és kifordítják egy mese lényegét. Azt szeretem, ha megmutatják a másik oldalát is. Ha fordítva is megmutatják. Lám, lásd ezt az oldalát is. Vajon így tetszik-e? Vajon te félsz-e?
Vajon bevallod-e? Vajon bátor és éber leszel-e?

Vajon ... lesz-e valaki, aki megérzi és megfogja a kezedet, ha baj van? Aki nem szól, nem ad tanácsot, nem ordibál velem, ha szomorú vagyok, csak meghallgat?

Vajon sikerül-e ezt megérnem, hogy nem csak én szeretek, de engem is szeretnek?

Ne olvass ilyen mesterséges előítélettel és cinikus véleménnyel tele cikket, megmérgez.

márti írta...

Nincs szebb, mikor csak úgy adunk és úgy kapunk, hogy nem várunk vissza.

Nincs szebb, mint egy családban egymásra találni, és megbocsátani.

Nincs szebb, mint együtt lenni és mégsem feladva önmagam.

Nincs szebb, mint kimondani, amit érzek, és tenni, ahogy gondolom.

Igen, van ilyen. Nem egyszerű folyamat, állítólag ez is velünk született, vagy tudunk ilyenek lenni, vagy sosem sikerül.

Láttam már ellenkező példát is. Egy rossz döntésnek tűnő választás sokkhatása visszatérít az utadra. Mindent elveszítesz. És milyen paradox a helyzet, akár egy pillanat törtrésze alatt végre logikusan összeáll a puzzle, mi miért történt. Végre a sokk és kishalál, halál árnyékában rájössz, hogy mi az igazán fontos és lényeges.

Adsz. Önmagadból. Mert meg végre megérted, szeretetből vagy, nincs szükséged senki más szeretetére ahhoz, hogy élj. Adni jó. Automatikusan kapsz is. Később.

Ha valaki így él, nincs vesztenivalója. Mindig rendezi a sors a számlát. A jó körbejár, a rossz visszaszáll.

Ennyi.

Megyek, kicsit kikapcsolok.
Épp ideje egyedül maradnom. Át kell gondolnom a dolgaimat.

http://kedvencepitok.blogspot.hu/2014/02/kurt-tepperwein-szellemi-torvenyek.html

márti írta...

"Nem szerethető, nem tisztelhető mindig a szülő, mert lehet dohányos, alkoholista, drogos, hazug, családját kifosztó, fizikai vagy lelki terrort gyakorló! "

Belegondoltunk ebbe rendesen a magunk részéről is?

"A szeretet elveszthető, megvonható, s ha ez megtörtént, már az okokat se érdemes firtatni, mert az is fájdalmat okozhat!"

Anélkül nem tanul az ember.

"Az engem érő szeretettel szemben tartózkodó vagyok, nehezen hiszem el, sokszor nem tudom, miként reagáljak rá azon a magatartáson felül, amit addig is tanúsítottam. Mintha kellene bármi viszonzás a szeretetnek, mintha az szeretettáp nélkül elpusztulna."

Akkor az nem szeretet.

A szeretet VAN. ÉS vannak az elvárások is. A szeretet nem akar semmit. Az a vágy.

:-)

Nem olyan nehéz ez. Csak szeretned kell magad, adnod másnak és kész is. Ennyi az élet.

"Nem ezért vagyunk a Földön, fontosabb a tanulás a másiktól, és a tanítás, amit a másik vagy tud értelmezni, használni, vagy nem."

Szeretet és érdeklődés nélkül nemigen marad/ragad meg.

Mindkét részről. Ami nincs szeretettel átadva, emberi módon, hitelesen, köpönyegforgatás nélkül, alázattal a szakmával és a tanulóval szemben... és a tanuló, kiben nincs meg ugyanez... akkor csak a hiúság máglyája és vására és felesleges is lesz minden. Szeretet nélkül csak az üres egó marad. Vagyon, hírnév, siker, hatalom, ismertség, öröklésmánia, és még sorolhatnám.

márti írta...

nahát..
a szeretet csodája, ha felébred...


Ébred a költő!!!! Na ugye hogy ugye.

Elvárhatatlan szeretet?
Elvarrhatatlan szeretet! :-))

Vvagy boldog ember lesz valaki vagy költő?
vagy hát milyen is az, amikor nem költ ő,
íme e sorok rávilágítanak, többször előveendő,
ember lesz a lét s a lét esendő, de mégis... szerető!

ébred és ujjong a fény és a nap!!!