2014. február 20., csütörtök

egy kis... nem matek

..de tudod, legyenek bármilyen jók a cikkek, a videók, e "mese" a korona.

Annyira egyszerű.


Mint a Titok. Légy önmagad. Légy hű önmagadhoz, ha már megtalálni vélted. Bízz magadban, becsüld magad és tudd meg ki vagy, mi az ami téged inspirál és mi az, ami másokat, tudd mi az, ami lehúz és mi az, amivel véletlen vagy tudatosan lehúzol másokat.

Eztán higgy magadban (légy magaddal azonos: ne csapd be megad, szeresd meg magad... légy, aki szeretnél lenni, tedd és mondd azt, amit gondolsz...) és akkor jó ember, jó pár, jó szülő,jó munkaerő, jó barát, jó tanár leszel. Hiszel másokban, előítéletek és túlzott vagy irreális elvárások nélkül.

Tanulj meg nevetni, örülni! És tanuld meg az alázatot.

Köszönöm a történetet. Egyszerű, emberi, hiteles és épp ezért isteni jó (érzés).

Közreadom, hátha... :

"A Tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. „Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.

Másodikban így szólt a jellemzés: „Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.”
Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált:

„Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa:
„Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.”

Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna.

Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta,
„Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta,

„Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."
(Elizabeth Silance Ballard)
Szeretettel:Ági

****
Bónusz:

"- Pistike, tudom, sokat betegeskedtél ebben a félévben, ezért picikét lemaradtál a többiektől, de nekem nem az érdemjegyeid beszélnek, hanem a szemed. Látom, szereted azt a tantárgyat, amit én tanítok neked, és minden érdekel, amiről az órákon beszélünk, ezért nem szigorú középátlagot számoltam, hanem megelőlegeztem neked a bizalmat.

A gyerek ezek után szárnyakra kapott, és a következő dolgozatát néhány pont híján már majdnem ötösre írta. Órákon pedig úgy jelentkezett, hogy majd kiesett a padból.
A múlthéten sajnos ismét kórházba került, de addig nyaggatta az anyját, amíg az fel nem hívta a tanárnőt.

- Mondd meg neki, anya, hogy csak azt sajnálom, hogy nem leszek ott az óráján, és nem tudom megírni a történelem témazárót, .... és mondd meg neki azt is, hogy nagyon - nagyon felkészültem rá!
Ha egy gyerek érzi tanárának szeretetét és bizalmat kap tőle, azzal nagyon ritkán él vissza, és erő felett is bizonyítani próbálja, hogy méltó volt rá."



9 megjegyzés:

Vénember írta...

Na ez megint olyan írás amiből nem lehet tanulni. Aki tudja az érti. Aki nem érti az meg nem is akarja tudni. Minden hivatásra születni kell. A pedagógus is ilyen. Vagy "megvan" vagy nincs. De olyan "igazi" csak ritkán születik. Köszönöm, hogy megríkattál!

márti írta...

... azt mondod, az alázatot nem lehet megtanulni?


Hmm... azért írtam az ajánló utolsó mondatában: hátha...

:-(

márti írta...

Az emberek nem akarnak megtanulni örülni. Nevetni. Nem tudják, micsoda ereje van.

De hát akkor mi értelme írni ezekről a társadalmi kérdésekről?

Hát... hátha.

Talán csak most magamért. Érted. Értetek, maroknyi emberért. Nem tudom. Csak jön és ne maradjon bent. Annál többet ér. Tuti.

:-)

stali írta...

Mindennek megvan a maga értéke, jelentősége, haszna.
Hogy rátalál-e, akinek szüksége van pont arra, ami előtte van? Ez azért kérdéses.
De ha nem kerül elé, mert senki meg nem mutatja, honnan láthatná?

márti írta...

És ha elékerül, vajon akarja-e látni?

Vén előtt le a kalappal. Nem tukmál, rávezet! Egészséges mértékben, értem erőszakos!!!

Hajrá Vénem! :-))))

De jó!!!!!
De jó! :-)))

márti írta...

Stalinka meg csak csendesen kuncog és vár... dolgozzanak a többiek, Ő meg csak épp egy csöppet belekérdez....

Az a kérdés azóta motoszkált bennem, de vajon tudjuk-e, hogy kihez vagyunk hűek... (mert ugye legyünk önmagunk!... valóban, de kik is vagyunk úgy igazából... emlékeztek?)

De jó, hogy vagytok.

:-))

De jó, hogy vagyok. :-)) Hehe.

márti írta...

itt: http://habostortaesbox.blogspot.hu/2013/11/hisz.html

"Csak merjünk önmagunk maradni.

Ez idézet a bejegyzésből. Kérdés: tudjuk-e, ismerjük-e önmagunkat?
stali"


Vénember írta...

Nem csak az alázatot...

márti írta...

Valóban bölcs barátom. Az embereknek bőven lenne mit tanulniuk. Az emberek világa nagyon furcsa. Nem olyan egyszerű, mint nyelvtan vagy a matek.

Magam is a life-long-learning híve vagyok, csupán emiatt...: a világ(ban élő ember) színes, átlátszó, szürke, kétszínű, hivalkodóan tarka vagy épp egyszínű.