2014. január 25., szombat

A végtelen érintése - a gya(ko)rló ember


Csak útkeresőknek! Filó, pszichó, és minden nem evilági...

Tegnap a csend bűvöletében (hóesés) éltem, naná, hogy este rám bukkant egy film. Touching the void, magyar címe a Végtelen érintése. Hegymászók, hegycsúcs, örök hó, béke, csend, baj, nagy baj, magány, halál, élet.


Tudod, az eleje is érdekes, de a vége az igazán lényeges. Belekerülsz egy valóban gáz helyzetbe. Most nem az a lényeges, hogy hú, tényleg, nem kellett volna olyan becsvágyónak lenni, stb... hanem hogy ott vagy egy helyzetben, amit SENKI más nem tud megoldani. Sőt, egyre rosszabb, ahogy erre rájössz. Döntened kell.


Azt gondolom, mindenki saját maga pszihomókusa lesz, ha egy ilyen helyzetbe kerül, és bizony az agy, elme nagy huncut, egyrészt olyan önvédő mechanizmusai vannak, amiről semmit sem tudsz, s a végén akárhogy is, de szembesít önmagaddal: megtalálod az alázatot, megérzed kicsiny porszem lét-életed a nagy mindenségben, megérzed azt is, hogy része vagy valami csodásnak, valami hatalmas erőnek, s akármilyen kicsiny is vagy, jó, hogy vagy, mert minden mindennel összefügg, hatással van, .... a szenvedélyed már nem függés lesz, hanem hivatás, elkötelezettséggé válik a kötelesség, a muszáj, mert egyszer úgy igazán, iszonyatos nagy harc dúlt a fejedben a fizikai-lelki életben maradásért.

Ha csak egyszer is meghaltál az életedben, hatalmasakat tanulsz önmagadról. Pláne, ha fel is álltál, és ÉLSZ, nem szürke zombiként a túlélésre hajazva.

A boldogság a pillanat művészete, és álmodni jó, de tenni is kell érte. Nem feltétlen fizikai cselekvésre gondolok. Nem kell pl. sokat vagy sokáig önsajnálkozni, nem kéne mindig másra kenni, ha valami nem úgy sül el, ahogy gondoltuk. Be kell vállalni, amit kaptunk. Fel kell nőni magunkhoz, gyermeki belső lélek-énünkhöz.

Fel kell lelni a titkot magamban! és csinálni, ami elém kerül, álmodni és hinni benne. Vagyis magamban. Ez a Titok! Mindent elérhetsz, ha ezt valahogy megtalálod. Amit keresel, megleled, rád bukkan!

És...
Így lesz mindenki saját maga pszichomókusa. :-)) Megnyugtató dolog ismerni és ennek ellenére vagy épp ezért, megszeretni magunkat. Önzés és önhittség, önelégültség és beképzeltség nélküli szeretetre gondolok.
Amikor elismered a saját értékeid, kiállsz magadért, amikor tudod már, hogy mi húz le, s mi az, ami örömet ad.
Amikor úgy engeded el a múltad, hogy azt mondod, igen, ezt elcsesztem, de holnap nem fogom.
Amikor nem engeded magad olyanra rábeszélni, olyanba belehúzni, ami ellen szíved-lelked tiltakozik. Amikor nem engeded magad mások által lebeszélni valamiről, amiről kétségkívül érzed, hogy ezt meg kell tenned.

Amikor nem mások súgják füledbe, hogy ki is vagy te.
:-)

Vigyázz Magadra, csak egy van belőled!

Ja a film: http://www.youtube.com/watch?v=_8fRkCu26rU


********

adalék, előzmény, bővítmény: téma: kik vagyunk, hová tartozunk.

Mindenkiben van egy a belső gyermek...
Ne tévesszétek össze a gyermekkorral!

Amikor még bízol, amikor még toporzékolsz, amikor még rácsodálkozol egy világra önmagadban és tudod figyelmen kívül hagyni az egész világot, ősi titok, amivel egy gyermek születik... felnövünk, megismerjük az okokat, a körülöttünk lévő világot és felejtjük a belső világunkat.
Keressünk itt és ott és mindenhol és aztán kiégsz.


Nem találod magadban a gyermeket. Azt a rácsodálkozó, érzelmekkel élő, lelkével élő, csak a számító, a kényelmes, az irigy, a mohó tör uralomra benned és kétségbeesel.
Nem találod a helyed, nem találod ki vagy.

(Az agy mindkét féltekéje együtt dolgozik, félreértés ne essék. Dominánsabb részt kap az érzelmek megélésében a jobb félteke és racionálisabban működik a bal félteke.

Amikor felnövünk a bal féltekét is észrevesszük, hisz iskolába jártunk, lexikális tudást vártak tőlünk, míg pl. önvédelemre, vagy társas kommunikációra, érzelmi intelligenciára nem tanítanak bennünket.
Naná, hogy a szenzitív, érzékeny, intuitív, kreatív jobb félteke valahogy kezd "szürkülni" és a pénz, a megélhetés kezdi átvenni a szerepet.)

Komoly feladat ezt a belső gyermeket - és nem a gyermekkorod! - újra fellelni, újra örülni tudni, újra látni még a rosszban is a jót, megismerni és beszélgetni sok emberrel, hogy megismerhesd utad és közben önmagad.

Mi itt mind ezt keressük. A lelkünk. Vezessük magunkat vissza hozzá. Az elme hatalma nagyobb, mint gondolnánk, szemünk becsap, és illúziókba ringatjuk magunkat.

De aki nem tud álmodni, az sosem fogja meglátni a jót ebben a káoszban!

Nem az álmodozásról beszélek, hanem hogy hisszük, hogy mienk lesz. Hisszük, mert tudjuk!

Minden hit alapja a belső, önmagunkba vetett hit. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az a bizonyos belső lélek/gyermek, amit keresünk. Mindenki lélekemberként születik.

Mihelyt felleljük: nem irigykedünk, nem vádolunk, nem kiabálunk haragosan mutogatva, hanem úgy felelünk meg másoknak, hogy közben magunknak IS.
No ezek ám a nagy próbakövek.

Nehezebb, mint a kényelmes életünket, a "más a hibás" dolgot elengedni. AZT engedd el, ne az érzéseid.

Minden érzésed téged szolgál. Gondolatokat szül és reakciókat, tettekre sarkall, majd önvizsgálatra, önértékelésre, elengedésre, elfogadásra.
Szeretetre ébreszt. Önmagad, akármilyen is vagy, szeretetére. És mások szeretetére.
Élni és élni hagyni.

:-))

Szánhattunk volna több időt is utazni, befelé, magunkba. Gyarló emberek vagyunk? Csak Gya(ko)rló emberek vagyunk!


5 megjegyzés:

natimama írta...

Ez egy gyönyörű írás!

Idéznék belőle (természetesen ide terelgetve az olvasót), ha nem bánod.

Köszönöm! :o))))))

márti írta...

Nahát! De jó!!!!

Köszönöm szavaid!

:-))

Töprengő írta...

Édes Junikom!
Köszönöm, hogy az öreg tekergőt feltetted hozzám! Szívesen olvasom az írásait, s olyan jó néha összemorognunk,vitatkoznunk! Látod, szeretem játékos verseidet, most én is játszottam egy kicsit! Ölellek!

márti írta...

Mackók... :-))

márti írta...

Mackóölelések... Ölelések... ölések... csak két betű a híja...

ölel és... ölel. Micsoda ereje van egy szónak, egy érintésnek. Milyen érdekes az elme, szól hozzád, és megölel, ha baj van.

***

néha eltűnik az EL az öl(EL)ésből... :-((