2013. december 29., vasárnap

13 megdönthetetlen tény a magyarokról


Körbeadom:

"A magyar mentalitás, meg hozzáállás... Ezt sokan szeretik mondani, ahogy azt is, hogy a magyarok negatívak, borúlátóak, irigyek, ilyenek, meg olyanok, kot, kot, kot.

Nem igaz.Hülyeség. Régi téma, elavult.

Épp ezért úgy döntöttem, ezennel felhatalmazom magam, hogy elmondjam milyenek a magyarok.




A magyarok először is rettentő kreatívak, hovatovább multifunkciósak. Ezer dologhoz értünk. Mivel a gazdasági bőség minket jó ideje nem fenyeget és nem jutunk el minden héten kétszer étterembe, fodrászhoz, és nem cserélgethetjük az autónkat és kisebb cuccainkat, így a saját szakmánkon túl még ezer más dologhoz értünk. Autót szerelünk, éttermi fogásokat készítünk, hajat vágunk, lakást újítunk fel, ágyat barkácsolunk, tapétázunk, kertet művelünk. Mindezt teljesen magától értetődő lazasággal. Amihez nem értünk, azt megtanuljuk. Millió olyan munkát végzünk el teljesen evidens módon, amihez sok nemzet szakembert hív. Nagyjából mindent meg tudunk oldani.

Vannak igazi barátaink. Persze,nyilván akadnak dolgok, amikhez nem elég a tudásunk, de vannak barátaink. Nem álmosolygós you can do it/ i-am-here-for-u /you are a special person– kapcsolataink, hanem igaziak. Mint általában a bajban, szükségben született pajtiságok, a mieink is erősek, ráadásul jó, őszinte haverok vagyunk. Ha gáz van, megyünk. Segítünk. Nem udvariasságból, nem muszájból, megyünk és kész. Ha valami nem áll jól neked, nem biztatunk, de nem is bántunk meg. Udvariasan, vagy viccesen fogunk szólni, ha valami nem oké, nem hitegetünk hülyeségekkel, nem hagyjuk, hogy égesd magad. Ráadásul egyáltalán nem érdekel minket, hogy a haver mibe öltözik, milyen a háza, vagy az autója, biztos ugyanolyan szar, mint a mienk, kár lenne versenyezni, inkább derülünk rajta és együtt bütykölünk. Jó barátok vagyunk. Mindig van nálunk bikakábel.

A magyarok okosak. A kényelem elbutít, a csóróság éberen, frissen tartja az agyat. Legalább ez az előnye megvan. Gyerekkorunk óta kénytelenek vagyunk tanulni, majd továbbtanulni, inaskodni, gyakornokoskodni, belevágni, abba és amabba is belevágni, hatvan évesen is iskolába járunk, így a legokosabb és képzettebb nemzetek között vagyunk. Az iskoláink is erősek, ezért a papírjaink és a tudásunk is az. Millió feltaláló, tudós, és nagytudású szakember van közöttünk.

A magyarok szorgalmasak. A nagy jólétben, szociális juttatások tengerében szerencsére eddig nemigen volt alkalmunk elkényelmesedni, így azt tanultuk meg, hogy a munkából lesz pénzünk. Ha elmegyünk dolgozni, a legtöbbször persze mi is szünetet várjuk, de két szünet között keményen melózunk és nem lébecolunk arra várva, hogy valaki más megoldja a dolgokat.

Tökéletes a humorunk. Az egyik legviccesebb nemzet vagyunk, pont. Vannak más is tréfás népek ez tény,a mi humorunk viszont talán Hofi óta genetikailag kódolt, és a nyomorunkban is abszolút elsődleges.A mi humorunk nem egy sémára épül, hanem komplex, intelligens, és az összes nemzet humorával kompatibilis legalábbis befelé. Mi értünk minden viccet és a poénjaink nem egy előre kiokoskodható módon születnek meg, hanem váratlanul, ezerféle módon és nincs előre kiszámított alapelve, hozzáállása. Minden viccre fogékonyak vagyunk a Sas kabarétól a szivatásokon át, Gallán, Woody Allenen keresztül a Dumaszínházig. Nekünk mindegy, megértjük az összeset és örülünk neki. Roppant jó fejek vagyunk!

Egzotikusak vagyunk. Nyomorult múltú kelet-európai egzotikum vagyunk a kényelmes nyugat szemében, akiknek nem csak a történelme, hanem a jelene is igen izgalmas. Romkocsmákban szórakozunk, ezzel utava arra, hogy egy kevés kreativitással szórakozást építhetünk a nyomorunkból, és mulatunk a romok között is. Es egymilliószor is végighallgatjuk a Hungary-hungry poénokat, mert tulajdonképpen sohasem titkoljuk el, hogy honnan jöttünk. Valahol mi is tudjuk, hogy magyarnak lenni amúgy menőség. Nem vagyunk balkán, sem igazán kelet, sem nyugat, ez Magyarország. Igen, az ország magyar szomszédokkal, rengeteg vízzel, szép lányokkal, egy teljesen egyedi, semmihez sem hasonlítható hely.

Rettenetesen jó sportolók vagyunk. Arányaiban a világ legnagyobb aranyérmesei között vagyunk, mindezt köszönhetjük egy-két szívós honfitársunknak és olyan edzőknek, akik mindenféle lelki továbbképzés, tréning és egyebek nélkül simán érezték, hogyan kell mondjuk olimpikont faragni a gyerekekből.

A magyarok igazságosak. Bár mindenfélében azok vagyunk, de mivel én énekes vagyok, példának a zenei életet hozom, mert azon is elég jól látszik. A világ legnagyobb országaiban a show és a szuper megjelenés okán is simán lehetsz sztár. Ostoba külső dolgok és pénzvillantás, ennyi kell alapvetően a sikerhez, esetleg egy kis hang ha van, nem baj. Na ez nálunk nem megy. Mi ezen röhögünk. A magyarok a zenében és másban is azonnal felismerik a tehetséget, nincs szükségünk külső díszekre, fényekre, nagyszínpadra ahhoz, hogy tudják, hogy valami jó vagy nem. Igazságosak vagyunk: ha például zenésszel találkozunk, a zenéjére figyelünk, akárhogy kinézhet, akármibe öltözhet, nem fogjuk kevésbé vagy jobban szeretni tőle. Mert pontosan felismerjük a tehetséget, nekünk nem kell hozzá segítség, köszi! A művészetekben btw. világszínvonalon jeleskedünk.

Önállóan gondolkodó egyéniségek vagyunk. Talán a fenti tulajdonságok elegye az a jellemvonásunk, hogy nem birkulunk. Nekünk a hülyeséget nem lesz könnyű beadni. Aminek nincs értelme, azt megkérdőjelezzük, nem vagyunk olyan buta nép, akinek bármit le lehet nyomni a torkán. Tőlünk aztán a világ állhat velünk szemben és mondhatja, hogy az Ég mondjuk zöld, nyugodtan erőlködhet bárki, minket nem érdekel a többség szava, önállóan tudjuk, hogy az ég kék. Nem nem hiszünk el bármit csak azért, mert sokan állítják.
Nem irigykedünk, nem is lenne mire. Simán odaadjuk az utolsó szál ciginket, ha éppen van. Okosan felmérjük, hogy ez a fajta nagyvonalúság az anyagi helyzetünkön mit sem ront.

A legmélyebbről is kihúzzuk magunkat, mindig találunk megoldást. Méghogy mi nem vagyunk pozitív gondolkodók? Mi, aki hetvenezret keresünk és ebből száznegyvenet hiteltörlesztésre költünk? Mi, magyarok, nemcsak pozitívak, de csodatevők is vagyunk. Olyan dolgokat is előteremtünk, ha kell, amikről még mi sem gondoltuk volna. Minden nap képesek vagyunk átlépni a lelki és fizikai határainkat.A legmélyebbről is feljövünk bármikor, rutinosan.

Nem vagyunk villogós, felszínes banda. Ha pénzhez jutunk az első gondolatunk nem az, hogy milyen autót, vagy más menőséget vegyünk, amivel másokat alázhatunk az utcán. Ez minket nem érdekel. Inkább fektetünk vállalkozásba, vagy más okos, netán jövedelmező dologba, ha van mit.

A családi kapcsolataink szorosak. Bár a legtöbben elég nagy anyagi szarban vannak, a szülők itt mégsem várják, hogy a gyerek 18 legyen és kirepüljön. Sőt, rettentően furcsálljuk ezt a hozzáállást. Akármilyen kicsik és problémásak a kölkök, nem passzoljuk át a lehető legtöbbször gyerekeinket dadáknak és babysittereknek, hogy tovább élhessük a régi életünket, hanem szembenézünk a szervezési problémákkal, és megoldjuk a gyerekeink ellátását mi magunk egyedül, vagy nagyszülőkkel. Megoldjuk. Inkább hajnalig fent maradunk, inkább három állást vállalunk , de a gyereknek mindene meglesz. Az a szoba, amelyik a kis Zolikáé volt, élete végéig az övé marad. Nem lesz belőle konditerem, zimmerferi, lomtár, mert az a gyerek szobája. Zolika abba bármikor beköltözhet. És be is fog, amint hazajött mondjuk Angliából.

Oké, nem vagyunk a leggazdagabb nép, ami olykor magával hoz egynehány megoldandó ügyet, de épp emiatt van egy csomó jó és hasznos kreatív tulajdonságunk, sokrétű tudásunk is. Ráadásul az olyan fontos dolgokban, mint a család, a munka, mind rajok vagyunk, összetartóak.
..És mindig van nálunk bikakábel, erre nagyon büszkék lehetünk.

-----------------
Fontos UPDATE, hogy a többi írásomhoz hasonlóan, ez az előbbi is egy politikától teljesen független poszt, ami szerencsére keveseknek nem esett le. A célja az volt, hogy végre nagyobb önbizalma legyen minden itt élőnek, állampolgárnak és távolban lakó magyarnak és észrevegyük, mennyi fontos tulajdonságunk rendben van, szerencsére sokan felfogták, amit köszönök. Nem tartozom egyik oldalhoz sem, kínaiként, oroszként, romaként és feketeként is megírtam volna ugyanezt. Ne kelljen már egyértelművé tenni, hogy ez NEM idegengyűlölő írás volt, aki ebben ilyesmit lát az sajnos őBENNE van, mert ha rajtam múlna, a világon senki nem lenne megkülönböztetve a származása alapján. Ráadásul, ha nem is közvetlenül,de közvetve biztos, hogy mindannyiunk rokonságában akad külföldi, hála Istennek, a genetikailag is szerencsés a különböző népek keveredése. Jó, hogy ennyien élünk itt és ez az írás mindannyiunkról szól. Fölösleges belelátni mást és örülök, hogy ezt a legtöbben fel is fogták. Ajánlom az alábbi Babits-sorokat. További szuper napot mindenkinek!

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
Babits Mihály: A második ének (1928)
"
http://hellobebi88.blog.hu
Szabó Eszter
http://www.pozitivnap.hu/belfold/13-megdonthetetlen-teny-a-magyarokrol

5 megjegyzés:

márti írta...

:-)
És milyen jó szakácsok is vagyunk!
:-)

***

Van, aki főzni tud, én meg...!

.. én szeretek mosogatni is! Kimossa a gondolataimat és a nagy káoszban kis rendet vág :-))

Együtt menni fog!

márti írta...



... és a magyar nyelv is milyen különleges és kifejező:

Rímhányó Romhányi humoros, kreatív versei:

http://hu.scribd.com/doc/83602779/Romhanyi-Jozsef-Szamarful

márti írta...

Kaptam, megosztom, bizony!!!

15 magyar találmány, ami megváltoztatta a történelmet:

1. Színes televízió -- Az élethű színes kép megjelenése, a színes televízió megalkotása Goldmark Péter Károly mérnök-fizikus nevéhez fűződik.

2. Tű nélküli oltókészülék --- A tű nélküli oltókészülék, mely többek között az inzulin adagolását is megkönnyíti a cukorbetegeknek, a magyar születésű mérnök, Lindmayer István nevéhez fűződik.

3. Telehor tévéadó és hangosfilm --- Mihály Dénes a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Már gimnazistaként foglalkoztatta a távolba látás kérdése. 1919-ben alkotta meg Telehorját, mely képes volt több kilométer távolságra állóképeket közvetíteni.

4. Golyóstoll --- Bíró László József, aki eredetileg újságíróként dolgozott, az 1930-as években alkotta meg a világ első golyóstollát.

5. Hologram --- Gábor Dénes nevéhez fűződik, aki találmányáért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

6. Félautomata fényképezőgép --- A fényképezés történetében mérföldkőnek számít a félautomata készülékek megalkotása. Az újítás két magyar származású tudós, Riszdorfer Ödön és Mihályi József nevéhez fűződik.

7. Béres-csepp --- Béres József 1972-ben alkotta meg a Béres-cseppet, mely speciális formában tartalmaz nyomelemeket és ásványi anyagokat.

8. Dinamó-elv --- Ha máshonnan nem is, a dinamó-elv a kerékpárokról biztosan ismerős. Az elvet Jedlik Ányos István természettudós, feltaláló írta le először,

9. Rubik-kocka -- Rubik Ernő Kossuth-díjas építész és feltaláló logikai játéka, a Rubik-kocka hihetetlen népszerűségnek örvend világszerte.

10. C-vitamin --- Szent-Györgyi Albert biokémikus az 1930-as években izolálta a C-vitamint, azaz az aszkorbinsavat, mely létfontosságú az emberi szervezet számára. Felfedezéséért 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal tüntették ki.

11. Telefonközpont --- Puskás Tivadar nevéhez fűződik.

12. Kis floppy --- Talán kevesen tudják, de a kis floppy koncepcióját Jánosi Marcell dolgozta ki a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban

13. Biztonsági gyufa --- A magyar Irinyi Jánosban 1836-ban merült fel a gondolat, hogy hogyan is lehetne biztonságossá tenni ezt az egyszerű szerszámot.

14. Számítógép --- Az első számítógép a magyar származású Neumann János nevéhez fűződik.

15. Szódavíz ipari előállítása --- A magyar természettudós és feltaláló, Jedlik Ányos nevét nemcsak a dinamó miatt ismerik, hanem a szódavíz előállítása is az ő nevéhez fűződik.

Forrás: http://www.femina.hu/terasz/kepgaleria/magyar_talalmanyok

márti írta...

Legendás magyar nők:

1. Déryné Széppataki Róza
2. Jászai Mari
3. Blaha Lujza
4. Bajor Gizi
5. Fedák Sári
6.Honthy Hanna
7.Gobbi Hilda
8.Karády Katalin
9,Tolnay Klári
10. Ruttkai Éva ......... és még sokan mások!

Azt mondják a magyar nők a legszebbek a világon! Vajon készültek erre vonatkozó külföldi statisztikák vagy csak egy legenda?

Névtelen írta...

Szeretem a magyarsagomat.
Stali