2013. december 31., kedd

ó, te év

Ebben az évben is leültem a kövekre, szépen egymásra halmoztam őket és a tetejükre ülve néma, ölelő  csendbe érkeztem. A kövekre, amit nagy viharok dobtak utamra és a kövekre, amiket magam rugdostam oda, igaz, nem mindig tudván erről, a kövekre, amik már mindegy is, hogy miért és hogyan kerültek oda, s amikről a régi maltert egyenként lekapargattam, minden egyes nap az év során, s amiről nem tudtam, bizony összetörtem. Nem bánok és nem sajnálok semmit sem. Az új évre pont ennyit kérek mindenből. Rosszból is, bár azért abból csak annyi jöjjön, hogy értékeljem s becsüljem, ne felejtsem a jót.

Új várat építek. Új maltert keverek, a régi kövek megfelelnek.

(Hosszú lett, de nekem pont van időm. Csináltam.)

2013. december 29., vasárnap

13 megdönthetetlen tény a magyarokról


Körbeadom:

"A magyar mentalitás, meg hozzáállás... Ezt sokan szeretik mondani, ahogy azt is, hogy a magyarok negatívak, borúlátóak, irigyek, ilyenek, meg olyanok, kot, kot, kot.

Nem igaz.Hülyeség. Régi téma, elavult.

Épp ezért úgy döntöttem, ezennel felhatalmazom magam, hogy elmondjam milyenek a magyarok.


2013. december 14., szombat

Illanós, dalolós

zene: http://www.youtube.com/watch?v=-onQcF95pfs#t=163 (My Immortal - Evanescence - Lindsey Stirling cover)

lszom, álmodom?
Álmodom, alszom?

Mások szavait iszom,
Nektek is átadom:

A szavak zenéje:


"A meséket szeretem. Mese vagyok. Mesélek. Élek. Meséket élek.
Mi egyik nap szép álomnak tűnik, másnap Való-ság. Hiszem és megteremtem.

A meséket azért tekintem a szív kincsének, mert benne van minden nemes és fényes. Tartalmazza a kifejlett pillangót és a szabadon szálló, Eget s Földet bejáró madarat. Meséink őrzik a magot. A magban rejlő Titkot. A pici csírát, amely szerető gondoskodás hatására hálával felel. Növekszik, fejlődik.
* Szeretem a meséket, mert olyan valóságosak. * Legyen áldott, aki mer gyermekin élni!"

"Cseppnyi cseppke
Csepp vagyok, cseppnyi csepp,
te nekem a végtelen Tenger, melyben
gyakran elveszek.
Mi egyben szelíd és szép, tündöklő
Mennyország. Ölelő karjaidban kies
Otthonra lelek.
Cseppek vagyunk, amorf kis csodák.
Egymába olvadva az örök Szerelem."
(Kila)


"Egy óriási kiáltás. Üvöltés ki a világból, Univerzumon át a sötétségbe. Visszanézve, nem bánom. Másképpen is így kéne lennie, mert minden csak megerősített, és elgyengített. Már megbocsátok.
Haladni, mindig, mert hív a fény. Mindegy mennyi bánat, küzdelem van velem. Menni, mert tudom, hogy mindig egyre jobban tisztul a kép, egyre tisztább a levegő, egyre szebb akkor is minden. Ha beledöglök is. Csak menni. Mindig. És ha van olyan, aki hasonlóan lépdel, érez, úgy érzem hazataláltam. De így együtt is menni mindhalálig. Mert csak így lehet látni, eljutni olyan mezőkre, ahol látni lehet valamit. Együtt kézen fogva, vagy egyedül, mindegy. Az öröm, ha jól figyelsz, ott van veled az utadon, csak rejtőzködik. Ez az amit kerestem, és keresek folyamatosan.
Ez egy tökéletes világ, tökéletes lehetőségekkel. Leírhatatlan szépségekkel. Látni lehet, érezni, szagolni, megfogni. Rejtve, titkon minden erről szól. Látni kell a szekrény mögött, a fiókban, a szomszéd ajtaján, az utca másik oldalán, egy nevetésben, egy pillantásban.
Férfi és nő. Két világ, egymás kísértet(t)ei, álmai. Sok zűrzavar, szikrázó levegő. Mégis egymás csókjai az édesek.
És nevet ezen az Univerzum. - Gyerekek! Játszatok!"
(Simsam)

Bónusz:
A zene, a mosoly, az öröm, a humor, a citrom, a szódabikarbóna lúgosít! A savkáp pedig a tél cévitája! .-)

Vancsó: http://vimeo.com/81754492 

2013. december 11., szerda

Nahát! :-))

Köszönöm Barátaim! Köszönöm, hogy kérdeztek, köszönöm, hogy meghallgattok, hogy végighallgattok s hogy azután hallgattok.

Akit most ezekben a napokban nem söpör el az erőszak szele, az álcsillogások csillaga, igazi csillagra, angyalra, kicsiny fényre lelhet. Amikor már ott tartunk, hogy egyszer tényleg leülünk és magunkba nézünk, mert már nincs se balra, se jobbra, se előre, hátra meg csak azért sem hagyjuk, a lefeléből elég volt, akkor fog igazán fájni a lelkünk. Ugyanis befelé kell mennünk. Csak aztán megy a felfelé.

Súroljuk hát, a magunkét, ennyit tehetünk, és egyre inkább érezzük, hogy a régi emlékek, vagy jellemvonásaink, (nem)tetteink, amiktől magunk is megijedünk, már nem számít.
Ha magamnak nem hazudok, akkor másnak sem fogok. Jó őszintén élni. Csak merjünk egyszer leülni és merjünk utána még mindig bátran és kíváncsian továbbindulni. Köveinket, miket utunkba fújtak és gördítettek a viharok és talán mi is rugdostunk egy párat, vagy nem keveset hozzájuk, összehordjuk hát egy halomba, és rájuk telepedünk, lassítunk és hagyjuk, hogy kicsit megálljon az idő. A fájdalom, a szégyen, a szorongás szűnik. Tisztul a szívünk, elménk, és megcsendül a csend bennünk.

Visszaemlékszem a Balog Tibor és a komondor sztorira, ami nagy port vert fel a neten (jogosan nem hagytuk ülni a feleségverés dolgot),  visszaemlékszem a gyerekkori rossz hangulatú és szerény karácsonyokra, és ha jól meggondolom, ma, a belső takarítás - a család szentsége védelmében - elkezdődött bennem. A kislányom, aki már felnőtt, ezen a napon született, hogy soha ne felejthessem el, hogy az emberek vágyják szívük mélyén a jót és a boldogat, de ezért tennünk is kell. Másokért. Magunkért.

Épp ezért kell megtanulnunk türelmesnek lenni, ha nem jönnek a jelek, de nincs rossz érzés bennünk, ha pedig igen, hát nem húzni sokáig azt a nemet kimondani, nem hagyni, hogy sokat bántsanak azok, akiket szeretünk, mert akkor ha ez túl sokáig történik velünk, mi is bántunk majd másokat, visszabántjuk a szeretteinket, és sajnos ez elég könnyen megy és ez az, amit a legtöbbször megbánunk.

Időnként bízva és hittel lépnünk kell a semmibe, járt utat cserélni járatlanra, bármi is az ára a boldogságnak, mert bizony nemcsak a rosszra, de a jóra is születtünk, és ez jó, ez a boldogság, mint mag, bennünk van!

Senki más nem tudja ki is vagy ott benn, mi sokkol, mi bénít, mi húz le, és mik is mozgatnak, indítanak úgy tényleg, vagyis hogy mi lakik benned, te magad vagy az egyetlen, aki megismerheted és kezelheted ezeket, s te magad vagy az, aki halálodig veled marad, jobb hát mielőbb békét kötni és kezet nyújtani neki. Oly jó, mikor rájövünk, hogy a sors véletlenjei milyen jókor is jöttek, és ezek nélkül most nem lennénk itt és úgy, ahogy most és itt vagyunk. Olyan jó rájönni, hogy elhamarkodottan, dühből, önzésből ítéltünk és bizony a harag, az irigység nem jó tanácsadó. Olyan jó, mikor a szeretteink elfogadnak, amikor minket elfogadnak, senki nem tökéletes, mi magunk meg pláne. Oda azért már talán eljutottunk.

Játszottam a gondolattal, hogy ha könyvelést tanultam volna..., igen, most lenen pénzem. Aztán párom ennyit mondott. Igen, de akkor nem találkoztál volna velem. :-)) Kész. :-)) (Ki gondolta volna, hogy ennyi idősen találunk egymásra...)

Hú. Ti, akik már évek óta olvastok, tudjátok mennyit "harcoltam" magammal és érte, ezért a kapcsolatért, mert egyszerűen tudtam, hogy amilyen ő volt régen és amilyen most: az mindegyik egyszeri, valamelyik ÉN is voltam, és ha én is tapasztalom magamon a változást, nemcsak külsőleg!, akkor talán mindenki tud és fog változni, talán ez az egyetlen, ami állandó lesz életünkben, és az egyetlen, amiben bízhatunk.

A párom ma azt mondta: képzeld mostanában toleranciát gyakorolok. Megpróbálom nem megítélni az embereket.


Mondom én, hogy van remény.
(Én meg tanulok türelmesnek lenni. ÉS büszke vagyok arra, hogy mondtam párszor nemet! És arra is, hogy igent.)


Csendes és boldog készülődést és békés ünnepeket kívánok Nektek!

2013. december 10., kedd

Szer a tét

Jön a szeretet vasárnapja.


Szerintetek hány ember fog majd ömlengeni és hány néz valójában az élete tükrébe, mire is vágyott gyermekként, 10 éve, 2 éve, milyen társat választott és saját maga mennyire élte el a céljait?

"Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan".

(Szeretet)Kötelék, mely eltéphetetlen és mégis olyan rugalmas és könnyű, hogy szabadon repíti a másikat, magadat.
Őszinte tisztelet és örök varázs. (Igen, ehhez kell ám energia...)

Csak pont annyira vagyok nő, mint amennyire a társam férfi? A gondolat fura, pedig Karinthy is hasonlóan ír. Pont annyira vagyok férfi, mint amennyire nő az, aki a szobába belép. 

És ha most azt mondod, hogy a férfiak nem lusták, nagyot nevetek és igazat adok. Nem lusták körbenézni, vadászni. Az elejtett vadra már nem fáj a foguk. Mi nők vetjük oda magunkat zsákmányként. Hisz nem tanultunk meg Nőként élni, királynőként érezni és lépni. Nem tanultuk meg, hogyha egy férfi nem szereti a gyengeségünk, az azért van, mert akkor saját gyengeségére emlékeztetjük



Nem tanultuk meg nemet mondani. Nem tanultuk meg, hogy...
Mit is?

Férfiaktól idézem:

"Kedves hölgyeim, drága asszonyok! Én arra kérlek benneteket, hogy rezegjétek ki magatokból továbbra is az egység és összetartozás hullámait, mert ennek elkerülhetetlen következménye lesz az is, hogy a férfienergiákba ez a rezgés beszivárog és akkor egyre többen elkezdünk mi, pasik is valami emberközpontúbb valóságot teremteni miközben egyre többen lépünk rá a szellemi útra."(ivi-hu)


"A nő a biztonságot keresi, a férfit a kihívás érdekli. Más bolygó, más szellemiség. Nem lehet nem figyelembe venni a változást. Kellenek új célok, új élmények.

A férfiak legtöbbje lusta. Csak valami csillogó-villogó dolog ami odavonzza a tekintetét. Valami vad és agresszív, és felhívás vadászatra. :) Különben bevonul a saját is barlangja felé, ha nem kell küzdeni.
Ami megvan, már nem érdekes. ......

Hát tűnjön el egy pillanatra."

Vajon ezt hányan tudjuk megtenni, mi nők?
Vajon meg tudjuk-e úgy tenni, hogy közben megmaradjunk annak, akik vagyunk ?
Hogy ne prédák és zsákmányolók legyünk? 

****

Egy férfinak két nő fontos: az egyik, akinek a keze alatt felnő, és a másik, akihez felnő.

Mi azért találtuk meg egymást, hogy kijavítsuk egymásban a hibákat.  Kedves egy "gyenge" pillanatában árulja el magát ezzel a mondattal... :-))
Igen. És aztán arra is rájövünk, hogy amit másba belelátunk, s bosszantó, zavaró, az bizony magunkban is megvan. És van remény, mert a jó is!

Van remény, ha van tett és szeretet. Szer e TETT.


********************************





2013. december 9., hétfő

Remény

A 2. gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún.

A villamoson megvernek egy férfit, senki nem segít, pedig tele a villamos. Félelem? Butaság? Nemtörődömség? Közöny? (Nem az én dolgom... Minek kereste a bajt.... Nekem se segítettek... ezekért, ezekkel én ugyan nem...) senki_nem_segitett_davidnak


A nyugdíjkorhatárt és a nyugdíjat eltörlik?
20 éve ez még egy rémálom volt, most egyre jobban ülni látszik. Senki nem érti? Senki nem hiszi el, hogy megteszik! Semmink nem marad, csak összefogni, egymáson segíteni!

Magyarország csúszik lefelé. Egynegyede az embereknek nélkülözik. Fele nem jár utazni, étterembe, nem vesz lapos tv-t, rossz a hűtője, turkálóból öltözik. (EZ nem gáz, de azért mond valamit az elszaladt árakról...)

A szomorkás, de derűvel könnyebben elviselhető valóság...

A szegény segít a szegénynek. Ellehetetleníteni (financiálisan) jó politika, hisz lelki síkon nyithatja meg az embereket, egymás felé. A gond csak akkor kezdődik, mikor a méltóság is veszik , az éhes ember behúzza a fejét, hisz lassan nem tud kenyeret, iskolát adni magának és a fájóbb, hogy ezen kívül lehetőségeket sem a gyerekének. Kivándorol a tehetősebb, az ügyesebb. Aki marad, még több jut, rá. És meg kevesebb jut, neki.

Ennek ellenére a karácsonyi bevásárlások a statisztika illetve a közmédia szerint már most nagyobbak, több pénzt hagyott a magyar ember a boltokban, mint az előző években.
A karácsonyi vásárban a főutcán 1000 Ft egy kürtös kalács és kígyózik a sor!

Kérdem én, miről is reméljek, is miben is reménykedjek?
Beszélhetek a saját, egyéni helyzetemről, ahol is jócskán rájöttem már, hogy kötelező álmokban élni, álmodni, remélni, de ez így önmagában nem elég.
A remény tettek, az álmok megvalósítások nélkül mit sem érnek.


A magyar sors kusza, kifürkészhetetlen, elvágyódó, depressziós, harsogó, néma. Az irgalom és a kegyelem, a segítségnyújtás helyett a félelem, a hazugságok és az önbecsapás igazgat. Még 2-3 generáció, míg kifutnak a régi nevelések, a régi politikai beszűrődések, a régi vallások és szokások gyűrűje lanyhul, míg öntudatára és erejére ébred a magyar ember. Az öntudatos embert kevésbé lehet megvezetni, nem hiszékeny és tudja, hol és miben van az erő.
Ahol már azt is tudja, hogy a Pénz istene helyett valami másikat kellene választani. Egymás felé fordulni. Egymás mellett élni. Élni és élni hagyni.

Mióta eszemet tudom, abban hittem, hogy az emberek jobbá akarják tenni magukat és a környezetüket. Ehelyett mindent megtesznek, hogy szebbnek, különbnek, jobbnak, többnek LÁTTASSÁK magukat. Fő a testi jóllét, a jólkinézés, és hát itt tartunk. Jól kinézünk.

Se ki-, se be-, se nézni nem tudnunk. Mást láttatni, másnak látszani jó. Az, hogy a vélt siker-vagyon-karrier háromszög boldogtalanságba fullad, arról nem beszélünk. Másképp, máshogyan próbálni nem kényelmes, és felettébb kellemetlen. Pedig tényleg több van bennünk, mint gondolnánk.

A fejekben rend mikor lesz? Kinek a rendje, kérdem én? Melyik izmus vagy vallás? Miben higgyek?
A szívekben nyitottság mikor lesz? Egységben, összefogásban az erő.

Hogy mit remélek? Hogy megássuk, az egyénen múlik a köz. Az összefogáson. Ha az egónk, a meggyőződéseink a megértés, a belátás utcájába tévednének, vajon megijednénk?

Jónak lenni ciki. Gáz. Ostobaság. Hülyeség. Kinevetnek.A mai világban a tisztesség is a pénz és a "jólkinézni" indulatos, ravasz,pofátlan, vagy ügyeskedő burka alá gyürkőzik.
Embernek lenni, vagy embernek maradni valóban nagy feladat. Emberhez méltó.
Nem is sikerül mindenkinek.

Remélem, hogy felébredünk.

Ugyanis egy villamoson ülünk.
(és itt most Magyarországra is gondolok)
***

"Sajnos a megfélemlítés hatására nem segítenek az emberek. Túl sok segíteni kész ember kapott már kést az oldalába és a rend éber őreitől pedig büntetést "garázdaságért", miközben a vétkeseket futni hagyják. Fordított világban élünk Ma már nem "vétkesek közt cinkos aki néma", hanem esetleg valóságosan elnémítják" (Irén)

 ... és tudod mit? ez a megfélemlítés az, amit le kell vetkőznünk, egyénileg... ha csak 3-an felálltak volna, ha csak 5-en körbeállták volna, ha csak többen is elkezdtek volna hangosan kiabálni és ordítani, hacsak, egy kicsit dühösebb és magabiztosabb emberek mozdultak volna, egyszerre... hacsak... ez ám a félelmetes... aki magában sem bízik, félelemben él, hogyan is fogna össze... másért? Hány generáció is kell ahhoz, hogy ez a felfogás: "a hagyjuk" felfogás változzon? Igen, tudjuk, több. De tudod, mindig van remény. Mindig. Egyszer felébredünk. Márt látni az alagút végét. Dudál is.

"Bárcsak igazad lenne, Márti!"

Egyedül nem megy. Mégis elõször egyedül kell, magunkért tenni. Ezért nehéz.

De ha dolgozunk magunkon, csalàdi, baráti kapcsolatainkon, könnyebb és magától értetõdõ lesz. Piciny jó családok jó országépítõk lesznek! Jelenleg 4.-ek vagyunk a depis országok között. Van dolgunk magunkkal, bõven!

"Szívemből szóltál Márti, ehhez már nincs mit hozzá tenni!"

Köszönöm, hogy elolvastatok.

2013. december 1., vasárnap

ünnepi, beszél

Itt
Inspirálni, ösztönözni, kreativitást és motivációt lelni, kihozni valakiből, ami benne van, önbizalmat csepegtetni borús napokon, meghallgatni lelkizés nélkül, hagyni tökéletlen valójában a démonaival küzdeni... úgy, hogy ott szurkolunk némán, vagy épp egy jó szóval, egy bíztató mosollyal, egy erős öleléssel bátorságot adni a másiknak...

ennél kisebb ajándékot ne kapjon senki se karácsonyra.

A HIT gyertyája égjen ma bennünk. Legyen ott az asztalunkon is, kicsiny lángja emlékeztessen a bennünk bújó őserőre, a kíváncsiságra, és  a bátorságra, hogy elinduljunk járatlan utakon, ami olyan oldalunkat mutatja meg, amitől magunk is megriadhatunk.

És égjen a gyertya azért, hogy az embert, aki maga egy kicsiny kis univerzum, tökéletes mása a  őt körülvevőnek, mégis egyedi, megismételhetetlen és utánozhatatlan, multiverzumok ura és szolgája, bármi lehet és bármit megtehet, ha csak egy kicsit is mer nyitni a sötét és az ismeretlen felé, a szorongásait feloldó kulcsok megkeresése felé.

Azé a hité is, ami egy mindennél hatalmas erő, gondviselés, ami teljesíti őszinte szívvel kimondott, belül mélyen vágyott kívánságainkat, igaz, nem mindig úgy, ahogy elsőre gondolnánk, mégis értünk, s valahol a végén nekünk dolgozik, türelemre és kitartásra tanít, fejlődésre, haladásra, és egyre több jó és okos elhatározásra, döntésre és tettre sarkall.

Égjen majd a Remény gyertyája is, cselekvéseinket vezérelje, mindig van remény, mindig van választás.  Minden lény szívével vágyik a jóra és hiszi, tudja, hogy több van benne rejtve, mintsem robotolni, enni,  aludni, aki megtanul a szívével is látni, s mikor a káosz tetőzik a fejben, a szív szerint választ.

Égjen majd a Szeretet gyertyája, ami minden ember közös vágya, tartozni valakihez, vagy valahova, ahol szeretik, ahol elfogadják, ahol önmaga lehet tettetés és álarcok, manír és panír nélkül, őszintén, majd az Öröm gyertyája égjen, szeressük meg kicsit magunkat is, találjuk meg lelkünk rejtett régióiban a másik embert is,  és egy új dimenzióba jutunk. 

Az Öröm dimenziójába. Az önzetlen adnivágyás, szív és a józan ész lélekjátékába. Az Öröm, mint negyedik gyertya - a negyedik dimenzió, tér s idő, kor s hely, táguló tér és időtlenség, ami egyben a szeretet dimenziója, amikor megáll az idő bennünk, egy pillanattá válik a végtelen.
A szeretet, ami teret és időt jelent magunknak, teret és időt hagy a másiknak, és a saját időnkből, a legnagyobb kincsünkből (odafigyelés) ad egy másiknak.

Boldogságos, szép napot!!

***

"A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is."
Feldmár András