2013. november 19., kedd

Gond-olnád?

"A legtöbb ember hatalmas káoszt teremt maga körül a gondolataival, majd fizikai cselekvéssel próbálja rendbe rakni a zűrzavart. Viszont nincs annyi fizikai tett amennyivel kompenzálni lehetne egy zavaros gondolkodásmódot. Időpocsékolás, hiábavaló dolog. Fejben tegyél rendet, ez a legfontosabb, a következő lépések már jönnek maguktól - viszont ameddig benned nincs rend, addig semmi nem fog működni körülötted, bármit is teszel."

(Abraham-Hicks)
 :-)

Csak a rend kedvéért :-)

dől?...:  a tett halála az okoskodás...

2013. november 18., hétfő

Szúrok

Ízlések és pofonok. Kinek mi a pofon, ami észre téríti. Kinek mi a szeretet, és egyéb állatfajták.


Van, aki bosszút forralni szeret. Van aki tejet.
Van, aki forrón...

20 éve lakom lassan egy helyen, földszinti tárolóban tárolva anno a gyerekek kisbiciklijeit, babakocsit,
jól elfértünk, kis helyen is..., fura módon nem jár pince minden lakáshoz, és sztem fizetek érte... hmmm na ennek utána járok majd, de a lényeg, hogy a közös tárolóban tartom a munkaeszközöm, a biciklim.


A nyáron vagy 3 új család is beköltözött, a közös "partikon" már megnyilvánult a csodálatos IQ, amiről ugye nem tehet, az hogy kiskirálynak képzeli magát, az az ő gondja és mivel kisajátította a tárolót - ez nem gond, a költözés számos macerával és plusztárgyakkal jár, türelmi időt mi is kaptunk.


Vagyis toleráltuk, de nézd csak, nagy az isten állatkertje és alacsonyan van a kerítés: kiszúrták a gumim. (Kinek ártottam? Kinek szúrom a szemét?)
Van tippem, az egyiknek nagyon szúrtam a szemét. Ezer oka lehet. Ennek a "fajtának" elég csak, hogy önálló (jesszus! elvált) nő vagyok, ahogy rám néz, mikor önkéntelenül, emberként rámosolygok köszönéskor, már attól kiráz a hideg. Tőlem összesen 1 mondatot hallott, - de már az arcára volt írva: egy nő kérem ne válaszoljon, mert rögtön szájbaverjük, kis híja volt, hogy ott agygörcsöt nem kapott szerencsétlenje.
Én meg könnyedén kihívtam magam ellen a sorsot. - meg mertem szólalni, ráadásul igazat: a tároló mindenkié: "A biciklitárolóban bicikliket tárolunk."


Jó pár monológ lejátszódott már bennem, hogy mit is tegyek. Rájöttem, ez a fajta nem érti a szép és udvarias szót, lévén nem bánt vele senki úgy, vagyis a saját közegének megfelelő  módon kell kommunkálnom vele.

És ezért mondom én azt, hogy az ég megviccelt. Mert ugye nem szoktam én a sunyi kivagyi tahókhoz.
Vagyis új feladat: hogy is kéne ezt elintézni, vagy csak annyiban kéne hagynom? Az megfutamodás lenne az ilyen őstulok szemében. Csak a saját módszereikkel lehet "harcolni" az ilyen, akkor meg ugye lemegyek az ő szintjére, de ugye ez most itt neki valamiért a szemet-szemét, fogat-fogért és nagyon nem fűlik az ilyennel beszélgetnem. Hülyékkel ne vitatkozz, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.


Csakhogy, a biciklit itt kéne tárolnom. Valahogy értésére kéne adnom, hogy foglalkozzon a saját dolgaival és a saját portája előtt tisztogasson.

Hogyan is kell az ilyen nyelvén beszélni?  Mivel a mosly már előzőleg is idegesítette, maradna a B.A.Rom módra, de ahhoz én meg ostoba vagyok, bár azért próbálkozom:

A tároló külső vagy belső ajtajára tegyem?
1. Te büdös paraszt! Ha meglátlak, kinyuvasztom és a térdedig húzom a tökeidet, majd felnyomom a torkodba és lenyeletem veled.

2. Kedves Ellenségem! Ha kiszúrod a másik gumit, nem bánkódom, te meg ne mérgelődj, inkább menekülj,a  sors nyila fog hálaként a seggedbe hátsódba fúródni!

3. Kedves Barátom! Szeretettel jelzem, hogy a rajzszöget a barna falitáblába és nem a fekete biciklikerékbe kell szúrnod, és hogy megkönnyítsem a dolgod, a maradék rajszöget, csakhogy meg ne sértsd magad, visszaadtam a házképviselőnek és ragasztószalagot mellékelek, plusz egy üres zacskót, ahova az új belső árával hozzájárulhatsz a lelki békédhez. (és az ügy ideiglenesen el lesz felejtve)

4. Hozzak még biciklit? Lassan elfogynak az ép gumik (és a rajzszögek)!


Ötlet? Melyikkel érek el érdemben jót? Szerintetek?

Addig kiszedem a többi rajzszeget a falitáblából, cellux-szal ragasztom vissza a házhirdetéseket.

Hát nem tudom, a garázsban (volt apósé) elromlott a zár és különben sincs sok jogom ott tartani a bringát.

Van egy klassz kis camping kerékpárom.... nem használható, bevonszolom a tárolóba :-)) (Jobb, mint kárt okozni neki. Bár, első meglepetésemben a pince-kucslyukba néhány csepp pillanatragasztó... ez is megfordult a fejemben. Egy pillanatig.)


Este okosabb leszek? Vagy tökösebb?

***



?

2013. november 17., vasárnap

Öngyogyó

Olvasom egy régi blogtárs jegyzetét, megindítóak sorai. Nem a panaszkodást érzem, hanem hogy valóban megoldást keresne. Ezért bátorkodom hozzászólni, és ahogy elkezdtem írni a kommentet, éreztem, hogy magamnak is tartozom ezzel, így hát poszt lett belőle..

Jelentem, jól vagyok! Lehetnék jobban is, de ez most elég, mert lehetnék (voltam) rosszabbul is!


Betegségek időszaka volt ez az utóbbi 3 év. Jó, hogy leszoktam a bagóról.
  Magam is ezeken mentem át: a fogaimmal, a tüdőmmel, a felső és alsóbb légúti betegségekkel, nőgyógyászati problémákkal, körbejártam az okokat és az orvosokat, elmentem egy jól képzett!, tapasztalt  természetgyógyászhoz,de igazán semmim sem beteg csak...

mindenből van kicsi, néha magas vérnyomás, időnként elmúlni nem akaró erős szívdobogás, fáradtság, nehézlégzés, kissé megnagyobbodott szív, de nem szívelégtelenség, egy tüdőgyulladást lábon kihordtam, 2 évig küzdöttem vele, vagyis nem kellett volna, az allergia már a sajtra, tejfölre, túróra, pirospaprikára, fűszerekre is jelentkezik, nemcsak a pollenekre, aztán gondoltam egyet. Teljes labor, a koleszterin magas, a májam kacsamáj, és le kell adnom a súlyomból, amit a hormontabletták miatt és a jóízű, de rossz étkezési szokásaim! és a légszomjam miatti mozgáshiány miatt sitty-sutty felszedtem és akkor most nagy gázban vagyok. A változó kor, vagy akár csak 40 felett nem igazán alkalmas a fogyásra. Egészen máshogy működik a test  és hát egy külön macera.

No akkor tükör. 3 évvel ezelőtt mit mutatott?
Stresszes vagyok, betojok, hiszékeny, jót akaró, dühös, értetlen, szeretetlen, mi van még, kevés a pénzem. ÉS molett!

És akkor mi van most? Már nem járok orvosokhoz, elég volt.


Visznek a mindennapok, a biciklizés beépített napi  tevékenység. Nem bírnám a különösebben erős fizikai terhelést, néha a minden naposat sem, de a napi 30 perc biciklizés marad, nem eszem sokat, mégse mozdult sokáig semmi, tehát akkor máshogy kezdtem neki: 

Rendbe tettem a lelki okokat (kegyetlenül őszintén magammal szemben!), s a fejemben elhatározás született, magam teszek magamért.
Akkor éppen a nőgyógyászt is felkerestem a rákszűrés és a mammográfia miatt, aki végül kisegített a diagnózissal!

Az erős antibiotikumok mellékhatása: legyengült immunrendszer. Ami ugye bármilyen betegséget bevonz pluszba.
Pont.

Tehát ez az alapbetegség és sajnos a kusza lélek is rátesz, belejátszik...

Ami a legfurább, nem a nagy dózisú  C vitamin a megoldás, de én is szedem, csak nem bírja a pénztárcám.  A nagy dózis C vitamin a vesére lehet káros (a vese, mert más nem maradt, már nyáron is belejátszott a lábdagadásba), apránkét és rengeteg vízzel együtt kell szedni, de magam áttértem az aszkorbinsavra, tizedannyiba kerül és nem bántja a gyomrom. A Magne B6 drága, nem hatékony és csak aludnék folyton tőle. /Akkor már ugye inkább egy sör. Azt még a munkahelyi doki írta fel anno, recepre, kóros felfázásaimra, ráadásul nyugtató és altató. :-))  Persze a sört is elhagytam, csak nagyon ritkán, ha nagyon gáz a felfázás, vagy veletek iszom!/


Szóval a muszáj-szednem-antibiotikumok, amiket ezekre a betegségekre 3 éven át hosszasan, majd legutoljára nyáron, a 3 héten át tartó gennyes foggyulladásra szedtem (ami végül is magától fakadt ki,!és sajna lórugások másnak, semmit se használtak, viszont) hatalmás károkat okoztak a szervezetemben, az immunrendszeremben, mivel probiotikumok ?! nélkül szedtem.

/Egyszerűen fogalmam sincs, melyik a jó, hirtelen annyi lett belőlük... orvos meg külön erről nem beszél. Szegény nővérem is megjárta ezt az utat, tőle tanultam ezt./
 
Közben kaptam külső, tüneti és belső okokra visszavezetett gyógyszeres kezelést az antibiotikumok szedése miatt elszaporodott gombás fertőzések miatt, rettenetesen sok pénzért, de az legalább valamennyire megérte, mostantól semmilyen antibiotikumot nem szedek, még a felfázásra is Uragin cseppeket időnként (drága, de nincs mellékhatása) és gyógyteákat, füveket, amik  igen..., mint halottnak a csók... úgyhogy nem egyszerű, de ez van... marad a mozgás, a mozgás , a mozgás és a kevesebb étel és a kevesebb stressz!!!!!.

Vagyis az új cél: le kell fogyni, de lassacskán, váltani kell, és kikerülni a pénz és a boldogtalan emberek lehúzó hatóköréből, de gyorsan.

Ugyanis csak attól, hogy kicsit megfogyatkozom, a betegségek kb 70-80 %-a eltűnik, az orvosom és a természetgyógyászom szavai és a magam hite szerint is. A pénz csak eszköz, nem cél, most kevesebb van, elfogadtam.


No de a lényeg!

A lelki méregtelenítésre is kell időt szánnom! Kocogás és kacagás a gyógyszer a prof. Bagdi Emőke szerint. És én is ezt gondolom, igen.

A derű a lélek oxigénje és a test kézzel fogható oxigénje.A kocogás depresszióoldó, hangulatjavító, önbizalomserkentő. Már ha megy. Vacak a bokám, a térdem, az izületeim, marad valami más,
Én biciklizéssel, kikapcsoló sétával helyettesítem, amíg a súlyom és az alapjáraton gyors pulzusom kicsit lejjebb nem megy, akkor majd bírja talán a térdem is.
Próbálom, nem, ez kevés, rajta vagyok és akarom a baráti, munka-, családi és a párkapcsolatomat tisztázni, rendezni, és a szeretetet magamban a helyére tenni, magam felé és mások felé megtalálni. Rettenetes nagy erő lehet, ha valaki szeret, és ha valakit szerethetsz, ha valakiben például magadban bízhatsz és számíthatsz a párodra, a gyerekeidre és viszont!!



No ezt a sokat csak azért írtam le, hogy lássátok, amiket idefirkálok a blogomba, mind-mind kőkemény útkeresése a betegségek elviselésére, rehabilitálásra, vagyis együtt élni megváltoztathatatlan dolgokkal.
Elengedni ami bánt, sért, és keresni és elfogadni az újat, bármerre is induljak el..
Megválni merni attól, ami hamis, ami hazug, s ami a markában akar tartani, ami függésbe taszít.

Nem okos tanácsokat szeretnék adni, egyszerűen évek óta valóban benne vagyok valamiben, amit semmilyen orvos nem tud helyettem rendbe rakni, rakás pénz ment el gyógyszerre, tüneti kezelésekre, de az okok.... azok rejtve maradtak...  mert a koleszterinre, és a női bajokra diéta, a fáradtságra és immunhiányra meg ... a rossz kapcsolatokra... halálesetek feldolgozására... nincs gyógyszerük..

Amit most a nagydózisú C vitamin kapszulák helyett szedek (nőgyógyászati tanács):

Echinácia cseppek és Grapefruitmag cseppek C vitaminnal, kúraszerűen, sokáig. 3500 Ft a havi adag plusz az allergia gyógyszer 3200, a mostani legjobb kombinált Lendin (tüdőgyogyó írta) és rengeteg friss gyümölcs, főleg alma, és MOZGÁS. Lassú, gyors, lépcsőzés, akármilyen!
...  és a tejtermékek kizárása. Lemondás igen. Nem örülök neki, de ez van.

Minden nap olvasok valamit, ami derűs hangulatban tart vagy elgondolkodhatom rajta vagy csak egyszerűen szép és jó érezni, látni. Jobban érzem magam nemcsak lélekben, fizikailag is, ki hinné!!

Haladok. Bizakodom. Optimizmusom megalapozott már, mert megteszem, ami tőlem telik, amit meg tudok tenni és még plusz egy csöppel többet is tudok már.

Így már maradok javíthatatlan optimista, továbbra is tisztogatom és gyógyítgatom a lelkem, a gondolataim és  a szervezetem.A stresszt most kizártam. Nem engedem be. Nem engedem meg, hogy bárki kihasználjon vagy hibáztasson feleslegesen. Nem vállalok be áldozatot és pluszmunkát, ha nem bírom, vagy csak a pénz miatt, mert a nemszeretem munkák sosem hoztak jó eredményt, és a pénz, a fodrász, a szép ruhák... sajnos ki kell ábrándítanom bárkit is, egy idő után elenyészően kevéssé, és semmivé válnak.

Váltottam. Mindent. Hozzáállást. Életet.

Nagyon szeretek séta közben fotózni, gép nélkül is: csak úgy megfigyelni és magamba szívni szép és jó dolgokat. Imádom a filmeket, filmevő vagyok.... :-) Kikapcsol!

A pénzem nem lesz több, a munkám hál' istennek igen, ez tart éberen. És a párom szeretete, a gyerekeim és a barátaim mosolya. Igyekszem nekik meghálálni.

Mindent, amink van csak akkor becsülünk meg igazán, amikor elvesztettük.
Így hát már jobban figyelek a barátaimra, magamra és a munkámra, és nem vagyok hajlandó magam feláldozni magam és mások oltárán.

Kívánom, kedves blogtárs, hogy pihenhess, építhesd magad, amikor csak teheted - úgy értem, igenis szakíts erre időt! -, hogy töltsd fel a lelked életszépítő, egyszerű és ingyenes dolgokkal is és amennyire csak lehet, kizárd a stresszel járó helyzeteket, értékeld önmagad, keresd mi ad sikerélményt, valld be mi az, ami lehúz, dolgozz rajta, és rakd a helyére azt, hogy mit is akarsz valójában. Rengeteget számít, ha te is akarod! Sőt. Anélkül nem megy.


A kiszolgáltatottságot és a törődő ránk figyelés hiányát nagyon nehezen viseli az ember lánya, kell hát tennünk azért, hogy az életünkben mi legyünk a főszereplők. És talán egy másvalakiében sem alárendelt szerepet kell majd játszanunk. (... és hogy ki ne maradjanak a klasszikusok: cselekvés és a reményhal hátán úszni jó, és hogy a szarokrája sem rossz gyógyszer időnként.)

Köszönöm, ha elolvastad.
Tiszta szívből kívánom mindenkinek, magunknak,  hogy keresse és lelje meg azt az utat, amit szeret, ami örömöt ad, derűs mosolyra húzza szívünk és szánk, ami szeretetet ad és épít, ami kivisz fura, lehúzó örvény-szerű állapotainkból!

******

Az okokról, hogy miért lettem beteg, miért kellett annyi antibiotikumot szednem: nehezen engedek el.
Veszteségeim?

2013. november 15., péntek

tépem - lépem

Napok óta ezen töprengek... tartalmak törlődnek, túl sok, lényegtelen, ez nehezen érthető, ez nem találó...

NO, ezt alkottam, így vajon érthetőbb, mikor azt ismételgetem:kevés hinni, remélni, pozitívan gondolkodni és nem , az csak szükséges, de nem elégséges! (Ahogy a matektanárom mondaná...)

Ha valaki a saját meg nem tett és hibás tettei felett elsiklik, és önámításából gyártott szemétdombjára telepít szép zöld füvet, kicsiny virágot, széles bokrot, magas fát, az bizony csak szemethúnyás, szeméthányás... rajta  kifogás-fű, magyarázkodás-virág, mástvádolnijó-bokor, sültgalamb-álomfelhők, és ettől még az a szemétdomb büdös marad. Ez a pozitív gondolkodás csapdája!

Nem illatosítóval kell a levegőt befújni, hanem ki kell takarítani!
Tiszta terepre, tisztuló lelkiismeretre és cselekvésekre, döntéseinkben és magunkban bízva és erre kell építkezni!

Igen, ez most épp nem trendi. Ráadásul roppant kényelmetlen és kellemetlen. Akár fájhat is!
Így hát óckodunk is és halogatjuk is.
De eljön az ideje. Ennek is.

***
és csak kettőnk közt,
az elfojtás is tud ám rendes szemétdombokat termelni!
ráadásul nem is tudjuk... hát ez is mekkora csapda lehet..
:-((
 ***

Ízlések és pofonok. Kinek mi a pofon, ami észre téríti. Kinek mi a szeretet. Családom és egyéb állatfajták. Durell.

"Gyors vagyok a nőnek
a kalauznak személy..."



Fordítva!

Anti-Murphy törvények folytatás

+ (-) a tanult
optimizmusról

Murphy - yhprum

Ami elromolhat, az el is romlik. - Murphy törvénye.
Valaki mégis meg tudja javítani. Yhprum
Nem romolhat el annyira, hogy valaki meg ne tudná javítani :-)
***

Az 1977-ben megjelent tanok, azaz a később dokumentált Murphy törvények már röviddel megjelenésük után előre vetítették árnyékukat, mely mögött egy talán már derűsebb világ bontakozik ki az olvasó számára. Mindazok, akik Murphy törvényeivel vitatkoztak, netalán zajosan ellenezték egyiküket-másikukat, esetleg fújolták is, akkor még nem sejtették, hogy eközben az Yhprumi tételek alapjait rakják, rakosgatják.

A murphológia igenlői és ellenzői számos összecsapásban erősödtek, vitáik mind több és több valódi Yhprum jóságot hoztak felszínre, s ennek következtében az Alapvető Talányt felváltotta az Alapvető Bizonyosság:

Az optimista már nemcsak hiszi, hanem tudja is, hogy létezik a világnak a mienknél jobb része is.
A pesszimista is optimista akar lenni.

Murhy törvény: a buszmegállóban a buszra várva azonnal feltűnik a busz, mihelyt rágyújtottál. (A r..t életbe.., ez is csak énvelem történhet meg!)
Yphrum törvény - derűs és optimista változat: kifejezetten jó hatással van az ember közérzetére, ha az ember a buszmegállóban azzal a szándékkal gyújt cigarettára, hogy ennek következményeként mielőbb feltűnjék a busz. A gyakorlatban ez mindenképp pozitív élményt jelent a dohányosnak.
Ugyanis ha jön a busz - teljes siker.
ha nem jön a busz, teljes élvezettel végigszívhatja kedvenc bagóját.
:-))

Nézzünk egy másik példát, mikor is a futó úgy indul el a versenyen, hogy azt ő nem nyerheti meg, ekkor:
amennyiben nem nyer, ez teljes siker, ha mégis nyerne, az bónusz!

A derű, a jó érzés és az aktív megelégedettség felé irányítjuk gondolatainkat, hozzáállásunkat, ezzel az ember valóságos értékét fedezhetjük fel, és ez bennünk lakozó sötétebb oldal romboló hatásának legyőzni akarásának útja.

Lehet jó érzésünk - mert nem tettünk olyat, ami bántó,
örülgethetünk, - mert micsoda nevetséges dolgokat műveltünk,
de ha megelégeltük volna a dolgok pompás menetét, a napi apró örömöket, még mindig rendelkezésre állhat egy kiváló Murphy törvény.
:-))

****

2013. november 12., kedd

hiszi a piszi

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, miért, akkor te miben hiszel, önmagamban, mondtam őszintén, nem túl higgadtan és nem átgondolva, hogy ezt lehet a legjobban félreérteni.

Az hülyeség, kaptam a választ és esélyt sem kaptam a vitában arra, hogy elmondjam, elmagyarázzam.
Akkor még azt sem annyira tudtam, hogy a magyarázgatás is csak adott esetben és nem bő lére eresztve működik, de hát ez van.

Meg is érdemeltem.

A higgadtság a legnagyobb fegyver egy vitában. Akinek igaza van és tudja, hogy a saját szemszögéből elbizonytalaníthatatlan, az megteheti, hogy higgadt és türelmes marad. Ha nem teszi, a stílus miatt kukába kerül mondanivaló.
Aki pedig csak keresi az igazát, annak csak ez az egy fegyvere marad. Bár tudnánk ezzel élni.

Szóval a szégyen pírja égett az arcomon, mert nem tudtam magam kifejezni és értésére adni frappánsan, hogy attól még nem vagyok az ördög tanítványa és nem tagadom meg a HIT szó vallásos értelmét, csak egyszerűen valahogyan máshogy gondolom. Ha magamban megvan a hitem, jöhet a többi, önmagamon túlmutató hit. Másba vetett hit. Emberbe, vallásba, politikába... vagy tervekbe, célokba, álmokba... tettekbe, cselekvésbe.

Azóta hajt ez a szégyen, hogy kimásszak ebből, s hajtott odaig, hogy megkeressem az okát, a miértet, vagyis tudatosítsam  a hitvallásom.

De érdekes, neki ezt már nem mondom el. Már rájöttem, arra is, hogy neki nem érdemes. Nem hiszi vagy nem érti.


Akinek pedig úgy gondolom, hogy mondok dolgokat, csakis azért teszem, mert érdemesnek tartom rá. :-)


korhely

...és megjött a kép is! Köszönöm!
Hiszek az álmokban, és abban is, hogy kalibrálni is tudnunk kell.

Hiszek a megérzések hatalmában. És abban is, hogy ezek a megérzések is finomodnak, s már nem csak ösztönként működnek, hanem egyre jobban érthetőek és kezelhetőek lesznek és nem a VÁGYAK martalékává tesznek minket, hanem valóban vezetnek!

Hiszek a tervezésben. De nem hiszek abban, hogy mindent meg kell tervezni!


Hiszek a szenvedélyben, és nehezen bízom az érzéketlen, szenvtelen emberekben. De a szenvedély kevés az életben maradáshoz. Szükséges, de nem elégséges. Több kell. A józan ész.

Hiszek az álmokban. De abban nem, hogy egy bizonyos személyt bevonzhatunk abba. Már csak az ő önálló és szabad akarata miatt sem. Abba sem, hogy tettek nélkül bármi is lesz belőlük. A saját álmaimért nekem kell tennem, ha más is belóg a  képbe, neki se ártana.

Hiszek az éberségben. De abban nem, hogy állandóan figyelnem kelljen és ne élhessek spontán.

Hiszek az általam is megtapasztalt törvényekben, de nem hiszek a (többnyire önző és buta, más érdekeit szolgáló) szabályokban. Sőt, abban hiszek, hogy ÚGY meg kell tanulni őket, hogy átléphessünk ezeken a buta szabályokon. A saját megélt törvényeimmel szeretnék élni úgy, hogy mást is hagyok érvényesülni.

Hiszek a rendben, ami mindenkinek a saját káoszán alapul, és elfogadom a  más rendjét, addig, amíg azt nem nyilatkozza, hogy ez az egyedüli és üdvözítő, mert akkor egész egyszerűen csak önzővé és érdekké válik nekem.

Hiszek azokban, akik vágynak a szerelemre, az ölelésre, a családra. Mert tudom, milyen csoda lakozik az ilyen emberekben.  És azt is tudom, hogy az ilyen típusú, szeretni vágyó, szeretet csak úgy adni képes embert nagyon is kihasználják.

Hiszek abban, hogy mindenkitől tanulhatunk. Nem a kárukon, hanem hogy sikerül nekik valami. Nem elrettentő példákat keresek, hanem követendőt. Igen! Abban is, ha valaki mer nemet mondani, és otthagy valakit, aki visszaél a szeretetével.

Mindenki különleges. Drukkolok, de nem ahhoz, hogy hamis bizonyosságba ringatva magunk, kényelmesen ellegyünk és tengernek képzeljük a tócsánkat, a trágyakupacra virágot és füvet telepítve, pozitíven színben tüntetni fel még a butaságot és az önzőséget  is, hanem ahhoz, hogy felismerjük milyen is az igazi biztonság! Hogy felismerjük a saját értékeinket és soha ne engedjük lejjebb a lécet, ha beengednénk valakit a szívünkbe!

Igenis kell legyen idő arra, hogy megérjük, magunk is úgy érezzük, megérdemeljük azt, amire vágyunk.

És ha ehhez a vágyálomhoz őszinte szívet, alázatot és figyelmet, tettet is hozzáteszünk, elkerülhetetlenül elindul valami ...

Hiszek abban, hogy képesek leszünk egyszer kimondani hogy NEM, ha már a gyanakvás, nyomozgatás és a bizalmatlanság mérgezi a (munka, baráti, pár)kapcsolatunk.

Hiszek abban, hogy inkább egyedül, mintsem hazugságok, önámítások hálójába "becsavarodni".

Hiszek abban, hogy idővel megtanuljuk értékelni magunkat, felismerjük értékeinket és a méltóságunk, belső tartásunk erősödik, erősödik és egyre ügyesebbek leszünk a csapdák felismerésében.

Netán már mi sem állítunk csapdákat.
Magunknak sem.

Hiszek magamban, hogy mindezt megérem, megélem, megérzem és megértem.
Hiszek abban, hogy ha valóban megszeretem magam (de nem leszek önző, önhitt és elbizakodott, vagy nem maradok naiv), akkor mást is meg tudok. És hiszek abban, hogy a szeretet igeneket és nemeket is mondat majd velem.

Hiszek abban, hogy mindenkitől tanulhatok. Hiszek abban, hogy egyszer megtanulom azt, ami engem él, és kezelni tudom azt, ami engem húz le, és keresni tudom azt, ami nekem (is) ad sikerélményt.

:-)

Hiszem és tudom, hogy, ha magamat megtanulom, megismerem, jobbá és éberebbé teszem, megtanulok élni ebben a világban.

Hiszem s tudom, hogy bevonzom keresés nélkül azt, aki és ami az enyém, legyen ez hivatás, társ vagy hely.
S ez nem kor függvénye.

2013. november 8., péntek

A gyermek abból tanul, amit lát

Ma több fontos hívás jött.  Tegnap is. Pluszmunkát kínáltak és búcsúzni kell készülni, két rokontól is.

Sok dolog van, ami csak megtörténik velem.
Aztán ha kicsit felülről-messzebbről és időben távolodóan nézem, az mindig egy picinyke puzzledarabocska volt egy óriáspuzzle-ben, ami a sorsom, az életem.
Nem, nincsenek véletlenek. Idő úrfi és Sors úrnő ügyesen keveri a kicsiny darabokat. Aztán jövök én is, és veszem a bátorságot, kérek tőlük. Azt gondolod nem lehet?

Nem tudom, hogy is működik ez valójában, és kihez is szólok ilyenkor -  nem jönnék elő a felettébb nehezen befogadható "felsőbb énnel", Istennel, vagy az Univerzummal, úgyhogy megelégszem ezzel a névvel: Gondviselés -,

de ha valahogy fejben kész vagyok dolgokra és őszinte szívvel elgondolom, és kimondom, hogy mi is kellene még éppen, éberebb leszek és befogadóbb, és bizony elébem kerül valami, ami továbbvisz, jön egy hívás vagy egyszerűen csak történik valami, ami más irányba visz el.
ÉS mindig pontosan arra indít, ami fontos lesz később.
Veletek is volt ilyen már?


Gondolhatnánk, hogy a karmánk miatt amúgysem tudunk arrébb lépni, ül az bizony a nyakunkban és fojtogat, szemérmetlenül kellemetlenül.
Pedig talán épp elég lenne, ha a szívkamrát töltögetnénk és nem a karma karmával foglalkoznánk, a lélek- és szellemkertet kéne megművelnünk, hogy ebből adni tudjunk. Magunknak. Szeretteinknek. Másnak.
Igen, gyomlálni is kell rendszeresen.

Idő? A csalfa? Nem is létezik? Fogós, trükkös kérdés, bizony. Az örök időtlenséget és a teret szeretnénk, a nirvánát, a mennyországot, az önmegvalósítást, a beteljesedést, a boldogságot, a sikert, az elégedettséget, a... , a 4. dimenziót, kinek mit. Sokunknak már nem elég a 3., amiben bizony számít még az idő, és vannak, akik a 2.-ban maradtak.


Pedig mindenre van időnk, ha a kertünket gondozgatva, belső szabadság-fácskáinkat öntözgetjük, önbecsület bokrocskáinkat formára alakítjuk és önbizalomvirágainkat óvjuk, ápoljuk, időnként átültetjük, illetve újakat szerzünk, vagyis ha ennek fontosságát felismerjük.

Semmi sem kerül el, ami valójában nekünk rendeltetett és semmit sem veszthetünk el, mert az akkor igazából nem is volt sose a részünk, bár fontos leckét hordozott.


Az már egy másik kérdés, hogy ez a veszteség vagy el nem ért hiány fáj.
De hát az ember már csak ilyen. Ebből tanul. Így tanul.
Így tanul meg elfogadni vagy épp elengedni.
Így tanulja meg önmagát és hogy mi alapján választ a fenti kettő közül, hogy érdemben tovább tudjon lépni.

Vagy nem és marad ott, ahol.

Ez az érési folyamat nagyon hasonló, mégis, idő kell ezt megélni, s ez viszont nagyon különböző.

Pedig mekkora hatalom lenne, ha belül szabad emberek élnének egy család-, országfedél alatt.

Az ország jövendő vezetői már köztünk élnek, gyermekeink, vajon azt adtuk-e a gyerekeinknek, amit kellett? Megtettük-e azt, ami tőlünk várható... vagyis ...  tettünk?

Csak remélni merem, hogy többségünk legalább megpróbálja. Nem, az kevés. Akarja.

Most pedig a kedves versem jön - csakúgy, mint a Nyitott kézzel szeretni, ez is évenként egyszer felötlik bennem.

Talán mindig valaki halála váltja ki belőlem, vagyis hogy hagytunk-e valami IGAZÁN és valóban fontosat, bennük, a gyermekeinkben, örökre. Átgondolnivaló van hát bőven.

"Ha a gyermek együtt él a kritikával, megtanulja a bírálgatást.
Ha a gyermek együtt él a gyűlölettel, megtanulja a háborúzást.
Ha a gyermek együtt él a félelemmel, megtanulja a szorongást.

Ha a gyermek együtt él a szánalommal, megtanulja az önsajnálatot.
Ha a gyermek együtt él a nevetségességgel, megtanulja a félszegséget.
Ha a gyermek együtt él a szégyennel, megtanulja a bűntudatot.

Ha a gyermek együtt él a megértéssel, megtanulja a türelmet.
Ha a gyermek együtt él a buzdítással, megtanulja a magabiztosságot.
Ha a gyermek együtt él a dicsérettel, megtanulja mások megbecsülését.

Ha a gyermek együtt él a jóváhagyással, megtanulja szeretni önmagát.
Ha a gyermek együtt él az elfogadással, megtanul szeretetre lelni a világban.
 Ha a gyermek együtt él az elismeréssel, megtanulja, hogy céljai legyenek.

Ha a gyermek együtt él az önzetlenséggel, megtanulja a nagylelkűséget.
Ha a gyermek együtt él az őszinteséggel és méltányossággal, megtanulja az igazságot és jogszerűséget.
Ha a gyermek együtt él a biztonsággal, megtanul hinni magában és környezetében.

Ha a gyermek együtt él a barátságossággal, megtanulja, hogy a világ olyan hely, ahol jó élni.

Ha a gyermek együtt él a nyugodt derűvel, megtanulja, hogyan találjon lelki békét.

Vajon a mi gyermekeink mivel élnek együtt?"

(Dorothy L. Nolte: A gyermek abból tanul, amit lát)

És vajon mi, mivel élünk együtt?

**************

Volt egy érdekes dokumentumfilm, hogy a gyermekkori anyai szeretet mennyire megalapozza további sorsunk.
Kitartóbbak, bízóbbak, önállóbbak lettek az emberek, akiket anyai védőszárny dajkált, addig, amíg kellett.
Ráadásul bizonyos DNS receptorok is bekapcsolt állapotba kerültek, ami azt is jelenti, hogy a törődés "átírja" a DNS-ed, a belédkódolt sorsod.
Érdekes film volt.

Téglák és sziklák

 Volt idő, mikor sokszor telepedtek rám hideg álmok,  előtüremkedtek lelkem gyűrött koszos kis rongyai, a tudatalattimba rejtett fájó érzések, értetlenek...

csodálatos dolog ezeket megfejteni merni, emlékezni merni rájuk, mert ezek az álmok mutatnak valamilyen kis kapaszkodót, mi is az, ami blokkol, és milyen utálatos volt, ahogy kérés nélkül rám telepedtek, és nem bírtam alóluk kimászni, képtelen voltam, a súlyuk ólommá változtatott, és ahogy meg mertem kicsit dermedni, nem harcolni ellenük, már nem menekülni előlük, hanem akarni szétolvadni bennük, átengedni őket magamon, akkor... megszűnt felettem a hatalmuk...


...  és jöttek a varázsos, majd meleg és jó érzést hagyó álmok, mikor már repülni mertem egy szakadék felett, mikor egy biztonságot jelentő CIPŐ kerül a lábamra, mikor egy kicsiny szeretetdarabka valahonnan, talán belőlem, talán másból, de ez erősít meg abban, hogy része vagyok valami nagyon jónak, csak hagyjam magamon átfolyni a bármit, és tudni fogom, mit is építsek be magamba és mit is engedjek be, hogy milyen hidat égessek fel, engedjem el és melyik hídon is menjek át és fogadjam el....

Annyira nagy dolog ez az álom, a kutyával, hogy fel nem tudom fogni szinte.

Nem a kutya a lényeg.
A biztonság.
Hogy biztonságot vagyok képes adni.
Hogy biztonságban vagyok.

Mindig lesz cipőm, amivel a miért-hegyeimet megmászhatom, amikor ott az ideje, lesz takaróm, otthonom, mert szeretek. És mert hagyom, hogy szeressenek vagy ne szeressenek.

Minden hegy, ami elém került és minden tégla a falamban fontos volt, mert nélkülük sosem lennék olyan, amilyenné lettem. Minden szeretetcsepp és nemszeretetcsepp színt adott.

Téglák. A narancsok, igen, az a nagy fekete is, és a kékek, amik a  ki/feldolgozott feketék.


2013. november 6., szerda

Függő és független változók

A napokban a börtönlétről Hesna interjúját néztük (akit érdekel a sorspszichológia és a "jobbá szeretnék válni" kérdésköre, annak link alul és jobb oldalon felül), ahogy is a film végére kiderül, hogy a fenegyerek is érez és képes MÁSképpen látni, érezni és gondolkodni, VÁLTOZNI, fejlődni!, de ehhez egy óriási törés kell...,
és közben a beszélgetéseink is efelé indulnak, és ide torkolltak:

Változni muszáj?

Nem. A változás jön. Kapjuk. Állandó társunk. Egyetlen állandó ebben a körforgásban az önmagunkban megbújó hit, bizalom, becsület és az elfogadó szeretet, amiket ezek a változások érlelnek meg és fednek fel bennünk.
Mert...
Valahol minden változás a lét kérdéseit feszegeti, miért is élünk? Hogyan is kellene éljünk?

Miért kaptam én ezt a küzdelmes sorsot?
Büszke és elégedett mikor lehetek végre magam felé? Hogyan közvetítsem magam Mások felé?

Hogyan éljem túl a gödröket?
Ugyan már miért kéne változzak?

De vajon elkerülhetjük a változásokat? Magunk tényleg nem változ(tat)hatunk?

És igazán csak egy kérdés marad:

Milyen típusú ember az, aki nemcsak hogy rugalmasabban éli meg ezeket a változásokat, de még előnyére is fordítja?



Tisztelem az útkeresőket. Sok ismerős életét, csalódásait, örömeit van szerencsém követnem.

Eddigi tapasztalataim rendeztem, a merítésem minden korosztályt érint, nők-férfiak, tinilányok, tinifiúk, éltes bölcsek, naivák, anorexiások és molettek, megcsaltak és megcsalók, kóros beleszarók és kortalan reménykedők... rengeteg  típus.
Semmiképp nem általánosítanék, és csakis a tapasztalataim szubjektív szemüvegen keresztül mondhatom el azt, amiket másokról tanultam, és a tényeket, amik a számok tükrében mégis túlságosan is mindennapiak, túl gyakoriak, érdemes hát pár szóban összefoglalni rengeteg beszélgetésem. Magamnak? Talán ez most nemcsak magamnak.

10 emberből kb. 4-5 van, akit egy változás elindít keresgélésre, hogyan is történt ez velem, miért épp velem, miért épp így... és a maradék  5-6  marad a meglehetősen szürke, rossz, fájó, vacak, unalmas, magányos  semmiben, mert ugye az még mindig kényelmesebb, az ismeretlentől meg óckodunk is, vagy egyszerűen fel sem ismerjük, hogy az élet erős marka húzza pár szálra fogyatkozott hajunk vagy kényszerít térdre, igen, a rosszabbikra! :  hé, pupák, nincs tovább...

Nem lépsz? Nem döntesz? Nem választasz?
Nincs gond. Majd lép helyetted az élet. Változik körülötted. Benned.
 


Változás. Kényelmetlen. Mi több, kellemetlen és felborít mindent. Ráadásul nem elég, hogy rossz pillanatban zuttyan a nyakunkba, de még a hátunkon is dermesztő, undorító sár folydogál és még a brand new, trendy vagy kitaposott, egyetlen pár cipőnkbe is befolyik. Rideg, koszos, ismeretlen katyvasz. Kellene a fenének.
Mégis jön. Miért?

Jobbára önellátóak vagyunk abban is, hogy a szemünk, fülünk befogjuk, és a köveinket amiket az utunkra hordott egy-két előző viharunk, a magunk kicsiny kezével, fáradságosan, de elhordjunk. Az élet elvágtat mellettünk és mi hajlamosak vagyunk bennragadni, mert ott ismert, relatíve tisztaság (értsd: a magad káosza) és némi meleg van.

Bízunk, aggódunk, remélünk, nem küzdünk, ellene küzdünk... de minek?

10 emberből 4-5-en kezdik keresni az okokat, még akkor is csak ennyien, ha relatíve az élete alapjai dőltek romba...
...
és ebből már csak 2-3 marad, mert  ismét gyérül a sor, amikor az ÖN- (és MÁS)vizsgálatban  kicsit jobban megmártózva páran ér(t)etlenek maradnak, vagy egyszerűen csak elmenekülnek, és ebből a 2-3-ból is csak kb. 1 marad, aki mer önmegvalósítani, meri elfogadni a sötét oldalát, a gyávaságát, a gyengeségét, és már ki meri mondani a véleményét, sőt, úgy tudja kimondani és akkor, amikor szükséges és fontos, és csak kimondja, hisz az igaz, az mindig fáj, és a másikban még ez óhatatlan zavaró tényező maradhat.


Hát nem túl biztató. Riasztó! Élünk, valahogy, de inkább függünk. Függünk a fóbiáinktól, a hiányainktól, az éhségünktől...

Önmegvalósítás felé haladni, no arról szó sem lehet? Tudod, ez az az  elcsépelt szó, amikor megtalálod utadon azokat a kis és nagy dolgokat, amik boldoggá tesznek és boldogulni is tudsz majd, nem másokba belelépve vagy nem más elvárása szerint megélve életed.

Hogy mit mondok magamnak, magamban és hangosan:


.. nem a "bízva bízz" és a (küzdve) "küzdj" a lényeg, mert hiába bízol, ha közben fogalmad sincs ki vagy és hogyan álmodj úgy, hogy a céljaid két lépésnyire legyenek az álmaidtól, és közben a boldogság, a siker, az elégedettség, a szerelem nagyon messze elkerül...

hiába küzdesz, reménykedsz, ha a semmiért csinálod, ha hazugságokban hiszel, és ámítod magad, és csukott szemmel, aggyal, szívvel és füllel mész előre, ami gyakorlatilag hátraszaltó, és a zuhanórepülést soha nem tudod megállítani és átfordítani...

hiába a változások, amiktől megértenél dolgokat, próbálgathatnád a határaidat, szárnyaidat, gyökereidet még mélyebben tisztelhetnél, ha mégis jobban érzed magad a padlón sőt béleled a gödröd,

hiába kezdted el, ha visszarettensz, mintha félnél, hogy a végén magunkkal kellene szembetalálkozni egy másik emberben egy másik ablakban, egy másik ember szeme és lelke tükrében, egy másik szem ablakában... és rettegve vagy lenézően mondod: az NEM én vagyok, higgyétek el!,

hiába, ha mindig a pénz lesz a kifogás, és ugye valljuk be, a pénz azért nagy úr , pedig a pénz CSAK eszköz, akkor se akarjuk=tudjuk még átmenetileg se pár lyukkal beljebb kapcsolni az övünket vagy épp adni annak, aki szűkebben kapja-méri. A pénz és a tárgyak sosem lesznek olyan nagy kincsek, mint az időd, az időm, amit adhatunk egymásnak.

Nem azt mondom, hogy nem kell hinned, remélned, tenned, küzdened, SŐT!, hanem hogy tudd miért és kiért teszed ezt, és ne CSAK a másikért, de mégis, másért IS.

Nem a folytonos harc és küzdés (panasz és/vagy morgás) az élet, mert ha igen, akkor nagyon eltévedtél, sokkal nagyobb és nehezebb dolog nem világmegváltó, de hétköznapi hősként JÓL élni, tenni, az álmaiddal elégedettnek lenni, és be/átkalibrálni tudni - a változások és ismeretlenek függvényében.


Mert bizony te magad leszel majd a független változó, aki büszke magára, a szerelmére, a gyerekeire, aki elfogadja, megérti a szülei hibáit, erényeit, a másik ember másik életét, és képes megtenni a lépést önmaga felfedezése felé, hogy ne zárkózzon többet és szívesebben hamis biztonságba, aki bátran fel meri vállalni érzéseit, gondolatait, terveit, aki azt teszi és mondja, amit gondol, hogy bevonzza a függő változót, a nagy Őt, a Csúcsmelót (a hivatást), az otthont: a házat, ahol a szeretet lakik.

Függő? Függő! Ugyanis tőle függ, hogy vevő-e lesz-e  az adód-ra! Adó és vevő! Ok és okozat! Hatás és reakció!


Azt mondom: higgy, de tudd miben és kiben, és leld meg idővel, hogy miért,
azt mondom: bízz, de ne naivan, körül sem járva/nézve, bedugott füllel, vagy sültgalambra várva, tégy is, adj is, amit meg tudsz tenni,
azt mondom: ne csak azt nézd, te mit tettél be egy kapcsolatba, és ne csak azt nézd, hogy a másik mit nem tett meg,

hanem azt is mondom, hogy igenis várd ki a pillanatot, lásd meg és akkor ragadd meg,
légy kitartó, és türelmes, tudd ki vagy, mit akarsz, mi az ami blokkol, mi az, ami lehúz, mi az, ami éltet, mi az, ami sikerélményt ad és mit adhatsz másoknak.
azt mondom, hidd, tudd, és érezd, hogy ez kétségtelenül a te utad.

Pont ennyi.
Pont.
Ennyi.


És te mit mondasz?
Bentragadsz a pillanatban vagy megragadod azt?
Álmodsz és teszel-e nem görcsösen, magadért, hogy majd jöhessen az, akinek helye van az életedben, mert már Ő is úgy érzi és  gondolja?

Nincs időd rá?

Milyen igaz!

Na, majd 3 év múlva vissszatérünk rá... :-)

***
Bábel- Hesnával:  
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/09/19/22/Babel__Hesnaval_a_vilag_2012_szeptember_19_.aspx

2013. november 4., hétfő

KV-kuckó

 A napok telnek, iramlanak, vagányan vágányra sorakoznak, vágyak helyett futó-alélttá válnak, orvos, leletek, tovább, siess, gyógyszer, mit felejtettem el, ezt kihagyom, ezt holnap újra próbálom, alig alszunk, a hő és a hullámok játszanak rajtunk, a reggelek párásak és porosak, és nicsak... kávéillat... ... közeledik... itt van!

Enyém, hálásan kortyolom, csoda egy keze van, meleg és óvó, étel is kerül mellé, se kávét, se semmit nem szabadna ennem, innom, de ki tud ennek a törődésnek ellenállni... 

A kávé irtó jó, irtja a rosszat, a békát átváltoztatja béKV-vá...

Hány ember hozott nekem kósza reggel kócos ágyba kávét?   

Örülök, hogy volt ilyen az életemben.
Nem először és nem utoljára...


"Kávézol…

Igazi, finom kávét iszol. Három cukorral, két kanálka tejporral, ahogy szoktad. Mégis, olyan furcsa. Nem olyan, mint máskor. Finomabb, lágyabb, édesebb. De miért? Nem érted. Kavargatod, ízlelgeted. Sokkal finomabb, mint máskor. Vajon a kávétól? A tejportól? A cukortól? Nem. Egyiktől sem. Mindegyik ugyanaz, ugyanannyi, mint máskor. Hanem valami mástól. Valaki mástól. Aki ott ül veled szemben, aki rád mosolyog, akinek hallod hangját, érzed szívdobbanását. Igen. Tőle finomabb a kávéd. És az életed." (Mosolyhíd, Csitáry-Hock Tamás)

*.*
Aztán megtanulsz magadnak kávét főzni.
Sőt, vannak időszakok, mikor elhagyod a kávét.
Mi történt?

Semmi. Megértettél valamit.

"Ahhoz, hogy szárnyalni tudj, el kell engedned azt, amibe kapaszkodsz."

Ahhoz, hogy szárnyalni tudjon, el kell engedned.

Ahhoz, hogy együtt szárnyalhass azzal, aki hozzád tartozik, szabadon kell engedned... mind kettőtöket.
"Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia.

Feldmár András"

2013. november 3., vasárnap

szeretni jó - versladik

Magammentő-nemtemető

Annyira szeretném
sebeid bekötözni,
a földet körbeölelni,
de csak sötétebb lesz,
mit fellelek.

Istenem, hol vagy?
Mivé legyek?
Mit tegyek?
Elborít a szeretet.
Kiborít a rengeteg.

Eloldozom magamat,
s feloldoználak téged
Egyetlen félő-remegő
öleléssel, s még egy
szóval,

mit füledbe súgok,
arcod megsimítom,
letörlöm izzadt homlokod,
s szeretem háborgó,
törött lelked.

Beszélj magadról,
nem terhelsz ezzel,
tőled elviselem,
most én vagyok
erősebb.

Tudom, hogy van tovább
és az ajtód kinyitod,
ha valóban akarod, hogy álmod,
mit már nem kergetsz
valódivá váljon.

Várok.
Gondolatommal körbeöllelek.
S belopózom beléd.
S ha te is gondolsz akkor rám,
Bent leszek.

És akkor annyi neked.
Belülről ölellek.
Csak meg kell engedned:
Gondolj rám, szeretettel.
Sokat. S ott leszek, Neked.

2013.
***
belevesztem?
elveszetten?
elvszegetten?
vesztegetve?
nem vesztem el!

vesztegelek.
ahogy a felhőmön átnyúlsz
vagy épp beleveszel
majd menekülsz
és itt vesztegelsz

minek?
mienk a tér
az idő és a hév
semmi a tét
minden a Szét

tanít
hisz majd egy a tér
az idő és a félsz
ha félként félve
tócsába vész

ikerlelkem
addig nem lehetsz,
míg testedet veszed
komolyan, hibáidat
óvod, s hagymahéjként

nem belülről vetkőzöl s lassan oldódsz

2013.

********

Szeretni jó. Jó szeretni azt,
kinek nem jutott,
s ki nem tudott s nem tud
kitörni magából,

mert bizalma sosem volt,
s tán nem is lesz,
hisz ismeretlen önmagától
sem várhat semmit sem.

Ki nőtt, mint fű a réten,
hogy is lehetne fa,
árnyat adó és csendes,
hisz maga is csak

az égben verdes,
s földön száll,
mehet bármerre,
magára sosem talál.

Adni jó, egy fűszálnak is,
ha őszinte szívből jön,
csak tompán fáj, ha túl sok a titok,
s korán-későn derül ki, átkok.

Talán amit adsz,
sosem veszik el,
csak figyel kicsit,
s vesztegel.

Ott marad a légben,
a légüres térben,
mint hullám, kel szárnyakra,
nem figyel az árnyakra.

Lassú lesz a nap, dühöngő?
Csak inkább merengő,
mi végre voltunk hát egymásnak,
hogy lássuk a fát is egymásban,

ugyanolyan pedig minden:
üres és szenvtelen,
mégis arra kérlek isten,
add nékem vissza a hitem,

az emberben, a szeretetben,
a létezésben, az örömben,
az ürömben és körömben,
a férfiban és a nőben.

Mit tudtam, megtettem,
örülök, hogy voltál nekem,
a többi csak ébredezzen,
szép napot neked, kedvesem.

2011.


***

"Mosolyogj – szép vagy. Ha nem érzed, mosolyogj még egyszer, és az leszel, mert a mosoly erre képes. Szépséget teremt, olyat, ami mindenkit megérint. Legalábbis azt biztosan, akit meg kell érintenie."

"Nevess magadon, és nevess az életen. Ne gúnykacaj vagy önsajnálattól tocsogó nevetés legyen ez, hanem gyógyír, csodaszer, amely enyhíti a fájdalmat, kigyógyít a depresszióból, és segít megfelelő távolságból kezelni az adott pillanatban szörnyűnek látszó kudarcokat."

Határsértők


Csodálom, mikor valóban furcsa, oda nem való emberek kerülnek be minden áron újságok szépségrovatába, tehetségtelenek énekversenyekbe, sokan agyonszajkózott dolgokkal váltanák meg a világot, ami nem tőlük vár megváltásra és a világ nem kér belőlük ... sőt ...
és amikor beszélgetőtársam ezekre azt mondja:

"Hű micsoda önbizalmuk van..!"
... én azt mondom, hát tudod, ez pont a másik oldal, önhittek. /Elbizakodottak. A becsvágy (és nem az egészséges ambíció) törtetése./

Néz rám, vissza az újságban a szépségkirálynő címért vetélkedő lány képére, elgondolkozik. Hmm. Nem is gondoltam volna. Köszi.

***

És a kérdés a levegőben lóg...
Mit tehetek magamért? Másokért?

A válasz fura. Ugyanazt.
Ugyanazt az egy dolgot. Szeressem meg magam. Úgy, ahogy vagyok. DE: A hitem magamban soha ne váljon túlzottá és magam pedig  elbizakodottá, ömteltté, vagyis önhitté.

Életem legnehezebb feladata gyermeknek, anyának és feleségnek lenni egyszerre. Megéltem halált, lélekhalált, temettem holtat sírba, élőt a lelkem mélyére, s magamat is többször.

Hogyan kell úgy szeretni, hogy mindennapi humor, törődés, vonzás  és vágy is maradjon?

Hogy számíthassunk a másikra, de ne szorítsuk agyon?

Hogyan maradjak romantikus és álmodozó, amikor realistán kell látnom dolgokat?

Olvasom Madonna életét.
http://divany.hu/stilfuresz/2013/11/01/madonna-kipakol/

Nézem a  filmet. Tegnap, RTL.
Szerelem és más drogok(16) (am. rom. vígj., 2010)

Mind segít.

Mi a szeretet? A határsáv felismerése.

- erély, de nem erőszak
- gyengédség, de nem gyengeség!
- bizalom, de nem naivság
- figyelem, éberség, de nem mindent odadobni, önmagunkat feladni
- bátornak és kíváncsinak maradni, de minden újat megkérdőjelezni, körbejárni!

Bármikor, visszakérdés nélkül megtenni amit kér, de nem függeni!

Ehhez csupán egy aprócska dolog kell.

Tisztelni és becsülni magunkat. Bízni és hinni magunkban.

Első lépések a kapcsolatok terén:
Önmagunkat (reakcióink és viselkedéseink vizsgálatában) megtalálni, megfejteni, megérteni, bevállalni, elfogadni. Felvállalni magunkat, kiállni a tudott, megélt igazunkért, és azért, ami annyira belülről jön és minket él.

Érzéseinket nem elrejteni, de tudni, hol is fedhetjük fel őket valóban.


Határainkat tágítani, néha megsérteni és nem félni beállítani.
A másikakhoz IS. Ahhoz a pár emberhez, akit magam választok.

A másikat is akarni megérteni. Mert ezek tükrében valóban meg tudjuk tenni.

**********

"...az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam az életem során, hogy ha nem vagy hajlandó harcolni azért, amiben hiszel, legjobb, ha be se lépsz a ringbe."

Csak annyit tennék hozzá, hogy Madonna magáról ír. Nem más embertől várja a csodát. Az majd akkor jön, amikor kész vagy rá. És akkor olyan jön, akire mindig is vágytál. De csak akkor.

Hajlamosak vagyunk ezt gyakran elfelejteni. Könnyebb mástól várni a csodát, mint magunkban megkeresni.
Pedig én hiszek a csodákban. Mert az bennünk van.

2013. november 2., szombat

Trick and treat

"Azt hiszed, az ember
megváltoztathatja a sorsát?
Az ember tegye meg, amit tud,
és majd kiderül, mi a sorsa."

Az utolsó szamuráj c. film
****

Nov. 1. - Mindenszentek
Nov. 2. - Halottak napja

Mécsest gyújtottunk, majd összetartóan elmentünk egy jót beszélgetni. Teljesen mindegy, milyen volt kedves halottunk jó és nemes életútja, és hogy  mennyi baklövése volt ... szép lassan eljutunk oda, hogy megköszönjük, ő volt az apánk, anyánk...

Azt gondolom, hogy akkor nyugodhatunk majd mi is békében, ha rájövünk, hogy csakis a szívekben lehet igazán örökséget hagyni, onnan minden csillanó emlék jelenünkké és jövőnkké válik. Minden érzés a helyére kerül egyszer. Elillan vagy felvillan.
Mi most már nem lelkiztünk, nem szomorkodtunk,szerényen megadtuk a tisztességet, amit egyébként minden nap hordozunk. Derűsek, bizakodók voltunk. Belülről mindenki elengedte a hiányt, megtanult szeretetük nélkül élni.

Emlékük bennünk él. És rajtunk múlik a többi, hogy a gyermekeinkben  folytatódjon halálunk után életünk. És azokéban. Nem, nem úgy, hogy a mi álmainkat, elveinket élik, hanem hogy sikerül nekik a sajátjaikat megélni!

Tiszteletben tartjuk azok fájdalmát, akik még nem képesek elengedni halottaikat és ezért ezek a napok még sokakban fájnak. Tiszteletben tartom azok fájdalmát is, akik haldoklóikat húzzák vissza, pedig ők már mennének tovább.Igen itt a kérdés sokakban felmerül, van-e feltámadás, él-e tovább a lélek, van-e túlvilág, vagy a lelkünk új testbe költözve visszatér-e.

Igazából teljesen mindegy!

Egész életünk arra szolgál, hogy méltón halhassunk meg. Nem élhetünk mások bábjaként, sőt, egymásért kellene élni. A karma, sors egyetlen dologgal oldható: Tiszta lelkiismerettel.

Trick and treat! Adj és kapsz!

Sose az legyen a kérdés, hogy ő, a családom, a hazám mit tett értem, hanem az, én vajon mit tettem őérte, a családomért, a hazámért!

Így sose fognak tudni megfélemlíteni se állami, se egyházi, se családi hatalmak.  Hatalmas erőt ad, hogy adni tudsz, szeretni tudsz, viszonzás nélkül.

A jóra vágyni kell. És nemcsak vágyni, de akarni, hinni, tudni kell. És nem csak akarni, hinni, tudni, de tenni, tenni kell! Szeretni kell, amit csinálunk, akivel "utazunk"!

***

Ha valami igazán izgalmas lehet, az bizony nem a halott egy napig tartó "tisztelete", hanem életének, tetteinek, szeretetének hatása az élőkre!!

Emlékek sokasága lett jelenünk, jövőnk. És ez így van jól.

A lelkünkben megszületik saját dalunk, aminek része volt apánk, anyánk, a maga módján.

És amit egyébként az egész temetőben érezni lehetett, az csak ennyi volt: szeretni kellett volna egymást!!!!!!!!!! JÓL!

És még  nem késő - fura módon - halottak napján - az élőkre is gondolni!


Vajon mi mindent megtettünk magunkért? Másokért?

"A régi egyiptomiaknak volt egy szép gondolatuk a halálról. Mikor a lelkünk a mennyek kapujába ér, az istenek két kérdést tesznek fel. A válaszon múlik, hogy bebocsátást nyernek-e. (...)
1. Leltél-e örömöt az életben? (...)
2. Vittél-e örömöt mások életébe?" (Bakancslista)