2013. október 17., csütörtök

Tánc


"Nem sokkal ezelőtt még úgy tűnt, nincs kiút, nem változik senki, és semmi, sem bennem, sem kívülem. Az ész szegényes eszközeivel végigjátszott minden lehetőséget, elkészített minden algoritmust, lejátszott előre minden játszmát. Nem talált olyan megoldást, aminek a bekövetkezési valószínűsége nagyobb lett volna, mint nulla.

Ehhez képest minden megmozdult bennem és körülöttem. Olyan ajtók nyíltak meg, mint soha azelőtt. Az ész fejet hajt az élet előtt, és nem bánja már, szívesen átengedné az irányítást a szívnek. A nehéz kérdés az, hogy lehet idáig eljutni. Nem tudom elmondani. De az biztos, hogy miután belenéztem a tükörbe, majdnem én törtem össze. Aztán egyszer csak ráéreztem a helyes ösvényre, és nem haboztam annyit, mint szoktam. És meglett a jutalma. Nehéz volt nem észrevenni.
Úgy is mondhatnám: jobban együtt lélegeztem a világegyetemmel. Vagy jobban belesimultam az élet áramába.
Még csak kezdő vagyok ebben, nem akarom elkiabálni. Talán a tanuló van így, amikor elkezd síelni. A sok esés után valahogy ráérez, és már nem a fejével csinálja, hanem inkább érzi. Vagy aki táncolni tanul. Eleinte kínosan ügyel a lépésekre, még egyáltalán nem érzi, nem élvezi. Aztán egyszer csak ráérez. Majd belejön. Csak azután kezdődhet a móka... "

Ha valamit kívánnék most magamnak az új életemre, akkor ez lenne az:
áttáncolni az életen örömmel, a lelkünkben élő dallamra....


ahogy Zorba, a görög mondta
táncolj uram, és a zene is megjön valahonnan....


4 megjegyzés:

Töprengő írta...

Tudod, Tündér Kedvencem, nagy lelked van, s amikor hagyod röpdösni, akkor felvillansz, felragyogsz, szerethető vagy még esendőként is! Amikor magad el nem fogadva agyalsz, olyankor többnyire nagyon szenvedsz. Nekirepülsz a falaknak, felsérted magad, elnehezedsz, betegségeket hívsz elő magadnak.Olyankor féltünk. Nagyon jó akkor olvasgatni nálad, amikor bizakodsz, röpdösöl! Ha vallásos lennék, azt mondanám, egyike vagy a Földre leküldött segítő égieknek, de te sokak lelkét vigyázod, magad is sérülékeny vagy, melléd is kell néha égi segítő! Ha az ördög is megfelel e célra, akkor állandóan a közeledben tudhatsz!

Névtelen írta...

A zene benned van.
Stali

márti írta...

Ami belémvillan időnként, amikor valami vonz, az is én vagyok. Részem. Sosem fogom tudni kitörölni, csak másképp értelmezni.

És egyre könnyebben megy.

Együtt. Igen.

És néha egyedül. Igen. Már nem félek az egyedülléttől.

Nagy ára volt, míg megtanultam, de ti még itt vagytok. És ez FONTOS.

Fontos fellelni a magma kis hangját ebben az egész nagy mindenségben. Hogy aztán feloldódhassak, a nevetésben, veletek. A barátságban, ami a mindenség.

Ahogy mondjátok.
Köszönöm!

márti írta...

magma... freudi elszólás?

magma=magam... hmmm ezt akartam írni, de így sem rossz..

:-)