2013. október 22., kedd

Szép az idő, szárnyalunk - 5 részben

Most épp diákok közt ebédelek, hallom a  zsivajukat, látom, ahogy a hirtelen betóduló napsütésben lubicolnak, pocó tele, suli vége, holnap szünnap, mi kell még az örömhöz? Jönnek is a lét örökérvényű kérdései :-)


- Te szerinted mennyi az idő? - kérdezi az egyik kis unatkozó, ünneplős rövidnadrágos.
- Hmm... Negyed kettő. - felel nyugodtan  filózgatva mélázgatva a kisszoknyás, harisnyás.
- Honnan a fenéből tudod ilyen pontosan eltalálni?
- Csak tudom.
Van ilyen.
Amikor hiszek valamiben, azt sem tudom, hogy hogyan és miért, csak egyszerűen tudom.
Amikor szeretek nagyon valakit, nagyon nem tudom megmondani, miért is és mivégre.

Hát csak. Mert ezt érzem. Ez él engem.

Aztán van, aki így él, örök boldogan.
Vagy nem.
Talán sosem keresné a lét értelmét, ha....

****

Csak aztán mégis padlóra kerül. Csak.

Ott már jobbára a fájdalom tudatossá tesz minket.

Nem szégyen másba kapaszkodni néha, de nem muszáj.
Már nem számítunk más kezére, de jól esik, s bármilyen a segítség, csak indítani tud, de döntenünk, levonnunk ( konzekvenciát), kivonnunk (magunkat a hatás alól), megvonnunk sajna nagyon is nekünk kell.

Nemcsak másra várni, de magunkért tenni. Ha gyász, akkor meg kell élni. Túl kell élni.

Néha jó ha kiszabadítanak a gubónkból, de többnyire jobb, ha nem. Meg kell annak is élni minden napját.
Óráját. Percét. Itt tudjuk meg,  a padlón, milyen relatív is az idő és mennyire fordított, milyen mély és milyen sekély, mily bolond, és mily facér, mily bőkezű és milyen szigorú... és csak akarunk és kezünk nézzük, a karunk...

Amin épp ott egy óra. Az időtlen végtelen tér nélküli tér. Így görbüljek meg. :-)
:-)

****

Amin épp ott egy óra. Amikor megállt.... Mikor állt meg nekem az idő? Mikor tűnt végtelennek? Mikor szerethettem. Mikor engedték, hogy szerethessek. Mikor engem is szerettek.

"Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég."
Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része."

Fájdalmak, szomorúságok viharában válunk éretté ezt megérteni. Őt megérteni.

Az a hit, az a szeretet, ami eddig "nem tudom miért, csak tudom", átlényegül.

Amikor ez a hit és szeretet erősebbé vagy inkább tudatossá és megmagyarázhatóvá kell váljon valamiért.

Nem is igazán az a fontos, hogy MIT hiszünk, sokkal fontosabb az, hogy MIÉRT hiszünk ebben.

Megérteni, hogy a másik miért ilyen. Hogy én miért vagyok ilyen.

***

Aztán ha fázom, bebújok a lélekladikomba s elringatom magam.
Aztán ha ő is fázik, lélekkabátom ráadom. Másom sincs.



ha fázol, rongyos a kabátom,
résein befú a szél, s hasít, de rádadom,
így a rések, egyre kisebbek lesznek
mert mi már ketten leszünk,
minden egyes résben, s jé,  élünk.

Aztán arrébb lépek, dolgom akadt
látom, már vidámabb vagy
könnyebben leled meg a célod
életed ne legyen csak légyott
légy itt, s szivacsként idd a jelent.

***

"Szárnyalhatunk.

De nem a saját szárnyainkon. Mert a madár szárnyakkal születik. Mi pedig kapjuk a szárnyakat. Kaphatjuk. Ha van valaki, aki őszinte szívvel figyel ránk, aki szeret, akinek érezzük szeretetét, akinek fontosak vagyunk. Igen, ez a szeretet, ez a figyelem, ez a törődés szárnyakat ad.

Lélekszárnyakat." Csitáry-Hock Tamás

Ez nagyon igaz. Csak tudod, van olyan, amiikor a padlóra kerülve is körülnézel, jobbhíján, s magadban, egyedül leled meg szárnycsonkjaidat... ... az életed,
nem hagyod magad lehúzni a hínárba repülni akarsz ég és föld fölött, küzdesz, keresed, akarod, hogy jobb legyen, hogy olyan legyen, amilyenre vágysz, és hogy már ne a múlt szekerét told csak magad előtt... hogy mint szivacs szívhasd be a jelent és mint reményt lásd a jövőt.

Hogy megtaláld végre, aki TE vagy.

 És elérd ezt:

"Ha megérted, amit kérek tőled, jó nő leszel. Mert a jónőségnek semmi köze ahhoz, hogy mit mutat a tükör. A jónőség lényege, hogy belül szabad vagy. És bízol. Magadban, és egy kicsit azért másokban is... érted? Ha viszont nem bízol, akkor mindig frusztrált, görcsös kiscsaj maradsz. Nemhogy táncolni nem fogsz tudni, hanem élni sem. Élni, csupa nagybetűvel!" Fejős Éva

Hoppá!


****

Köszönöm ezt a napot Gimes Erzsinek, barátainak, József Attilának, a barátaimnak és  fészbuknak.

3 megjegyzés:

márti írta...

Táncolni és mosogatni... van némi áthallásom :)

Valley írta...

Olvastam. :)
Igazat adtam.
Elfogadtam a tanácsaid a múltban.
Most van itt az eredménye. - Szárnyalás, lebegés.

márti írta...

Édes Veli!

Békésebb lettél, türelmesebb. Szurkolok! Szurkot vigyek?

:-))