2013. október 11., péntek

Maszk nélkül - a körön kívül

"Ami nagyon nehéz benne, hogy itt nem lehet egy szerep mögé bújni, itt én állok a színpadon egyes szám első személyben, és minden, amit mondok vagy teszek, az én vagyok. Ez egy másfajta jelenlét."

Aki ezeket a sorokat írta, az Átutazó című lemezével lopta be magát a szívembe, felét se értettük anno, hisz magunk is botladoztunk, de valahogy képtelen volt a mondanivaló elkopni, sőt, mintha aktuálisabb lenne, mint valaha.

 Továbbra is kószálunk, bandukolunk, botladozunk ... de talán már nem szégyelljük... mi több... (nem érezzük bűnösnek, sértettnek, áldozatnak, zsákmánynak, vagy épp mohó vadásznak magunkat).

És hidd el, ez nagy dolog.

Aztán jött a Férfi és nő... ami már nagyon is belénk hatolt, s beletalált, a világ olyan, amilyennek mi látni akarjuk. S ha a szeretetet és a jót sehol nem leljük, akkor azért nemcsak a  világot okolhatjuk.


Néha kapom azon magamat, hogy olyan könyvek, zenék, filmek, képek, történetek kerülnek a látóterembe, amik lassan 30 éve várnak rám, és most bután nézek ki a fejemből, ó anyám, de jó, hát milyen jó, hogy még vannak, mennyit vártak rám, nosza, ide velük!

Aztán egyre többször veszem észre, hogy a dolgok elvesztik szerepüket, fontosságukat, és azt üzenik nekem:
Már nincs szükséged rám, adj tovább.


És csak tébolyogva megállok, hogy ez hogy is történik akkor most, és akkor kiürül a szekrény, adag papírtudások és cellulózemlékek kerülnek más kézbe és semmi sem marasztalja őket. Mintha maguktól szállnának ki a kezem és hatalmam alól én meg csak hagyom, menjen. Én pedig maradok.

Szerencsét próbálok egy olyan színpadon, ahol a festék és a kosztüm nem kellék, ahol a fodrász nem kopogtat, ahol a figyelő nem figyel és csak én magam vagyok.
Aztán...
Csak én és ők.

Majd én és mi.
Aztán megint csak én.

De ez az én lesz a legszebb és a legfurább. Már bennem van a körömbe látogatók szorongó magánya, kitörölhetetlen fájdalma, végtelen öröme, a tökéletlen szeretet és visszakívánkozom a szürke, nyikorgó deszkákra, hisz rég tudom, hogy hol nyikorog és kikerülöm, és a szürkéről is megtanultam, hogy ezer színben játszik és ennél tökéletesebb nincs is.
És mégis...
mintha hatalmas, szivárványszínben játszó gömbbé vált volna a világ, hatalmas, színben játszódó színek, s mintha egy másik rivaldafénybe kerültem volna, a csend ezer hangon beszél és kavarog bennem.

S vannak, akik valóban megszólalnak bennem. Néha még én is. Fotonok. Bozonok. Csillagok. Ragyogtok.Csillagocskák, ragyogjatok!  

Már nyomot  hagytatok a szívemben.

Isteni érzés.
:-)

Pillangón hatom-nyomom vissza annyi, nektek ... :-)))

OK, lép-hetek. :-)

http://index.hu/kultur/2013/10/11/udvaros_interju/
http://www.origo.hu/tudomany/20131008-higgs-bozon-fizikai-nobel.html
 

1 megjegyzés:

Katalin írta...

ez a kép mekkora szenzációs már:)