2013. október 15., kedd

Kis mese a pillangóról


Érdekes, hogy évente egyszer így az ősz derekán mindig ez a mese vagy a változatai jutnak eszembe. Hiszek abban, hogy ami a mienk, azt "az ördög is utánunk tolja", akárhogy is tiltakozunk és hiszek abban, hogy amit görcsösen akarunk elérni, sosem lesz mienk. Hiszem, hogy van olyan ember, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, feltéve, ha én valóban megmutatom neki magam. A hiszem talán nem is jó szó, inkább a tudom, ami jobban ide illene. Nem is hiszem, hanem tudom. Egy részét megtapasztaltam, a másik kétségbevonhatatlanul itt zakatol bennem.

Semmi fontosabb nincs, mint az emberi kapcsolataink. Mégis, különböző módon érünk, csiszolódunk, egyetlen híd hát a szeretet. Ami valami kinyíló-görbülő tér és valami végtelen és időtlen. Ami teret ad a másiknak kiteljesedni és ami a saját legnagyobb kincsem, az időm adja a másiknak.

Minden este álmodunk s minden este köddé válunk... A ködben álom-holdsugarat látunk, vagy emlékszünk rá, vagy nem, és aztán minden reggel felkelünk. Akármilyen volt az álmunk, akármit is üzent a tudatalatti, a lélek, nappal tesszük a dolgunk és tovább álmodunk... át- meg átszőve egymást az éjszakai léleküzenetek és a nappali vágyak, célok. Minden, bármi, amit igaznak hiszek, hogy igenis képes vagyok rá, előbb utóbb beteljesül. És minden, amiben magam sem hiszek, kudarcra ítéltetett.

Csak remélni merem, és bízom abban, hogy elkerülnek azok, akik magamtól akarnak megmenteni. Hernyólétemtől. És csak remélni tudom, hogy türelemmel ki tudom várni, amíg a másik begubózik, meghal,  újjászületik és majd repülni kezd. Mert még az is lehet, hogy jól érzem és velem.

Egyszer, adott pillanatban össze kell hát gurítani minden követ, amit úgymond mások gurítottak az utamra, vagy csak hegyomlás volt... netán magam fociztam oda őket tudatlanul...  kupacba rakni és ráülni egy cseppet... és elfogadni, a csendben született felismeréseket. A legnagyobb dolgok mindig csendben születnek.
Igen, volt értelme mindennek, ami történt velem, amit magam vonzottam be, s a mit a  neveltetés és a körülmények nehézségeiként meg kellett élnem. Meg kell tanulnom magamon segíteni, és ez pont elég életfaladat is lehet. De talán ennél is több van bennünk. Adni magunkból, azoknak, akik vevők ránk.

Hiszek abban hogy mindenkitől tanulhatunk, s dolgunk átadni, ami bennünk ébredt. Hiszem, hogy az élet többre predesztinál, mint csak létezni, akármit is szán életutat, feladatot a Sors vagy a Gondviselés, magamnak, mint embernek nagyon is fontos kreatívan alkotni és derűben jelen lenni: szeretni!

"Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi nézte a pillangót egy ideig, ahogy küzdött,hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.Úgy tűnt, hogy ez nem sikerül. Úgy látszott ,mindent megtett,amit tudott többre nem képes. A férfi eldöntötte segít a pillangónak, fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubóból. A pillangó könnyen kibújt, de teste összeaszott volt, gyenge, szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte , mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, képesek lesznek a repülésre.Semmi nem történt. A pillangó gyenge volt és soha életében nem tudott repülni. Amit a férfi tett csupán jó indulatból, nem értette, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem, a szűk nyíláson keresztül,szükséges a pillangónak az életbe maradáshoz. Néha nekünk embereknek is pontosan ilyen nehézségekre van szükségünk az életben. Ha küzdünk és akarunk, megvalósítjuk álmainkat és " szárnyakat" kapunk, hogy repülhessünk a boldogságunk felé!!"

4 megjegyzés:

Valley írta...

Kérdés, hogy az a másik, ad e neked lehetőséget, hogy megmutasd magad?

"Csak remélni merem, és bízom abban, hogy elkerülnek azok, akik magamtól akarnak megmenteni." - nagyon jó megfogalmazás. Ezt érzem, értem.

márti írta...

még valami

én kiválasztottam kedvest
ő ezt tudja
vajon ő kiválaszt-e engem?
Tettekkel.

Várok. Épp van időm. :-))

márti írta...

Jó volt FB-n! :-)

Névtelen írta...

Bizony
Stali