2013. október 7., hétfő

80 év

Táncolj uram és a zene is megjön valahonnan!
Azt látom, gondolom, vélem, tapasztalom, hogy az elengedésnél nehezebb dolog nem igazán van egy ember életében.
Ahogy a szeretet is az elfogadás és megbocsátás művészete és igen, tág teret ölel fel maga a szó: "szeretet" jelentése, s ha valahogy mégsem érezzük úgy, hogy magunk számára megfogalmazható, azt belül nagyon is érezzük, hogy minden ember erre vágyik.

Igen, van, akinek a szeretet a hatalom szeretete.

És van, akinek a szeretet szó inkább a szeretettség érzése és egyenlő a sikerrel. A siker, ami a népszerűség, keresettség, hamis hasznosság: jólértesültség, bennfentesség, netán elegáns és úrinő élet, s nem utolsó sorban közéletiség.

Közben pedig leesik egy megrázó pillanat után, hogy talán egyszerűen józan ész és önkéntelen (gyors vagy megfelelő pillanatban) adás. (Teret, időt.)

Hasznosnak és magunknak jó lenni érdem. Világmegmentés. Hogy mi a jó? Hogy mi a világ? Hogy mi a megmentés? Relatív! Nézőpont kérdése.

:-))

 
Én azokkal tudom magam jól érezni, akik belülről tudják és megérzik, hogy valami hatalmas univerzális, bolyongó és végtelen erő, ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, de létezik. Rajtunk kívül, de/és egyben bennünk is.

Hányszor és hányszor éreztük: nem azt vonzzuk, amit akarunk, hanem azt, ami bennünk él, amik vagyunk: hitünk, gondolataink, szavaink. Érzéseink.
Hosszú távon, elménkbe "zártan", vagyis belső hitünk önszuggeráló, önbeteljesítő szerepe révén elérjük azt, amire valóban és őszintén, mélyen vágyunk.

Legtöbb esetben azonban nem olyan formában kapjuk ezt meg, mint gondolnánk. Vagy épp nem akkor, amikor szükségünk lenne rá...

Ma lenne Apa 80 éves. Róla akartam írni, de hát máshogy alakult...

Anya... nagybeteg vastagbélrákos volt, most sokizületi gyulladás, laktózérzékenység, gyomor-, szív- és epeproblémák, csontritkulás, nincs talán már egy egészséges szerve sem.

Ott tartunk most, hogy Alzheimer kórban szenved. A nagyon régi múltra emlékszik, de a jelenre és a közelmúltra sajnos nem. Megterhelő vele élni, vigyázni kell rá (nem mindig hagyja), és persze továbbra is makacsul köti az ebet a karóhoz, ha ő meg van valamiről győződve... A beteg ember bizony telhetetlen és  könnyen teher lehet az állandó panaszával és az igazi teher az, hogy a rá vigyázó ember tehetetlen, igazából.

Mégis, érdekes dolgok történtek... Fél óránál tovább nem nagyon bírom vele, és minden elismerésem a nővéremé, aki felvállalta. (Mondjuk ez is egy érdekes karma, de valahol teljesen érthető számomra, hogy miért kapták egymást meg "örökre". Csak hasonló taníthatja/segítheti a hasonlót. :-))

Szóval anya felejt! Egyszer azt találtam érezni és írni, hogy ez Isten ajándéka neki a rossz házasságáért, meg hogy a mi életünk nem az ő elképzelése szerint alakult. (valahol annyira igaz, hogy a család vagy áldás vagy tanítás.)

Vagyis MINDEN lelki és fizikai fájdalmat elfelejtett!

Elhagyta apránként a gyógyszereit, a laktózérzékenység miatt egész életében diétázott, az epe miatt nem eszik zsírosat, a gyomra miatt savasat, semmire nem szed már gyógyszert... gyakorlatilag friss és főtt zöldségeken és csirkehúson él, ja és banán, barack, alma, víz.

Tudod hol tart most? 79 évesen?

NEM beteg. Még egyszer leírom: nincs semmi baja a panasz-hisztin kívül, ami teljesen jogos ennyi idősen.

Nekem ne mondja senki, hogy az étrend és az ELME (belső hitünk, gondolataink, szavaink, meggyőződéseink, ráérzéseink) és a tett önmagunkért nem minden. Majdnem Minden! Szinte MINDEN!

Neki nem volt gondja az elengedéssel!!!! Először megvette Selye János könyvét: Stressz distressz nélkül, megtanulta a rosszban is meglátni a jót és tenni azért, hogy elmenjen onnan, ahol nem szeretik, bántják, de törődjön mégis velük.
Ha az ember dönt, elhatározás és elszánás születik benne, megvan az első lépés: Segíts magadon! ... és a szerencse is melléd áll. Hát mellé állt. Ő Istennek hívja.

És az, hogy apukám napja lenne a tegnap, mert 80 éve született, mégsem róla írtam, annak az az oka, hogy az egész délutánt anyával töltöttem. Apa emléke, (magamban) nagy munkával tisztára mosva, bennem él, mindig. Már nincs mit írnom róla, úgy volt jó és ember, ahogy volt, aki még ha saját érzelmi korlátait nem is volt képes átlépni, mégis pont ezzel mutatta meg, hogy képesek vagyunk egyedül is szárnyra kelni, tanulni, továbblépni s bevonzani, bevállalni azt, ami, a mienk, és azt értékelni.

Nekem ne mondja senki, hogy még nem tapasztalta meg a vonzás törvényét. Minden, ami te vagy, az elmédben lakozik, a lelkedben lakik, meghatározza további sorsod.
A múltad, a karmád mind-mind tanít, hogy tovább léphess!

Mert bizony nem lehet azon segíteni, aki nem akar önmagán segíteni, s a múlt von falat a jelene és a jövője közé. Nem, nem azt mondom, hogy azonnal felejtsd el. Azt mondom, ne tetézd, ha nincs már ráhatásod, segíteni nem tudsz már rajta... Addig ne felejtsd el, amíg rá nem döbbensz: mit tanított neked, mit akart üzenni, mi lehetett a célja, amiért ezt élted meg?

Egyszer, adott pillanatban össze kell gurítani minden követ, amit úgymond mások gurítottak az utadra, vagy csak hegyomlás volt... netán magad fociztad oda őket tudatlanul...  kupacba rakni és ráülni egy cseppet... és


... azokat a fránya rossz, fájó és visszahúzó érzéseket kell hát elengedni!!!(ezt fel kell dolgozni, igen: szégyen, bűnvád ... )

De akkor most már legalább tudod, volt értelme mindennek, ami történt veled, amit magad vonzottál be, s a mit a  neveltetés és a körülmények nehézségeiként meg kellett élned. Meg kell tanulnod magadon segíteni, bármiből "nyertesen" kijönni. És  a győzelem néha bizony veszteség, később pedig MÉGIS  pontosan beleillik életünk kis puzzle-játékába. De csak pont akkor látod meg a darabka értelmét, helyét, amikor eljön az ideje. Kár türelmetlennek, elégedetlennek lenni. Semmin nem segít.Sőt. Késleltethet.

Valahol nem is tudsz addig másokon segíteni, amíg magadon nem segítettél.
Legyints csak és mond: a világ a bűnös.
Valóban. Az anyai szeretet hiánya megpecsételi sorsunk. Kitartóbbak leszünk és lelkileg erősebben juthatunk ki minden gödörből, ha éreztük, valaha is, még ha keveset is, még ha nem is olyat, mint a mesékben és a nagykönyveben le vagyon írva.

És én minden belső panaszom elengedem, felejtem, mert most döbbentem rá, hogy azon kevesek közé tartozom, akiknek VOLT családja! Volt szerető, törődő és odafigyelő APJA és ANYJA! És elfogadom, hogy mikor kamaszodtunk és kerestük a saját utunkat, milyen nehéz is volt nekik elengedni és látni, nem erre tanítottak minket!

Mégis sikerült az életünk, mert bizony, lehetne rosszabb is!

Úgyhogy továbbra is fenntartom, hogy a tiszta, belső mosoly, a viszonylagos harmónia, a belső egyensúly nagy mértékben függ attól, hogy másnak és magunknak meg tudunk-e bocsátani. Ha nem is megy, akkor legalább feledni a sértettségünk. Az elégedettség csak akkor jön, ha magunk is megbecsüljük amink van, és megértjük, amit útravalónak kaptunk. Így akár még kreatívan és alkotón is élhetünk és mint a pingponglabda hatás, magunkat ösztönözzük, inspiráljuk, s eközben másokat vagy épp mások minket.

Mellékhatásként elérjük vágyott célunk (testsúlyunk :-)), megtalál, visszatalál, ami mindig is a mienk volt (a párunk :-)), körbevesznek jó és derűs emberek és az élet minden szemetét könnyebben vesszük s nem a szemet szemért harc tölti ki életünk, hanem az élni és élni hagyni békéjét is néha teljesen megéljük :-))
 
:-)

Nem hiszek abban, hogy a világ CSAK rossz. Abban, hiszek, hogy igenis van jó oldala. De hogy ezt felfedezzük, a részletekben rejlő ördögöt leleplezzük, néha egyszerűen csak be kell csuknunk a szemünket, fülünket és merni a józan eszünkre, belső megérzéseinkre hagyatkozni.

Mert különben talán sosem vesszük észre, ami a szemünk előtt van, ébresztget, bebocsátást kér, növekedve építeni akar. Amit látunk, azt az agy elhiszi. Igen, sajnos ez is az elme hatalma. Ha sosem kérdőjelezed meg és kételkedsz abban, ami a szemed elé kerül, a füledbe hírlik, meggyőződéseink és saját önmegtévesztéseink hálójába kerülünk.

No ez ám a legérdekesebb helyzet. Ezzel szembekerülni. Kívánom, mindenki egyszer lássa meg a saját igazi lényét, ahol az egó valahol hátul poroszkál és a lélek muzsikája él és zenél.



Uff.- Egy javíthatatlan optimista. - Ó.


:-))

**

az_elme_hatalma_akar_a_vonzas_torvenyenek_is_hivhatnank

http://elengedes.blog.hu/2013/05/01/az_erzelmek_hierarchiaja



3 megjegyzés:

boróka írta...

Tanulságos olvasni a leírt dolgaidat. elgondolkodtatott, mint mindig. Majd útjára engedtem a gondolataimat és hagytam, hogy annyi nyomot hagyjanak maguk után amennyi jól esik.
Azon mosolyogtam magamban, hogy mire megtanuljuk hogyan is kellene élni addigra az agyunk elfelejt mindent. Ezért lapátolunk egy életen át. Tanulunk, gürizünk, azért, hogy felejteni tudjunk. Az is nagy szó, ha van mit felejteni.
Hiába no! Játék at élet.

márti írta...

Paradoxon bizony!
Sírunk felé tartva megbölcsülünk :-)))

Bölcsőnk lesz sírunk.
De nem sírunk!
Ezért hát fel, támadunk!
A rossz érzéseink ellen.
:-)

Játék az élet. Csodálatos illúzió.
Minden nap ajándék.
Köszönöm, hogy itt jártál!

Köszönöm, hogy itt jártam :-)))

márti írta...

http://www.youtube.com/watch?v=hUpgh_-bbkI

MINT A GYERMEKLÁNCFŰ BÓBITÁJA - Teljes film - Feliratos