2013. október 22., kedd

Kalibrált álmok

Márti dala - (Anna és a barbik)

 Danics Dóra  

... éljük meg, amire vágyunk ...


kiválasztottalak
jól tudod
türelemmel
rád várok

kiválasztottál-e
TE engem
szavak nélkül
tettekkel


Szép az idő, szárnyalunk - 5 részben

Most épp diákok közt ebédelek, hallom a  zsivajukat, látom, ahogy a hirtelen betóduló napsütésben lubicolnak, pocó tele, suli vége, holnap szünnap, mi kell még az örömhöz? Jönnek is a lét örökérvényű kérdései :-)


- Te szerinted mennyi az idő? - kérdezi az egyik kis unatkozó, ünneplős rövidnadrágos.
- Hmm... Negyed kettő. - felel nyugodtan  filózgatva mélázgatva a kisszoknyás, harisnyás.
- Honnan a fenéből tudod ilyen pontosan eltalálni?
- Csak tudom.
Van ilyen.
Amikor hiszek valamiben, azt sem tudom, hogy hogyan és miért, csak egyszerűen tudom.
Amikor szeretek nagyon valakit, nagyon nem tudom megmondani, miért is és mivégre.

Hát csak. Mert ezt érzem. Ez él engem.

Aztán van, aki így él, örök boldogan.
Vagy nem.
Talán sosem keresné a lét értelmét, ha....

****

Csak aztán mégis padlóra kerül. Csak.

Ott már jobbára a fájdalom tudatossá tesz minket.

Nem szégyen másba kapaszkodni néha, de nem muszáj.
Már nem számítunk más kezére, de jól esik, s bármilyen a segítség, csak indítani tud, de döntenünk, levonnunk ( konzekvenciát), kivonnunk (magunkat a hatás alól), megvonnunk sajna nagyon is nekünk kell.

Nemcsak másra várni, de magunkért tenni. Ha gyász, akkor meg kell élni. Túl kell élni.

Néha jó ha kiszabadítanak a gubónkból, de többnyire jobb, ha nem. Meg kell annak is élni minden napját.
Óráját. Percét. Itt tudjuk meg,  a padlón, milyen relatív is az idő és mennyire fordított, milyen mély és milyen sekély, mily bolond, és mily facér, mily bőkezű és milyen szigorú... és csak akarunk és kezünk nézzük, a karunk...

Amin épp ott egy óra. Az időtlen végtelen tér nélküli tér. Így görbüljek meg. :-)
:-)

****

Amin épp ott egy óra. Amikor megállt.... Mikor állt meg nekem az idő? Mikor tűnt végtelennek? Mikor szerethettem. Mikor engedték, hogy szerethessek. Mikor engem is szerettek.

"Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég."
Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része."

Fájdalmak, szomorúságok viharában válunk éretté ezt megérteni. Őt megérteni.

Az a hit, az a szeretet, ami eddig "nem tudom miért, csak tudom", átlényegül.

Amikor ez a hit és szeretet erősebbé vagy inkább tudatossá és megmagyarázhatóvá kell váljon valamiért.

Nem is igazán az a fontos, hogy MIT hiszünk, sokkal fontosabb az, hogy MIÉRT hiszünk ebben.

Megérteni, hogy a másik miért ilyen. Hogy én miért vagyok ilyen.

***

Aztán ha fázom, bebújok a lélekladikomba s elringatom magam.
Aztán ha ő is fázik, lélekkabátom ráadom. Másom sincs.



ha fázol, rongyos a kabátom,
résein befú a szél, s hasít, de rádadom,
így a rések, egyre kisebbek lesznek
mert mi már ketten leszünk,
minden egyes résben, s jé,  élünk.

Aztán arrébb lépek, dolgom akadt
látom, már vidámabb vagy
könnyebben leled meg a célod
életed ne legyen csak légyott
légy itt, s szivacsként idd a jelent.

***

"Szárnyalhatunk.

De nem a saját szárnyainkon. Mert a madár szárnyakkal születik. Mi pedig kapjuk a szárnyakat. Kaphatjuk. Ha van valaki, aki őszinte szívvel figyel ránk, aki szeret, akinek érezzük szeretetét, akinek fontosak vagyunk. Igen, ez a szeretet, ez a figyelem, ez a törődés szárnyakat ad.

Lélekszárnyakat." Csitáry-Hock Tamás

Ez nagyon igaz. Csak tudod, van olyan, amiikor a padlóra kerülve is körülnézel, jobbhíján, s magadban, egyedül leled meg szárnycsonkjaidat... ... az életed,
nem hagyod magad lehúzni a hínárba repülni akarsz ég és föld fölött, küzdesz, keresed, akarod, hogy jobb legyen, hogy olyan legyen, amilyenre vágysz, és hogy már ne a múlt szekerét told csak magad előtt... hogy mint szivacs szívhasd be a jelent és mint reményt lásd a jövőt.

Hogy megtaláld végre, aki TE vagy.

 És elérd ezt:

"Ha megérted, amit kérek tőled, jó nő leszel. Mert a jónőségnek semmi köze ahhoz, hogy mit mutat a tükör. A jónőség lényege, hogy belül szabad vagy. És bízol. Magadban, és egy kicsit azért másokban is... érted? Ha viszont nem bízol, akkor mindig frusztrált, görcsös kiscsaj maradsz. Nemhogy táncolni nem fogsz tudni, hanem élni sem. Élni, csupa nagybetűvel!" Fejős Éva

Hoppá!


****

Köszönöm ezt a napot Gimes Erzsinek, barátainak, József Attilának, a barátaimnak és  fészbuknak.

2013. október 21., hétfő

Gravity 3.

Közben a lányom és az apja, kint Londonban John Mayer koncerten vannak, míg lánykám itthon volt ez a szám tetszett talán a legjobban nekünk:

John Mayer: Gravity

Milyen nehéz is kétfelé sikeredett szüleinket jól szeretni, hogy mi ne essünk szanaszét.

S lám, van akinek a repülés is elég és a gravitáció az egyetlen túlélés, a másiknak földhözragadás, s repülni vágyik.

Van akinek a lehetőség is probléma, van akinek a probléma is lehetőség.
A lehetőség nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt a lehetőséget kínálja az élet.

Mindenki számára más lehetőségek nyitottak ugyanabban a pillanatban, úgyhogy két különböző ember számára sosem fogja ugyanazt jelenteni egyazon esemény.

2013. október 19., szombat

By the way

Már oly sokszor megfordítottam a világom, hogy tudom, időről időre, újabb fordulatot kell venni.
Van valami, amit azonban mindig ugyanúgy csináltam.

Na megyek mosogatni... :-))


"...De L. néni szavai azért szöget ütöttek a fejemben: szeret mosogatni, mert gyors, látványos eredményt ad, és egyszerű feladat.
Aztán G. mesélte, hogy ha valaki terápiára jön hozzá, és az a baja, hogy nincs eléggé "leföldelve", vagy depressziós, akkor a mosogatást írja fel neki "receptre". Ezt is azért jól megjegyeztem.
Az elmúlt időkben elég nehéz volt az életem (most is az). Sok nehéz, sokszor teljesíthetetlen feladat, átláthatatlan helyzetek, bonyolult, hosszantartó ügyek, nehezen értékelhető eredmények, kétes "sikerek".
...És ekkor ráéreztem a mosogatás ízére.

Valami, ami egyszerű, teljesíthető, és azonnali eredményt ad.
Halom mosatlanhegyek, reménytelennek tűnő helyzet a konyhában: én csak nekilátok, és fél óra alatt minden ragyog, helyükre kerülnek a dolgok, és mindeközben elfelejtve a sok gondot, belefeledkezve a tányérhegyekbe, anélkül, hogy gondolkodnék, hatalmas felismerésekre jutok.
Közben tűnődöm csendesen, és mint egy rendes zen-szerzetes:
csak mosogatok, amikor mosogatok..."

Minden "jó" gondolat a csendben születik... ha megtöltöm a szívemmel, hamar válasz jön. Mivel várom, ezért észreveszem.

:-)



2013. október 18., péntek

Ahogy

... a seregélyek boszorkányos színtáncot járva hullámoznak, hogy meneküljenek sólyom elől, s ahogy a kicsiny halak egységbe verődve védekeznek a cápa ellen, vajon mi emberek... mikor érezzük meg, hogy valódi veszély leselkedik ránk? Mekkora világégés, egyéni padlórakerülés kell ahhoz, hogy csapatjátékot játsszunk?


És még az illúziókról

Valaki emlékszik az Antony Hopkins filmre, amelynek címe Ösztön (Instinct)?

Van benne egy lélegzetelállító jelenet, a felismerés végjátéka, 9 perc, angolul:


Valahol ez egyszer vígjáték lesz. Komoly. :-)
Anno két hétig töltöttem le, mire lejött, és ez volt a karácsonyi ajándékom.
Az egész film, egyben, nagyon érdekes!
Ki is a bolond és ki is a vad...

Ösztön


Feneketlen most a lélekbendőm.
Talán mert utálom, hogy elvesztettem... az illúzióimat.
Hogy veszik el bennem a rácsodálkozó belső gyermek.
Az is lehet, ez így van jól.
Mert már ezen sem csodálkoznék.

Dolgom magamból előhozni újra.
Az idő, ami ugye nincs, a barátom.
Mert a földön értem dolgozik.
Nekem dolgozik. 
Már nincs hatalma felettem.

Egyszerűen csak át kell kalibrálnom kicsit az egészet. Valami kimaradt. Meglelem.

Akkor tervezés indul. Borsószem királykisasszony útrakel. (Pea)
P lan  - tervez
E 'lan, Enthusiasm  - tele lélekkel és lendülettel
A ct   - megteszi az első lépéseket és
....................... B ízik magában, másban
....................... É rdeklődik, éli ami éli őt, megéli, érzi, majd megérti
....................... K eres, kételkedik: körbejárja az újat
....................... E lfogad és/vagy elenged
C elebrate - tetőzik, ünnepel
E nergize   - töltődik

Hát ennyit szedtem össze a padlóról, miközben lent tanyáztam.


szélszál(l)


De vajon hol is van a szél, amikor nem fúj?

Thought of you

***

Optikai illúziók:

amazing

Jön a tavasz, meglátjátok.

Addig barátom megint csak a szél, lelöki kalapom és befú rongyos lélekkabátom résein...

Hagyom. Több lettem általa. Csak remélhetem, hogy ő is.

Igen, a szélről beszélek.

2013. október 17., csütörtök

Tánc


"Nem sokkal ezelőtt még úgy tűnt, nincs kiút, nem változik senki, és semmi, sem bennem, sem kívülem. Az ész szegényes eszközeivel végigjátszott minden lehetőséget, elkészített minden algoritmust, lejátszott előre minden játszmát. Nem talált olyan megoldást, aminek a bekövetkezési valószínűsége nagyobb lett volna, mint nulla.

Ehhez képest minden megmozdult bennem és körülöttem. Olyan ajtók nyíltak meg, mint soha azelőtt. Az ész fejet hajt az élet előtt, és nem bánja már, szívesen átengedné az irányítást a szívnek. A nehéz kérdés az, hogy lehet idáig eljutni. Nem tudom elmondani. De az biztos, hogy miután belenéztem a tükörbe, majdnem én törtem össze. Aztán egyszer csak ráéreztem a helyes ösvényre, és nem haboztam annyit, mint szoktam. És meglett a jutalma. Nehéz volt nem észrevenni.
Úgy is mondhatnám: jobban együtt lélegeztem a világegyetemmel. Vagy jobban belesimultam az élet áramába.
Még csak kezdő vagyok ebben, nem akarom elkiabálni. Talán a tanuló van így, amikor elkezd síelni. A sok esés után valahogy ráérez, és már nem a fejével csinálja, hanem inkább érzi. Vagy aki táncolni tanul. Eleinte kínosan ügyel a lépésekre, még egyáltalán nem érzi, nem élvezi. Aztán egyszer csak ráérez. Majd belejön. Csak azután kezdődhet a móka... "

Ha valamit kívánnék most magamnak az új életemre, akkor ez lenne az:
áttáncolni az életen örömmel, a lelkünkben élő dallamra....


ahogy Zorba, a görög mondta
táncolj uram, és a zene is megjön valahonnan....


A nézőpont, a királylány és a béka - no meg a sinusok

nézőpont

****
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű, okos, intelligens kövér, jópofa, ufó-királylány.
Egy szép délutáni napon a palotája kertjében sétálgatott, miközben metafizikai képleteken álmodozva gondolkodott.
Ám amikor a kerti tóhoz ért, hirtelen megpillantott egy hatalmas, fura békát.
A béka ráköszönt:- Üdvözöllek szépséges királykisasszony! Hadd mondjak valamit neked:
- Ha most megcsókolnál engem, akkor én daliás herceggé változnék át, feleségül vennélek, hozzád költöznénk anyámmal. Főzhetnél ránk, moshatnál ránk, nevelhetnéd a leendő gyerekeinket, és mindezért persze nagyon hálás lennél nekem.
A királylány töprengett egy kicsit, majd így szólt:
- Tudod béka, én ezt egész másképp képzelem el.
Aznap este a királylány rántott békacombot vacsorázott és fehér bort ivott mellé.

:-))

*****
Bónusz:

Élt egyszer a végtelenen innen, a váltószámokon túl, egy nagy sötét koordináta-rendszer közepén egy öreg háromszög. Nem volt egyebe, mint három daliás szöge: Alfonsó, Bétamás s Gammatyi.
Egyszer, amikor közeledni érezte nullára redukálásának idejét így szólt szögeihez:
- Menjetek szögeim számegyenest látni!
Csomagolt nekik hamuba sült logaritmust és elbúcsúzott tőlük. Ők meg fekükbe nyomták hatványkitevőiket és elindultak. Estére elfáradtak, lepihentek egy terebélyes egyenlet alá. Hallgatták a köbgyökök csicsergését és a tangensek távoli üvöltését, egykedvűen interpoláltak.

Egyszer csak elébük toppant egy kis piros sapkás sinus, és hamuba sült logaritmust kért. Ám ők nem adtak neki. Erre a piros sapkás sinus előrántotta törtvonalát és pível osztotta Alfonsót.
Bétamás és Gammatyi sem volt rest, rátámadtak. A sinus idejében 180 fokossá vált, nullára redukálódott, és menekülni próbált. Mentek árkon-bokron át, nevezetes szorzatokon és gyöktényezős alakokon keresztül, míg egy sötét, dőlt síkban lévő koordináta-rendszerbe nem értek. Ennek közepében egy kacsalábon forgó emeletes tört írt le hatalmas köríveket.

A sinus elszántan beugrott. Alfonsó, Bétamás és Gammatyi kergették őt a számlálóban, majd a nevezőben, benéztek minden gyökjel alá, kinyitottak minden zárójelet. Gyönyörű, aranyos gyökmegoldó képletek és bíborbársony függvények között siettek tovább. Egyszer csak, amikor az egyik árnyas körképletbe bepillantottak, egy implicit alakban mit láttak? Egy megkötözött polinomot. Gyorsan kiemelték a gyökjel alól, és normál alakra hozták. Ekkor az öreg polinom így szólt:
- Alfonsó, Bétamás és Gammatyi! Megmentettetek! Hálából nektek adom három lányom, Amália, Beáta és Cecília kezét.
Lett nagy öröm, átrendezés, hét perióduson át, hetedhét számrendszeren keresztül tartott a lakodalom. Ez alatt folyt szorzás, osztás, gyökvonás, hatványozás, míg a fiatalok közös nevezőre jutottak. Ezután létrehozták legkisebb közös többszörösüket, és még ma is élnek, ha ki nem vonták őket.

2013. október 16., szerda

Gravitás - életkuckó

Tegnap este elmentem és megnéztem a filmet. Este, egyedül.Nem vártam a ma délutánra, pláne, hogy mondta az esőt, a rossz időt, még jobban lelappadtam volna.

Körülbelül 1 hete, de lehet, hogy kettő, gyakorlatilag a film köré szerveződik az életem.
Mintha valóban mondanivalója lenne, nekem. Beszélgetőklubra vágytam, olyan emberekkel, akiket érdekel, megfog a téma, a film, netán már megnézték, s nem gond nekik beszélni a film kapcsán bennünk felmerült érzésekről, gondolatokról, emlékekről, mert lezárták, mert lezárult, mert befejezetlenül nyitott maradt, mert tovább akarnak lépni, és  mert valamiért az még hasznos lehet másnak is.

Ráadásul ez a film, rabságban tart. Mielőtt megnéztem, már felhozott bennem fájó elszakadásokat, értetlennek tűnő elvesztéseket, elválásokat, és ahogy megnéztem, minden újraéledt bennem.

Ahogy ellehetetlenítettek a munkahelyen, ahonnan végül is sikerült közös megegyezéssel távoznom, de gyakorlatilag porig aláztak és kirúgtak, igen, rossz emlék. A válás, ahogy mindenki vádolt, és senki nem kérdezte az én oldalamat, hogy énvelem hogy történt ez, és mi is az én nézőpontom, illetve a kézzelfogható tények tagadása,  nagyon is elevenembe vágott. Saját, már nem javítható, akkori hibáim is égettek.

Rossz emlék, hogy abban az időszakban halt meg apa, zajlott a válás, és akkoriban szakadtam el a válás után megtalált első nagy szerelmemtől. Felrémlett a gyerekeim elvesztése, jobban mondva leválása a családtól, hisz lábra állni kívánnak már, és mindezt hosszabban írom le, mint ahogy bennem megtörténtek.

Az eltelt 9 év története sűrűsödött egy, idő nélküli, sorrend nélküli, pillanatba.

Igen, tudtam, hogy ez a film hatni fog rám.

Hogy akkor is meg kell néznem, ha közben saját - megtett vagy meg nem tett - dolgaim miatt gyengének vagy gyávának, sebezhetőnek vagy szigorúnak tűnhetek a magam szemében, netán mások nem értik vagy nem hiszik az egészet, amit én látok, érzek a film kapcsán.

Örülök, hogy a feladat elé álltam és ahogy ebben a furcsa, visszanéző magányállapotban leledztem, a magánéletem valahogy ügyetlenül, másnak adandó válaszomban is benne volt. Válaszaimban nem nekik, hanem általában írok, nincs szándékom az ő életüket megváltani, megváltoztatni. Elnézést, ha néha kigurulnak belőlem  gondolatok, csak úgy ahogy jönnek és nem figyelek arra, hogy kinek a kommentjére írom valóban. Ezt bután csinálom.

Véletlenül sem szeretnék személyeskedni, tudom, hogy mindenkinek más területű, nyitottabb, zártabb az intim zónája, de ezt - sajnos egyre bizonyosabb vagyok benne - csak "sokk"-kal lehet tágítani, az érlel belőlünk más embert, az juttat csak közelebb önvalónkhoz.

Az, hogy a családom tagjait, mint megoldandó karmám, "bántom", annak csak egy oka van, kegyetlenül őszinte vagyok, magammal is, és az igazság fáj. Mégis jobban haladok és haladunk, ha nem csak azt hallom, hallják, amit szeretnék hallani, amit szeretnének hallani.
Mások időnként megjegyzik, hogy nagyon durva az energiám. Ez csak ezért van, mert magammal vagyok a legszigorúbb és valószínű nem is feltételezem, hogy más nem az, önmagával.
Én ugyanis szeretnék végre felejteni és ÉLNI!!!!

Miután magamról rendesen lehántottam emiatti vágyam miatt a héjakat, lehet, hogy ez másoknak nagyon sok, megértem! Elfogadom, mert még máshol jár, más a dolga, mást kell megélnie, más dolgok kellenek megtörténjenek vele.

És jó érzés érezni, hogy néha pont egy cipőben járunk, néha pont egymás mellett lélekladikozunk, aztán másfelé téved utunk, majd megint összetalálkozik és ez így jó.
.
Mégis, az én életem ilyenre sikeredett, nekem ezekkel kellett megbirkóznom, és nem érzem azt, hogy megrekedtem volna. Pedig az a  magzatpóz... a "köldökzsinór" alatt, na az kemény... nagyon...

Makacsul kitartok amellett, hogy élni ennek ellenére jó és hogy a gondolataink jó kézben vannak a barátainknál, mert ők megkérdeznek engem is, és ez így jó, és mint a magyarázgatásokról tudjuk, akik nem szeretnek, akik nem ismernek, azoknak tök felesleges. 

Nagyon köszönöm, hogy vagytok nekem. Nélkületek ezek gondolatok tovább maradnának ködben, netán fel sem merülnének, vagy nehezebben körvonalazódnának.

Egy szó, mint száz, én ettől a  filmtől felkavarodtam, de megnyugodtam. Én is ugyanolyan gondokkal küszködöm, mint mások. És mindet meg lehet oldani, ha akarjuk.

Együtt is, és van olyan, amit egyedül.

És elfogadom, hogy vannak olyan szakaszai az életemnek, amit egyedül kell megélnem.Ez is olyan szakasz.

/Szükséges, de vajon elégséges is?/ Igen, egyszer ez is elmúlik, mint minden.


Elengedés.
Hány technika létezik erre, s mégis, talán a legnehezebb dolog az ember életében, magunkban kell megszületnie a felismerésnek. A felismerés eltörli a veszteség fájdalmát és békét ad.



***
Sandra Bullock és az Ütközések, Ház a tónál, Megérzés, A szív bajnokai... és a Gravitás..

Ritkán akartam filmet ennyire megnézni, mint a nagyon is beharangozott Gravity-t.
Megszólított. Ritkán járok moziba. Nagyon nem bántam meg.
Aki teheti, nézze meg.



Egy könnycsepp 3D-ben, egy sorsfordítő ütközés 3D-ben. Mind ugyanakkora erővel bír.



http://www.youtube.com/watch?v=l47k_txhitg


***
Vajon benned mit indít el?

Leteszed-e majd a szemüveget, becsukod-e a szemed, hogy magadra figyelhess?

További vélemények:

"Mesefilm, képtelenség, hogy azt túl lehet élni (de a filmben minden lehetséges, még az ellenkezője is), és annyira beleéltem magam, hogy amikor jöttem hazafelé, nekem is úgy remegett a lábam, mint  Sandra Bullocnak, és HITTEM, mindenre van megoldás, és nincs lehetetlen, ha csak álmodjuk, akkor is:))) "

(http://aja-nagymama.blogspot.hu/2013/10/houston-jelentkezz.html)

 
"Sajnálatos, hogy nyoma sem volt a mennyországnak, nem véletlen, már régóta sejtem, hogy itt ezen a csodagömbön kell keresnünk a mennyországot, mert az itt van. (mint ahogyan a pokol is.)"
 

(http://majdcsakkisulbelolevalami.blogspot.hu/2013/10/gravitacio.html)

2013. október 15., kedd

Fogad(al)om - online-kuckó

Ahogyan bánsz másokkal és magaddal.

Ha naponta tízszer nem úszik elém, vagy épp nem botlom bele a témába, talán nem is gondolkodtatna el az üzenet:

"FOGADJ el olyannak, amilyen vagyok."

Hát ezzel van az én bajom.

Miért kéne szeretni régi ismerősünket, barátunkat olyannak, amilyenné változott? Hisz maga sem tudja, melyik tettével csapja agyon a szavait, csap be másokat, de legfőkébb önmagát.

Maga az ember, ott belül sose változik, csak az (ál)arcai!

Változz meg, mondják. Könyörgöm, ez tudod mit jelent? Soha ne hazudj, senkinek se. Mindig azt tedd és mondd, amit gondolsz!
Az ember, mint olyan, pedig különösen utál a saját erejéből változtatni a szokásain.
A jellemén. Reakcióin. Hozzáállásán. Nézőpontján. Rugalmatlanságán.

Mert ezen viszont lehet!

Igaz...
Nagyon nem egyszerű. Mert bizony őszintének kell maradnunk, és/de azt is tudnunk kell, kire mennyi tartozik a sztoriból. És igen, ez is csapda. Felét lehagyjuk, az nem érdekes, vagy az nem publikus..., és épp itt rejtőzik az ördögöcske. Az elhallgatott, fontosnak és lényegesnek nem tartott részletekben.

Mégis az ilyen embernek melyik arcát szeressem, fogadjam el?

Udvariasnak nem úgy kell lennünk, hogy nem igazán mondunk igazat... csak mert így lettünk nevelve és nem akarunk másokat megbántani.

Igaz, ez így már egy külön tudomány.
Jó hír, ez is tanulható, mint az optimizmus.

Elfogadlak olyannak, amilyen vagy, ha valóban mered magad megmutatni.
És igen, ez már valóban nagy munka.

(Kép: Két dolog határoz meg téged: A türelem, mikor nincs semmid, és a bánásmód másokkal, amikor megvan mindened.)

*******************

"Majdnem lehetetlen ezt a feladatot jól csinálni."
Majdnem... milyen szerencse, hogy csak majdnem.
... és amiért így merünk élni, eleinte semmi sem úgy sikerül, ahogy várnánk.

Kirúgnak az állásunkból, elhagynak a barátaink, nekünk lesz elegünk a párunkból, egészségünk fogytán, ezer olyan dolog, ami a földi világban komoly kín.

És ha ilyenkor feladjuk, akkor végünk. Akkor sosem találjuk meg azt az önmagunk, ami a magányos percekből kivezet, a padlóról felállít és új dimenziókat mutat.
Sosem tudunk (IGAZÁN és valóban) segíteni másokon, ha önmagunkon sem tudunk.
Akkor mindig csak a másoknak való megfelelés lesz az első és soha nem merünk kitörni onnan, ahova JÓ akarattal, JÓ emberek beszorítottak.

Feladhatjuk a függetlenségünk, a szabadságunk, de önmagunk, a lelkünk, soha!
Lehetünk másra tekintettel, de nem lehetünk mindenkinek jó és kedves.
Sosem tudunk mindenki kedvére tenni, így hát magunkhoz nem ártana jónak lenni.
Békét kötni azzal az eggyel, ott belül, aki halálunk pillanatában velünk marad.

Ez de nehéz, jaj de nehéz, de hosszú.


*****
Az öntudatos nő is csak tudatos, ha nem engedi magát béklyókba szorítani - lélekben.
Az a béka az mindenki életében ott van.

Van, amelyiket le kell nyelni.
Van, amelyiket félünk, de mégis meg kell csókolni.
S van, amellyel csak békét kell kötni.

"Csak nehéz különbséget tenni közöttük néha, mert a békák olyan egyformák!"

S akiben béke van, s nincs béka....

"Na, ettől állok én még messze!
Sajnos! De igyekszem! "

******
"Minden csak gondolat.
Ha elhiszem, hogy nehéz, hosszú, stb. akkor az is lesz.
Jó kis békulás ez.
Néha útálom, néha szeretem, néha meg csak röhögök az egészen. :D
Jó volt olvasgatni titeket. :*
ölelés nektek."
 

Valóban. Minden relatív.

Az elengedés, a magadat elfogadás soha nem könnyű és rövid munka.
Arra valahol meg kell érni, hogy melyik békát köpöm ki és melyiket csókolom meg.
Ez az idő mindenkinek más tartamú, más érzelmekkel, tapasztalásokkal telített és mivel minden relatív, ez kívülről nézve lehet rövid, de belülről bizony nagyon is hosszú. Vagy épp fordítva. Más azt látja, mit töprengesz már, közben már teljesen más dolgokat él meg a másik, és az összefüggéseit találja meg.
És ez nem hit kérdése. Felismerés és megértés kérdése.

A gondolatokkal pedig ilyen szinten semmi baj sincs. Jó gondolatok, ha meghozzák az eredményt.
:-))

De hát ezt már lassan mind megjártuk.

Kis mese a pillangóról


Érdekes, hogy évente egyszer így az ősz derekán mindig ez a mese vagy a változatai jutnak eszembe. Hiszek abban, hogy ami a mienk, azt "az ördög is utánunk tolja", akárhogy is tiltakozunk és hiszek abban, hogy amit görcsösen akarunk elérni, sosem lesz mienk. Hiszem, hogy van olyan ember, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, feltéve, ha én valóban megmutatom neki magam. A hiszem talán nem is jó szó, inkább a tudom, ami jobban ide illene. Nem is hiszem, hanem tudom. Egy részét megtapasztaltam, a másik kétségbevonhatatlanul itt zakatol bennem.

Semmi fontosabb nincs, mint az emberi kapcsolataink. Mégis, különböző módon érünk, csiszolódunk, egyetlen híd hát a szeretet. Ami valami kinyíló-görbülő tér és valami végtelen és időtlen. Ami teret ad a másiknak kiteljesedni és ami a saját legnagyobb kincsem, az időm adja a másiknak.

Minden este álmodunk s minden este köddé válunk... A ködben álom-holdsugarat látunk, vagy emlékszünk rá, vagy nem, és aztán minden reggel felkelünk. Akármilyen volt az álmunk, akármit is üzent a tudatalatti, a lélek, nappal tesszük a dolgunk és tovább álmodunk... át- meg átszőve egymást az éjszakai léleküzenetek és a nappali vágyak, célok. Minden, bármi, amit igaznak hiszek, hogy igenis képes vagyok rá, előbb utóbb beteljesül. És minden, amiben magam sem hiszek, kudarcra ítéltetett.

Csak remélni merem, és bízom abban, hogy elkerülnek azok, akik magamtól akarnak megmenteni. Hernyólétemtől. És csak remélni tudom, hogy türelemmel ki tudom várni, amíg a másik begubózik, meghal,  újjászületik és majd repülni kezd. Mert még az is lehet, hogy jól érzem és velem.

Egyszer, adott pillanatban össze kell hát gurítani minden követ, amit úgymond mások gurítottak az utamra, vagy csak hegyomlás volt... netán magam fociztam oda őket tudatlanul...  kupacba rakni és ráülni egy cseppet... és elfogadni, a csendben született felismeréseket. A legnagyobb dolgok mindig csendben születnek.
Igen, volt értelme mindennek, ami történt velem, amit magam vonzottam be, s a mit a  neveltetés és a körülmények nehézségeiként meg kellett élnem. Meg kell tanulnom magamon segíteni, és ez pont elég életfaladat is lehet. De talán ennél is több van bennünk. Adni magunkból, azoknak, akik vevők ránk.

Hiszek abban hogy mindenkitől tanulhatunk, s dolgunk átadni, ami bennünk ébredt. Hiszem, hogy az élet többre predesztinál, mint csak létezni, akármit is szán életutat, feladatot a Sors vagy a Gondviselés, magamnak, mint embernek nagyon is fontos kreatívan alkotni és derűben jelen lenni: szeretni!

"Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi nézte a pillangót egy ideig, ahogy küzdött,hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.Úgy tűnt, hogy ez nem sikerül. Úgy látszott ,mindent megtett,amit tudott többre nem képes. A férfi eldöntötte segít a pillangónak, fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubóból. A pillangó könnyen kibújt, de teste összeaszott volt, gyenge, szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte , mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, képesek lesznek a repülésre.Semmi nem történt. A pillangó gyenge volt és soha életében nem tudott repülni. Amit a férfi tett csupán jó indulatból, nem értette, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem, a szűk nyíláson keresztül,szükséges a pillangónak az életbe maradáshoz. Néha nekünk embereknek is pontosan ilyen nehézségekre van szükségünk az életben. Ha küzdünk és akarunk, megvalósítjuk álmainkat és " szárnyakat" kapunk, hogy repülhessünk a boldogságunk felé!!"

2013. október 14., hétfő

Gravity - filmkuckó


PREMIER Film: Gravitáció

"A Gravitáció vizuálisan lenyűgöző, hihetetlenül dinamikus jeleneteket lassú, meditatív részekkel ötvöző film. Az űrben játszódik ugyan, mégis arról szól, hogy bár az élet itt a Földön nem méznyalás, mégis minden helyzetben van választási lehetőségünk."

Ti már láttátok? 

A téma, maga S. Bullock egy interjúban nyilatkozta: magány, reménytelenség, kiúttalanság, halál, veszteségek, feladás, egymásra utaltság, hit, elengedés... ÉLET ... elszakadni a köldökzsinórtól, felnőni... születni, élni, meghalni, és nem feltétlenül ebben a sorrendben...
... naná, hogy érdekel!!!!

Elengedés.
Hány technika létezik erre, s mégis, talán a legnehezebb dolog az ember életében, magunkban kell megszületnie a felismerésnek. A felismerés eltörli a veszteség fájdalmát és békét ad.

Szerda lesz a napja...  Ráadásul nagyon ki vagyok éhezve egy JÓ Science Fiction filmre. Ha valamiért érdemes elmenni a moziba és 3D-ben megnézni, hát ez a film lesz az. Nemcsak a csillagközi dimenziók miatt, hanem az azokba csúcstechnikával érkező és ténykedő emberekért, akiket majd ugyanaz a technika taszít a semmibe és tesz kiszolgáltatottá, majd talán a halál közelében válnak - valóban emberré.

 "Mert számomra ez a film a tékozló fiú meséjének modern változata, az otthontól való elszakadás – félelem és reményvesztettség – hit és feltámadás hármassága. A tékozló fiúé, aki megkapta a legnagyobb ajándékot, melyet gyermek kaphat. Az élet ajándékát. Ryan Stone még idejében rájött minderre és képes volt változni. De vajon rájövünk-e mi is? És ha igen, képesek leszünk-e változtatni?"

“Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.” (Marcus Aurelius)


sandra-bullockot-megerte-kiloni-az-urbe

Kit mi ragadott meg?

Mi az a pont, ahol az ember megfordul és fordítva látja, alulról nézi a mintát? Amikor a zuhanórepülés lassul és megáll..., amikor az örvény levisz a folyófenekére s te a vízre hagyod magad, és ezzel feljutsz a felszínre?

Mi a véleményetek a filmről?

2013. október 12., szombat

Tanulható

Rubin-serleg
Vajon észreveszed-e nemcsak a serleget, de az arcokat is?
... a nézőpontváltás: a tények átrendezésének képessége, ezáltal új összefüggéseket felfedezve.

Bár az élet is hasonló, mégis hosszasan megtréfál... mintha sosem tukmálná ránk összes titkát, nekünk kell keresni, észrevenni, rádöbbenni, felismerni őket, s néha mögé is pillantani... majd fordítani...

s van úgy, hogy csak nevetünk magunkon... hisz fordítva talán már rég értelmet kapott és összeállt a kép. :-) Idő uraság és Sors úrfi már rég odatartotta elénk, csak hát nem voltunk rá vevők. Az árnyék hideg. Sötét. Kegyetlen. Átlagos. Szürke. Pedig...

Mennyi felfedezni és felismerésre váró titok rejlik az árnyékokban!!! Az élet árnyoldalaiban... Egy esőcseppben... Egy könnycseppben...

Esett... elmosta a k(á)oszt...
s most ajándék vízcsepp-kristályok csillognak a csöpp sárguló és kocsányát, kötődését elengedni vágyó leveleken, s amik arany színűvé válva - szanaszét és halomban - lent álmélkodnak árva létükről, hasznukról a kopott földön vagy a zöld, harsogó fűszigetecskékben,  s a melengető nap semmivel sem törődve kósza sugaraival varázsolja a cseppeket rajtuk gyémánttá...  illúzióvá, miket ha épp jókor pillantasz meg, szerencsésnek, jónak és hasznosnak érezheted magad...

minden cseppben egy egész világ... és hopp... már el is illant, tűnő gondolat...
... ajándék, mint a könnyek, amik a szeretet jelei... és hogy kétségbevonhatatlanul emberek vagyunk.


Néha magunkban sem árt egy kis tisztító eső.



2013. október 11., péntek

Maszk nélkül - a körön kívül

"Ami nagyon nehéz benne, hogy itt nem lehet egy szerep mögé bújni, itt én állok a színpadon egyes szám első személyben, és minden, amit mondok vagy teszek, az én vagyok. Ez egy másfajta jelenlét."

Aki ezeket a sorokat írta, az Átutazó című lemezével lopta be magát a szívembe, felét se értettük anno, hisz magunk is botladoztunk, de valahogy képtelen volt a mondanivaló elkopni, sőt, mintha aktuálisabb lenne, mint valaha.

 Továbbra is kószálunk, bandukolunk, botladozunk ... de talán már nem szégyelljük... mi több... (nem érezzük bűnösnek, sértettnek, áldozatnak, zsákmánynak, vagy épp mohó vadásznak magunkat).

És hidd el, ez nagy dolog.

Aztán jött a Férfi és nő... ami már nagyon is belénk hatolt, s beletalált, a világ olyan, amilyennek mi látni akarjuk. S ha a szeretetet és a jót sehol nem leljük, akkor azért nemcsak a  világot okolhatjuk.


Néha kapom azon magamat, hogy olyan könyvek, zenék, filmek, képek, történetek kerülnek a látóterembe, amik lassan 30 éve várnak rám, és most bután nézek ki a fejemből, ó anyám, de jó, hát milyen jó, hogy még vannak, mennyit vártak rám, nosza, ide velük!

Aztán egyre többször veszem észre, hogy a dolgok elvesztik szerepüket, fontosságukat, és azt üzenik nekem:
Már nincs szükséged rám, adj tovább.


És csak tébolyogva megállok, hogy ez hogy is történik akkor most, és akkor kiürül a szekrény, adag papírtudások és cellulózemlékek kerülnek más kézbe és semmi sem marasztalja őket. Mintha maguktól szállnának ki a kezem és hatalmam alól én meg csak hagyom, menjen. Én pedig maradok.

Szerencsét próbálok egy olyan színpadon, ahol a festék és a kosztüm nem kellék, ahol a fodrász nem kopogtat, ahol a figyelő nem figyel és csak én magam vagyok.
Aztán...
Csak én és ők.

Majd én és mi.
Aztán megint csak én.

De ez az én lesz a legszebb és a legfurább. Már bennem van a körömbe látogatók szorongó magánya, kitörölhetetlen fájdalma, végtelen öröme, a tökéletlen szeretet és visszakívánkozom a szürke, nyikorgó deszkákra, hisz rég tudom, hogy hol nyikorog és kikerülöm, és a szürkéről is megtanultam, hogy ezer színben játszik és ennél tökéletesebb nincs is.
És mégis...
mintha hatalmas, szivárványszínben játszó gömbbé vált volna a világ, hatalmas, színben játszódó színek, s mintha egy másik rivaldafénybe kerültem volna, a csend ezer hangon beszél és kavarog bennem.

S vannak, akik valóban megszólalnak bennem. Néha még én is. Fotonok. Bozonok. Csillagok. Ragyogtok.Csillagocskák, ragyogjatok!  

Már nyomot  hagytatok a szívemben.

Isteni érzés.
:-)

Pillangón hatom-nyomom vissza annyi, nektek ... :-)))

OK, lép-hetek. :-)

http://index.hu/kultur/2013/10/11/udvaros_interju/
http://www.origo.hu/tudomany/20131008-higgs-bozon-fizikai-nobel.html
 

2013. október 9., szerda

Időzök

Idézek:



"A tanult tehetetlenségről mindannyian hallottunk: egy meglehetősen kegyetlen kísérlet keretében kutyákat ketrecbe zártak, és áramütéseket adtak nekik. A kutyák próbáltak kiszabadulni, de mivel ez sehogy sem sikerült, egy idő után szűkölve leültek, és hiába hullottak rájuk az áramütések, nem mozdultak odébb – még akkor se, amikor már kinyitották nekik a ketrec ajtaját. Nem használták ki a lehetőséget, hogy elmeneküljenek. Seligman azt mondta: nálunk, embereknél így alakul ki a depresszió.

Ha nagyon sokszor kerülünk beszorult helyzetbe, amelyet nem tudunk megoldani, akkor hiába tárják ki előttünk a képzeletbeli kaput, nem rohanunk a szabadulás irányába, mert már nem bízunk abban, hogy van kiút. Seligman a tanult tehetetlenséget a tanult optimizmussal állította szembe.
Az optimizmus ugyanis nem veleszületett, hanem tanult képesség.

Vajon képesek vagyunk-e a jövőt minden elszenvedett vereségünk ellenére is valahogy biztatónak látni, vagy legyőz a tanult tehetetlenség, a pesszimizmus, és önártó módon tekintünk a világra? A pesszimista ugyanis saját magát pusztítja.

Ha ezt belátjuk, akkor ráeszmélhetünk, mennyire fontos, hogy képesek legyünk magunkat 'átnevelni', és kialakítani azt a szokást, hogy amikor valami nagy csapás ér minket, föltegyük magunknak kérdést: vajon miért kaptam ezt? Mire akar ez megtanítani engem? Mi lehet az üzenete? Nagyon súlyos vereséget szenvedtem, majd belehaltam – de mire tanít?"

Prof. Dr. Bagdy Emőke

***


"Miért legyél optimista?

Fénykép: Miért legyél optimista? 

Mert jobb kedvűen éled az életed. Te találkoztál már sikeres, boldog, harmonikus életet élő emberrel, aki pesszimista? Mert én még nem. A sikeres, boldog, harmonikus, vagyis optimista embernek van életereje, hite, bizalma, öröme, a pesszimista embernek pedig hiánya, gyanúja, bánata és egyre növekvő gyengesége van. Az optimista ember életereje növekszik, a pesszimistáé fogy. Ha optimista vagy, tudod, hogy a világ nem fog megváltozni a kedvedért, ezért önmagad hozzáállást változtatod a világhoz. A pesszimista nem nyugszik bele, hogy a világ nem az ő igényei szerint működik, és meg van sértődve ezért.  
Az optimista átkeretezi, átírja a kétségbe ejtő helyzeteket, és másképpen tekint a megoldandó problémákra. Így sosem ragad bele tartósan a bánatba, szomorúságba.Mert jobb kedvűen éled az életed. Te találkoztál már sikeres, boldog, harmonikus életet élő emberrel, aki pesszimista? Mert én még nem. A sikeres, boldog, harmonikus, vagyis optimista embernek van életereje, hite, bizalma, öröme, a pesszimista embernek pedig hiánya, gyanúja, bánata és egyre növekvő gyengesége van. 

Az optimista ember életereje növekszik, a pesszimistáé fogy. Ha optimista vagy, tudod, hogy a világ nem fog megváltozni a kedvedért, ezért önmagad hozzáállást változtatod a világhoz. A pesszimista nem nyugszik bele, hogy a világ nem az ő igényei szerint működik, és meg van sértődve ezért.
Az optimista átkeretezi, átírja a kétségbe ejtő helyzeteket, és másképpen tekint a megoldandó problémákra. Így sosem ragad bele tartósan a bánatba, szomorúságba."

“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.”

***   ***  ****    ******
Időzöm a témán...

A szégyen és a szorongás... fejvesztve menekül, hacsak egy kicsit is törődünk magunkkal. Vagy nem? Ti mit gondoltok?

És persze ki nem hagyható a majmok meséje. Azoké, akik sikeresen lyukat ütöttek a kókuszdión és nem elégedtek meg a levével, hanem az egészet akarták. Igen ám, de  a világ közben nem állt meg, és bizony akadtak mohó irigyeik, sőt vadászaik. Azok a majmocskák, akik a bezárt öklüket nem tudták (f)elengedni a kókuszdió TELJES (maximalista, tökéletes) birtoklásának érzete miatt, sajnos nem tudták kihúzni a kicsiny lyukon a görcsbe szorult mancsukat, így gyakorlatilag prédává váltak.

Azok, akik el merték engedni a birtok tárgyát a megfelelő pillanatban, nem görcsösen ragaszkodva zsákmányukhoz, megmenekültek. Nem ragadtak bent múltjukban, hogy meghiúsítsanak ezzel minden őszinte vágyat és jövőt . 

2013. október 8., kedd

Polcz Alaine



Polcz Alaine azon kevés író egyike, akinek elhiszi az olvasó, hogy a belső béke minden küzdelmen túl megvalósítható,és hogy a másik ember elfogadása és a spirituális megértés erősebb minden szenvedésnél.


  • "A halottnak pedig helyreigazító, tükörvillantó szerepe van. Életútjának áttekintésére hív, és ezzel a továbbélőket saját életútjuk felmérésére ösztönzi." 
    Ma 91 éve született Polcz Alaine. (1922. október 7.) 2007-ben halt meg.
    "A halottnak pedig helyreigazító, tükörvillantó szerepe van. Életútjának áttekintésére hív, és ezzel a továbbélőket saját életútjuk felmérésére ösztönzi."

Ma 91 éve született Polcz Alaine. Előbb gyermekpszichológusként, később tanatológusként, a halál kutatójaként vált nemzetközi hírűvé. Írófeleségként is emlékeznek rá, pedig író volt maga is, nem is akármilyen. Az Asszony a fronton című önéletrajzi regénye nemcsak az elbeszélt történet, hanem szenvtelen stílusa miatt is megrázó. Ő volt az első, aki meg merte írni annak a 2-300 ezer magyar nőnek a sorsát, köztük a saját magáét, akiket a világháborúban a szovjet katonák megerőszakoltak. Őt például több tucatszor. 22 éves volt, majdnem belehalt. Regényében leírja azt is, hogyan próbálta elmesélni utóbb a szüleinek, mi történt vele, és miért hallgatott aztán mégis:


„Persze, anyám sírt, és boldog volt, és ölelt. És én néztem és örültem neki. Örültem annak, hogy élnek, de olyan nagyon nem.
Olyan nagyon semminek se örültem, és olyan nagyon semmiben sem hittem. A betegséget, ami miatt aztán sohase szülhettem, már magamban hurcoltam, és nem tudtam, hogy van-e szifiliszem vagy nincs? Gyanakodtam, hogy erősen fertőzhetek, és nem kívántam senkit megfertőzni.
Ültünk az asztalnál, a kis kolbászt, amit eddig rejtegettem, nem is vettem elő. Itt nevetségesnek tűnt. Nyelv volt paradicsomszósszal. Ámultan néztem és csendesen ettem. – Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel. – Nálatok is? – kérdezte anyám. – Igen – mondtam –, nálunk is. – De téged nem vittek el? – kérdezte anyám. – De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább. Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva: de miért hagytad magad?
– Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem éreztem sem fontosnak, sem érdekesnek.
Erre valaki könnyedén és tréfásan kérdezte: sokan? – Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább. – És képzeld el, tetű is volt a pincében – mondta anyám. – Nálunk is – mondtam én. – Te csak nem lettél tetves? – kérdezte anyám. – De igen – feleltem én. – Hajtetűtök volt? – kérdezte anyám. – Mindenféle – mondtam én, és ettem tovább.
Aztán más dolgokról beszélgettünk. Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta: kislányom, ilyen csúnya vicceket ne csinálj, még elhiszik! Ránéztem: anyukám, ez igaz! – Anyám sírni kezdett és megölelt. Akkor azt mondtam: anyukám, mondtam, hogy mindenkit elvittek, hogy minden nőt megerőszakoltak! Azt mondtátok, itt is elvitték a nőket.
Igen, de csak azokat, akik kurvák. És te nem vagy olyan – mondta anyám. Aztán rám borult és könyörgött: kislányom, mondd, hogy nem igaz! – Jó – mondtam –, nem igaz, csak úgy vittek el, betegeket ápolni.”

@[614474854:2048:Nyáry Krisztián]Előbb gyermekpszichológusként, később tanatológusként, a halál kutatójaként vált nemzetközi hírűvé. Írófeleségként is emlékeznek rá, pedig író volt maga is, nem is akármilyen. 
    Az Asszony a fronton című önéletrajzi regénye nemcsak az elbeszélt történet, hanem szenvtelen stílusa miatt is megrázó. Ő volt az első, aki meg merte írni annak a 2-300 ezer magyar nőnek a sorsát, köztük a saját magáét, akiket a világháborúban a szovjet katonák megerőszakoltak. Őt például több tucatszor. 22 éves volt, majdnem belehalt. 

    Regényében leírja azt is, hogyan próbálta elmesélni utóbb a szüleinek, mi történt vele, és miért hallgatott aztán mégis: „Persze, anyám sírt, és boldog volt, és ölelt. És én néztem és örültem neki. Örültem annak, hogy élnek, de olyan nagyon nem. Olyan nagyon semminek se örültem, és olyan nagyon semmiben sem hittem. A betegséget, ami miatt aztán sohase szülhettem, már magamban hurcoltam, és nem tudtam, hogy van-e szifiliszem vagy nincs? Gyanakodtam, hogy erősen fertőzhetek, és nem kívántam senkit megfertőzni. Ültünk az asztalnál, a kis kolbászt, amit eddig rejtegettem, nem is vettem elő. Itt nevetségesnek tűnt. Nyelv volt paradicsomszósszal. Ámultan néztem és csendesen ettem. – Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel. – Nálatok is? – kérdezte anyám. – Igen – mondtam –, nálunk is. – De téged nem vittek el? – kérdezte anyám. – De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább. Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva: de miért hagytad magad? – Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem éreztem sem fontosnak, sem érdekesnek. Erre valaki könnyedén és tréfásan kérdezte: sokan? – Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább. – És képzeld el, tetű is volt a pincében – mondta anyám. – Nálunk is – mondtam én. – Te csak nem lettél tetves? – kérdezte anyám. – De igen – feleltem én. – Hajtetűtök volt? – kérdezte anyám. – Mindenféle – mondtam én, és ettem tovább. Aztán más dolgokról beszélgettünk. Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta: kislányom, ilyen csúnya vicceket ne csinálj, még elhiszik! Ránéztem: anyukám, ez igaz! – Anyám sírni kezdett és megölelt. Akkor azt mondtam: anyukám, mondtam, hogy mindenkit elvittek, hogy minden nőt megerőszakoltak! Azt mondtátok, itt is elvitték a nőket. Igen, de csak azokat, akik kurvák. És te nem vagy olyan – mondta anyám. Aztán rám borult és könyörgött: kislányom, mondd, hogy nem igaz! – Jó – mondtam –, nem igaz, csak úgy vittek el, betegeket ápolni.” (Nyáry Krisztián)

Lackfi János: Öröklét

A Lázervin meghalt?
Meg.
Ő írta ezt a könyvet?
Ő.
Aki könyvet ír, az mind meghal?
Meg.
És aki könyvet olvas?
Az is.
És aki nem ír és nem olvas?
Bizony az is.
Akkor nem a könyvekben van a halasztás.
Hát nem.
Csinálsz nekem egy hosszúlépést?
Az nem gyereknek való.

Mért, mi van benne?
Bor meg szóda.
És aki megissza, hosszabbat tud lépni?
Egy ideig igen.
És aztán?
Ha túl sokat iszik, egyáltalán nem tud lépni.
És ha keveset?
Akkor még ugrándozni is tud.
A Lázervin szerette a hosszúlépést?
Nem tudom, nyáron biztos, mert olyankor nagyon jól esik.
Mégis télen lépte a leghosszabbat.
Mégis.
Most már nem lehet utolérni?
Most már nem.
Akkor se, ha iszom hosszúlépést?
Akkor se.
Akkor inkább iszom rövidet.
Az végképp nem gyereknek való.
Mi való a gyereknek?
Tea meg gyümölcslé.
Akkor csinálj nekem gyümölcslépést.
Az milyen?
Gyümölcslé meg szóda.
Jó, csinálok.
Várj csak, én mégis szeretném egy kicsit utolérni a Lázervint.
Most rögtön?
Valamit meg kell beszélnem vele.
Hát nem tudom…
Tegyél még valamit a gyümölcslépésembe, akkor sikerülni fog.
És mit tegyek bele?
Öröklét.

Lackfi János: Öröklét

2013. október 7., hétfő

80 év

Táncolj uram és a zene is megjön valahonnan!
Azt látom, gondolom, vélem, tapasztalom, hogy az elengedésnél nehezebb dolog nem igazán van egy ember életében.
Ahogy a szeretet is az elfogadás és megbocsátás művészete és igen, tág teret ölel fel maga a szó: "szeretet" jelentése, s ha valahogy mégsem érezzük úgy, hogy magunk számára megfogalmazható, azt belül nagyon is érezzük, hogy minden ember erre vágyik.

Igen, van, akinek a szeretet a hatalom szeretete.

És van, akinek a szeretet szó inkább a szeretettség érzése és egyenlő a sikerrel. A siker, ami a népszerűség, keresettség, hamis hasznosság: jólértesültség, bennfentesség, netán elegáns és úrinő élet, s nem utolsó sorban közéletiség.

Közben pedig leesik egy megrázó pillanat után, hogy talán egyszerűen józan ész és önkéntelen (gyors vagy megfelelő pillanatban) adás. (Teret, időt.)

Hasznosnak és magunknak jó lenni érdem. Világmegmentés. Hogy mi a jó? Hogy mi a világ? Hogy mi a megmentés? Relatív! Nézőpont kérdése.

:-))

 
Én azokkal tudom magam jól érezni, akik belülről tudják és megérzik, hogy valami hatalmas univerzális, bolyongó és végtelen erő, ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, de létezik. Rajtunk kívül, de/és egyben bennünk is.

Hányszor és hányszor éreztük: nem azt vonzzuk, amit akarunk, hanem azt, ami bennünk él, amik vagyunk: hitünk, gondolataink, szavaink. Érzéseink.
Hosszú távon, elménkbe "zártan", vagyis belső hitünk önszuggeráló, önbeteljesítő szerepe révén elérjük azt, amire valóban és őszintén, mélyen vágyunk.

Legtöbb esetben azonban nem olyan formában kapjuk ezt meg, mint gondolnánk. Vagy épp nem akkor, amikor szükségünk lenne rá...

Ma lenne Apa 80 éves. Róla akartam írni, de hát máshogy alakult...

Anya... nagybeteg vastagbélrákos volt, most sokizületi gyulladás, laktózérzékenység, gyomor-, szív- és epeproblémák, csontritkulás, nincs talán már egy egészséges szerve sem.

Ott tartunk most, hogy Alzheimer kórban szenved. A nagyon régi múltra emlékszik, de a jelenre és a közelmúltra sajnos nem. Megterhelő vele élni, vigyázni kell rá (nem mindig hagyja), és persze továbbra is makacsul köti az ebet a karóhoz, ha ő meg van valamiről győződve... A beteg ember bizony telhetetlen és  könnyen teher lehet az állandó panaszával és az igazi teher az, hogy a rá vigyázó ember tehetetlen, igazából.

Mégis, érdekes dolgok történtek... Fél óránál tovább nem nagyon bírom vele, és minden elismerésem a nővéremé, aki felvállalta. (Mondjuk ez is egy érdekes karma, de valahol teljesen érthető számomra, hogy miért kapták egymást meg "örökre". Csak hasonló taníthatja/segítheti a hasonlót. :-))

Szóval anya felejt! Egyszer azt találtam érezni és írni, hogy ez Isten ajándéka neki a rossz házasságáért, meg hogy a mi életünk nem az ő elképzelése szerint alakult. (valahol annyira igaz, hogy a család vagy áldás vagy tanítás.)

Vagyis MINDEN lelki és fizikai fájdalmat elfelejtett!

Elhagyta apránként a gyógyszereit, a laktózérzékenység miatt egész életében diétázott, az epe miatt nem eszik zsírosat, a gyomra miatt savasat, semmire nem szed már gyógyszert... gyakorlatilag friss és főtt zöldségeken és csirkehúson él, ja és banán, barack, alma, víz.

Tudod hol tart most? 79 évesen?

NEM beteg. Még egyszer leírom: nincs semmi baja a panasz-hisztin kívül, ami teljesen jogos ennyi idősen.

Nekem ne mondja senki, hogy az étrend és az ELME (belső hitünk, gondolataink, szavaink, meggyőződéseink, ráérzéseink) és a tett önmagunkért nem minden. Majdnem Minden! Szinte MINDEN!

Neki nem volt gondja az elengedéssel!!!! Először megvette Selye János könyvét: Stressz distressz nélkül, megtanulta a rosszban is meglátni a jót és tenni azért, hogy elmenjen onnan, ahol nem szeretik, bántják, de törődjön mégis velük.
Ha az ember dönt, elhatározás és elszánás születik benne, megvan az első lépés: Segíts magadon! ... és a szerencse is melléd áll. Hát mellé állt. Ő Istennek hívja.

És az, hogy apukám napja lenne a tegnap, mert 80 éve született, mégsem róla írtam, annak az az oka, hogy az egész délutánt anyával töltöttem. Apa emléke, (magamban) nagy munkával tisztára mosva, bennem él, mindig. Már nincs mit írnom róla, úgy volt jó és ember, ahogy volt, aki még ha saját érzelmi korlátait nem is volt képes átlépni, mégis pont ezzel mutatta meg, hogy képesek vagyunk egyedül is szárnyra kelni, tanulni, továbblépni s bevonzani, bevállalni azt, ami, a mienk, és azt értékelni.

Nekem ne mondja senki, hogy még nem tapasztalta meg a vonzás törvényét. Minden, ami te vagy, az elmédben lakozik, a lelkedben lakik, meghatározza további sorsod.
A múltad, a karmád mind-mind tanít, hogy tovább léphess!

Mert bizony nem lehet azon segíteni, aki nem akar önmagán segíteni, s a múlt von falat a jelene és a jövője közé. Nem, nem azt mondom, hogy azonnal felejtsd el. Azt mondom, ne tetézd, ha nincs már ráhatásod, segíteni nem tudsz már rajta... Addig ne felejtsd el, amíg rá nem döbbensz: mit tanított neked, mit akart üzenni, mi lehetett a célja, amiért ezt élted meg?

Egyszer, adott pillanatban össze kell gurítani minden követ, amit úgymond mások gurítottak az utadra, vagy csak hegyomlás volt... netán magad fociztad oda őket tudatlanul...  kupacba rakni és ráülni egy cseppet... és


... azokat a fránya rossz, fájó és visszahúzó érzéseket kell hát elengedni!!!(ezt fel kell dolgozni, igen: szégyen, bűnvád ... )

De akkor most már legalább tudod, volt értelme mindennek, ami történt veled, amit magad vonzottál be, s a mit a  neveltetés és a körülmények nehézségeiként meg kellett élned. Meg kell tanulnod magadon segíteni, bármiből "nyertesen" kijönni. És  a győzelem néha bizony veszteség, később pedig MÉGIS  pontosan beleillik életünk kis puzzle-játékába. De csak pont akkor látod meg a darabka értelmét, helyét, amikor eljön az ideje. Kár türelmetlennek, elégedetlennek lenni. Semmin nem segít.Sőt. Késleltethet.

Valahol nem is tudsz addig másokon segíteni, amíg magadon nem segítettél.
Legyints csak és mond: a világ a bűnös.
Valóban. Az anyai szeretet hiánya megpecsételi sorsunk. Kitartóbbak leszünk és lelkileg erősebben juthatunk ki minden gödörből, ha éreztük, valaha is, még ha keveset is, még ha nem is olyat, mint a mesékben és a nagykönyveben le vagyon írva.

És én minden belső panaszom elengedem, felejtem, mert most döbbentem rá, hogy azon kevesek közé tartozom, akiknek VOLT családja! Volt szerető, törődő és odafigyelő APJA és ANYJA! És elfogadom, hogy mikor kamaszodtunk és kerestük a saját utunkat, milyen nehéz is volt nekik elengedni és látni, nem erre tanítottak minket!

Mégis sikerült az életünk, mert bizony, lehetne rosszabb is!

Úgyhogy továbbra is fenntartom, hogy a tiszta, belső mosoly, a viszonylagos harmónia, a belső egyensúly nagy mértékben függ attól, hogy másnak és magunknak meg tudunk-e bocsátani. Ha nem is megy, akkor legalább feledni a sértettségünk. Az elégedettség csak akkor jön, ha magunk is megbecsüljük amink van, és megértjük, amit útravalónak kaptunk. Így akár még kreatívan és alkotón is élhetünk és mint a pingponglabda hatás, magunkat ösztönözzük, inspiráljuk, s eközben másokat vagy épp mások minket.

Mellékhatásként elérjük vágyott célunk (testsúlyunk :-)), megtalál, visszatalál, ami mindig is a mienk volt (a párunk :-)), körbevesznek jó és derűs emberek és az élet minden szemetét könnyebben vesszük s nem a szemet szemért harc tölti ki életünk, hanem az élni és élni hagyni békéjét is néha teljesen megéljük :-))
 
:-)

Nem hiszek abban, hogy a világ CSAK rossz. Abban, hiszek, hogy igenis van jó oldala. De hogy ezt felfedezzük, a részletekben rejlő ördögöt leleplezzük, néha egyszerűen csak be kell csuknunk a szemünket, fülünket és merni a józan eszünkre, belső megérzéseinkre hagyatkozni.

Mert különben talán sosem vesszük észre, ami a szemünk előtt van, ébresztget, bebocsátást kér, növekedve építeni akar. Amit látunk, azt az agy elhiszi. Igen, sajnos ez is az elme hatalma. Ha sosem kérdőjelezed meg és kételkedsz abban, ami a szemed elé kerül, a füledbe hírlik, meggyőződéseink és saját önmegtévesztéseink hálójába kerülünk.

No ez ám a legérdekesebb helyzet. Ezzel szembekerülni. Kívánom, mindenki egyszer lássa meg a saját igazi lényét, ahol az egó valahol hátul poroszkál és a lélek muzsikája él és zenél.



Uff.- Egy javíthatatlan optimista. - Ó.


:-))

**

az_elme_hatalma_akar_a_vonzas_torvenyenek_is_hivhatnank

http://elengedes.blog.hu/2013/05/01/az_erzelmek_hierarchiaja



2013. október 3., csütörtök

menthető

Megvannak a freeblogos bejegyzések...:


nem tudom, mi is ütött belém, de jól esett...

...visszaolvasni, hogy is, miért is,
ó te jó ég, ezért aggódtam ennyit...
jé, de fura, hogy nem vettem észre...
anyám, borogass, ez tök gáz...
hmmm, ez egész jó lett...

akkor is örülök, a szívem egy csücske, vagy nem is egy, 9 is...


Igen, lehet, végleg el fog veszni,... de most van kicsit

...így hát csak megőrzöm a pillanat varázsát...,

ami örökre menthető.